2024. augusztus 1., csütörtök

Magáncég újítja föl a közvilágítást

Adán megtartotta 26. ülését a községi képviselő-testület

Az adai képviselő-testület kedd este tizennégy napirendi pontról vitázott és döntött. A képviselők többsége megszavazta Ada község 2014-es költségvetésének zárszámadását. Eszerint a költségvetési többlet 15 millió dinár volt.

A napirendi pont vitája során Világos Tibor, a VMSZ frakcióvezetője elmondta, hogy a Szarvas Gábor Könyvtár tavaly jóval nagyobb összeget fordíthatott volna könyvvásárlásra, ha az önkormányzat aláírta volna a Magyar Nemzeti Tanáccsal a társalapítói jogokról szóló szerződést. Bilicki Zoltán polgármester válaszul közölte, hogy a társalapítói jogokra vonatkozó szerződésjavaslat szövege a demokrata párti községi vezetés számára elfogadhatatlan, mert eszerint az MNT a könyvtár vagyonának felére is igényt tart, valamint továbbra is az önkormányzat finanszírozná teljes egészében az intézményt, az MNT-t viszont semmilyen konkrét pénzügyi támogatásra nem kötelezné. Megjegyezte, hogy az adai önkormányzat számára elfogadható szerződés szövegét már elküldték az MNT-nek, amelytől már egy hónapja várják a hivatalos választ.

A képviselő-testület egésze támogatta azt a projektumjavaslatot, amely alapján az elkövetkezőkben a magántőke bevonásával felújítanák Ada község területén az elavult közvilágítást. A közbeszerzési pályázaton kiválasztott magáncég biztosítaná a pénzt a projektum megvalósításához, amely során a meglévő világítótesteket takarékos LED-lámpákra cserélnék, beszereznék és felszerelnék a közvilágítás vezérlőrendszerét, valamint végeznék a folyó karbantartást a szerződéses időszakban, ami 12 év lenne. Az önkormányzatra hárulna a fogyasztás alapján a villanyáram költéségének és a közvilágítás térítményének a fizetése. Az önkormányzat szerint a korszerűsítést követően jelentősen csökkenne az éves villanyáramköltség. A szerződéses időszakban az önkormányzat kifizetné a privát partnernek a 18 millió dináros beruházást, ami tartalmazza a rendszer karbantartási költségeit is.

A temetők rendezéséről, karbantartásáról és a temetkezésről szóló rendeletjavaslatot a többség megszavazta, a VMSZ viszont ellenezte az elfogadását. Bálint Ferenc VMSZ-képviselő szerint a rendelet sérti a magántulajdon jogát a jórészt egyházi tulajdonban lévő községi temetők esetében. Nacsa István, a DP-frakció vezetője válaszában ezt cáfolta, szerinte a rendelet nem veszi el a vagyon feletti rendelkezés jogát a tulajdonosoktól, és összhangban van a törvénnyel. Bilicki Zoltán közölte, hogy a korábbi, 1987-es rendelet régi volt, ezért fel kellett újítani. Egyébként a temetők rendezéséről és karbantartásáról az egyházak gondoskodnak, a sírhely bérleti díját is ezek határozzák meg a képviselő-testület jóváhagyásával.

Az idei községi kitüntetések odaítéléséről szóló napirendi pont vitájakor Bálint Ferenc sérelmezte, hogy a DP–VMDK hatalmi többség formai hibákra hivatkozva elutasította a VMSZ-frakció javaslatát, hogy kitüntessék az 1991-es háborúellenes tüntetés válságtörzsének tagjait, az akkori képviselő-testület elnökét és a tartalékos katonai parancsnokot.