2024. augusztus 1., csütörtök

Amatőr alkotók kiállítása Moholon

Három helybeli amatőr kézműves és képzőművész munkáiból nyílt kiállítás vasárnap késő délután Moholon, a Csobolyó Művelődési Egyesület közösségi házában, a JNH utca 19. sz. alatt. A kiállításon Vreckó Zsaklina égetett, zománcozott agyagedényeket és dísztárgyakat állított ki, Kis Kővágó Gizella kötött pulóvereket és hímzett terítőket, Józó Kis Kővágó Mónika pedig szén- és ceruzarajzokat. A Csobolyó ME szervezte a kiállítást, amelyet az egyesület tagja, Lajkó Mária nyitott meg. Elmondta, hogy az elkövetkezőkben a közösségi házban szeretnék összefogni a falu amatőr alkotóit, és további kiállításokat is terveznek. A kiállítás május 13-áig, szerdáig tart nyitva, és mindennap 17 és 19 óra között tekinthető meg.