2024. augusztus 1., csütörtök

Segítenek az önkormányzatban

A szabadkai magyar főkonzulátus áprilisban újabb konzuli fogadónapot tart Adán és Törökfaluban

Az adai önkormányzat munkatársa teljes körű felvilágosítást nyújt az érdeklődőknek a magyar állampolgársággal és honosítási kérelemmel kapcsolatosan, valamint ingyenesen segít a szükséges űrlapok kitöltésében hétfőtől szerdáig 7.30 és 14 óra között Adán, a községháza ügyfélfogadó irodájának kilences asztalánál, valamint az érdeklődéstől függően pénteken 8 és 12 óra között Törökfaluban, a helyi közösség épületében. Árpási Erika ügyintéző elmondta, hogy az érdeklődőknek teljes körű felvilágosítást nyújt a magyar állampolgárság igénylésének folyamatáról. Továbbá segít az igénylőknek a kérelemhez szükséges dokumentáció ellenőrzésében és az űrlapok kitöltésében, amit közösen végeznek el a helyszínen. Kiemelte, hogy mindezt teljesen ingyenesen végzi. Ha valakinek kérdése van ezzel kapcsolatosan, az nyugodtan fordulhat hozzá személyesen az adai községházán vagy a 024/852-106-os telefonszámon.

Az ügyintéző elmondta, hogy Ada községben folyamatos az érdeklődés a magyar állampolgárság iránt, ezért kéthavonta szükséges kihelyezett konzuli fogadónapot tartani, amikor az igénylők helyben átadhatják honosítási kérelmeiket a szabadkai magyar főkonzulátus munkatársainak. A konzuli fogadónapokat az adai önkormányzat szervezésében tartják meg Adán. Február végén pedig első ízben Törökfaluban is megszervezték. Egy-egy fogadónapon 180–200 személy adja át a honosítási kérelmét. Elmondta, hogy akiknek sürgős a magyar állampolgárság megszerzése, azok Szabadkán vagy Magyarországon nyújtják be a kérelmüket. Megjegyezte, hogy a következő kihelyezett konzuli fogadónapot Adán és Törökfaluban április 28-án tervezik megtartani. Ezen a fogadónapon csakis azok adhatják át a kérelmüket, akik idejében jelentkeznek, vagyis legkésőbb március végéig jelzik részvételi szándékukat az adai önkormányzatban. Az ügyintéző elmondta, hogy azoknak is tud segíteni, akik már magyar állampolgárok, és anyakönyveztetni szeretnék a gyermek születését, a házasságkötést vagy az elhalálozást. Bár az anyakönyvi változások bejegyzését legközelebb a szabadkai magyar főkonzulátuson lehet lebonyolítani, így abban tud segíteni az érintetteknek, hogy felkészülten, a szükséges dokumentumokkal menjenek a főkonzulátusra.