2024. október 26., szombat

Beszédverseny, nyelvi vetélkedő, tanári továbbképzés

Adán csütörtöktől rendezik meg a Szarvas Gábor Nyelvművelő Napokat

Szarvas Gábor adai születésű nyelvész, a magyar nyelvművelés megteremtőjének tiszteletére csütörtökön, pénteken és szombaton tartják meg Adán a Nyelvművelő Napok 2024-es rendezvénysorozatát. Ezen szerepel beszédverseny, játékos nyelvi vetélkedő, könyvbemutató, tematikus kiállítás, koszorúzási ünnepség és tudományos tanácskozás, ami egyben akkreditált tanári továbbképzés is, illetve színházi előadás.

A Szarvas Gábor Nyelvművelő Egyesület és a Szarvas Gábor Könyvtár által szervezett Nyelvművelő Napok rendezvénysorozata csütörtökön 10 órakor kezdődik az adai Park Hotel konferenciatermében a hivatalos megnyitóval, amit a középiskolás tanulók beszédversenye követ.

A rendezvénysorozat pénteki programja 9 órakor indul a Cseh Károly Általános Iskolában a 4. és 7. osztályos tanulók számára szervezett játékos nyelvi vetélkedővel. A 7. osztályos diákok versenyének döntőjét viszont már 11.30 órától az adai színházteremben bonyolítják le, Szűcs Budai Engelbert magyartanár és játékvezető irányításával. A Nyelvművelő Napokon pénteken 17 órától a könyvtár olvasótermében Az Andreanum 800, Az európai önrendelkezés hajnala a Magyar Királyságban című könyv bemutatójára kerül sor dr. Pomozi Péterrel.

A nyelvművelő napok szombati programja 9.30 órakor kiállításmegnyitóval kezdődik a színház előcsarnokában, illetve 10 órától koszorúzási ünnepséggel Szarvas Gábor mellszobránál. A rendezvénysorozat 10.30 órától az adai községháza tanácstermében tudományos tanácskozással folytatódik, ami egyben akkreditált tanári továbbképzés az Észak-bácskai Magyar Pedagógusok Egyesülete társszervezésében. Előadók: Bebesi-Horváth Kata (Budapest), Lakatos Adrián (Ada, Szabadka), dr. Pomozi Péter (Budapest), dr. Zékány Krisztina (Budapest, Ungvár).

A rendezvénysorozat 18 órakor a színházteremben zárul, ahol a Szarvas Gábor Könyvtár szervezésében a Sárga csikó népszínművet mutatja be a bácskertesi Petőfi Sándor Művelődési Egyesület Sturcz József színjátszó csoportja. Az előadásra a belépőjegy 350 dinárba kerül.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Csincsik Zsolt archív felvétele