2024. augusztus 1., csütörtök

Módosították a községi költségvetést

Adán 246 millió dinárral növelték az idei költségvetés összegét

Az adai képviselő-testület csütörtök este megtartotta 24. ülését, amelyen tizenkilenc napirendi pontról döntöttek a képviselők. Megszavazták többek között az idei községi pótköltségvetést, amelynek összegét 246 millió dinárral megnövelték. Így a 2015-ös módosított községi költségvetésben a jövedelmek és bevételek 910 millió dinárt tesznek ki, a költségek és a kiadások pedig 918 millió dinárt. A megnövelt összegből 209 millió dinárt tesznek ki azok a köztársasági és tartományi támogatások, amelyeket főként infrastrukturális beruházásokra már pályázaton elnyert az önkormányzat, illetve amelyekre a jövőben pályázik. Az önkormányzat illetékese elmondta, hogy a költségnövekedés oka az Ada községi beruházások legnagyobb finanszírozójával, a tartományi Nagyberuházási Igazgatósággal kapcsolatos jogszabályváltozás. Eszerint a jövőben a tartományi intézmény nem közvetlenül a kivitelező cégnek fizeti ki a munkadíjat a beruházásért, mint azt korábban tette, hanem a beruházónak, vagyis az önkormányzat közvetítésével fizet.

A költségvetés módosításával kapcsolatosan Bilicki Zoltán polgármester elmondta, hogy az egészségháznak szánt költségvetési támogatást 10 millió dinárral megnövelték. A polgármester magyarázata szerint erre azért volt szükség, mert az előző igazgató, dr. Tóth Barna Elvira megbízatása során 81 millió dináros adósságot halmozott föl, amit az egészségügyi intézménynek viszonylag rövid idő alatt ki kell fizetnie. Elmondta, hogy a jelenlegi igazgató, dr. Balog András már szerződést kötött a hitelezőkkel, akikkel átütemezték az adósság kifizetését. A polgármester közölte, hogy a 10 millió dináros költségvetési támogatást teljes egészében az egészségház adósságának a kifizetésére fordítják.

A képviselők rendeletet fogadtak el a telekrendezési járulék bevezetéséről, amelyet kötelessége bevezetni minden önkormányzatnak az idevágó törvény alapján. A rendelettel kapcsolatosan az önkormányzat illetékese elmondta, hogy a járulékot a telekhasználati térítmény, közismertebb nevén a levegőadó helyett vezették be, ami ezek után megszűnik. Megjegyezte, hogy az új járulék összege nem lesz nagyobb a korábbi telekhasználati díj összegénél.

Az ülésen Ürményi Ferenc vezetésével megalakult a Szerb Haladó Párt frakciója.