2024. augusztus 1., csütörtök

Kilátástalan helyzetben a Vöröskereszt

Három hónapja állami és önkormányzati támogatás nélkül az adai szervezet
Krizsán Vilmos

Krizsán Vilmos

A Vöröskereszt Ada községi szervezete az év első három hónapjában nem kapott semmilyen külső támogatást, emiatt kilátástalan helyzetbe került, és nem tudják, hogyan tovább – tudtuk meg a humanitárius szervezetben. Krizsán Vilmos titkár elmondta, hogy egyelőre elmaradt a támogatás a szerencsejáték-alapból, a helyi önkormányzattól és a bíróságok által kiszabott büntetésekből, amit fel lehetett ajánlani humanitárius célra. A titkár megjegyezte: az elmúlt hetekben kialakult helyzet miatt újra át kell gondolniuk az egész tervezést, illetve az idei működésüket.

– Kizárólag a saját bevételeinkre tudtunk támaszkodni, ami azzal jár, hogy csak a legfontosabb számlákat tudtuk kifizetni, így egy csomó adósság gyülemlett föl, és kérdésessé vált, hogyan tovább. Sajnos, a szerencsejáték-eszközöknél a szerződést még nem írta alá az egészségügyi és a pénzügyminisztérium. Ez talán a napokban megtörténik, és utána várható, hogy befizetik a pénzt. Ebből a forrásból a tavalyi 613 ezer dinár helyett az idén 545 ezer dinár jövedelmet terveztünk a költségvetésbe. A másik jelentős bevételi forrás az önkormányzat támogatása. Az elmúlt években 500 ezer dinárral szerepeltünk a községi költségvetésben. Ez különböző mértékben valósult meg. Legsikeresebben 2013-ban, amikor 420 ezer dinárt kaptunk a félmillióból. Az elmúlt évben viszont már csak 350 ezer dinár jutott. Az idén is az elsődleges tervben 500 ezer dinár szerepelt a költségvetésben a Vöröskeresztnek. A napokban tudtuk meg, hogy módosították a községi költségvetést, amelyben sajnos már csak 420 ezer dinár szerepel. Erről a változtatásról nem értesített bennünket az önkormányzat, de tudomásul vesszük, és ez az egyik oka a pénzügyi tervünk módosításának. A harmadik dolog, ami nagyon érzékenyen érint bennünket, azzal kapcsolatos, hogy a bíróságok által kiszabott büntetéseket be lehet fizetni humanitárius célokra különféle szervezeteknek, köztük a Vöröskeresztnek. Ebből a forrásból a szervezetünknek tavaly 126 ezer dinár bevétele származott. A napokban tudtuk meg, hogy egy állami döntés alapján ez a pénz a jövőben gyűjtőszámlára kerül, ahonnan valószínűleg pályázat útján osztják szét. Kérdés, ha a Vöröskereszt pályázik, akkor hogyan részesül ezekből az eszközökből. Gyakorlatilag erre a pénzre sem számíthatunk, bár 120 ezer dinárt beterveztünk a költségvetésbe. A 2015-ös költségvetésünk az elsődleges terv szerint 2,29 millió dinár volt, amit a jelenlegi helyzet miatt kénytelenek leszünk 2 millióra csökkenteni. A közel 300 ezer dináros csökkentés egy csomó megszorítást jelent majd, ami megmutatkozik az idei munkatervünkben is. Az egyik ilyen dolog az adai Vöröskereszt 70. évfordulójára tervezett központi ünnepség, ami elmarad. A jubileum alkalmából meghirdetett önkéntes képzést viszont, amire huszonketten jelentkeztek, megtartjuk. A többi esetben csak azt valósítjuk meg, amit nagyon muszáj. Köztük a véradási akciók szervezését, az elsősegélynyújtó községi versenyt, valamint a csapatokkal részt veszünk a tartományi megmérettetésen. Jelenleg azt tervezzük, hogy újraírjuk a pénzügyi és a munkatervünket, hogy utána döntsön róla az igazgatóbizottság és a közgyűlés. Nagyon szeretnénk, ha ez a helyzet valahogyan megoldódna, mert amikor dolgozik a Vöröskereszt, akkor minden pillanatban újabb költségeket termel az áram, a fűtés, a fénymásolás, az irodaszerek használata és a könyvelés költségein keresztül. Ezért április elsejéig várunk, ha addig nem kapunk pénzt, akkor előfordulhat, hogy ideiglenesen két-három hétre elmegyünk szabadságra, és bezárjuk a Vöröskeresztet – közölte Krizsán Vilmos.

A Vöröskereszt titkára szerint azonban a bezárás számos problémát okozna, ami kárral is járna, mivel az épületben működik délelőttönként az idősek klubja, a népkonyhaprogramban ez az egyik ételosztó hely, valamint több tanfolyamot is tartanak. Bezárás esetén a tanfolyamokat is fel kellene függeszteni. Krizsán Vilmos megjegyezte, hogy a tanfolyamok szüneteltetésével viszont az egyetlen saját bevételi forrásától esne el a Vöröskereszt, amely az elmúlt két hónapban több csoportnak szervezett házi ápolási, elsősegélynyújtó és németnyelv-tanfolyamot, illetve újabbak indítását is tervezi. A tanfolyamok bevételéből fizette ki a szervezet a nélkülözhetetlen villanyt és telefont.