Térségünkben nem sok olyan személy akad, akit ha a tartományunk sporttörténetéről kérdezünk, a kisujjából rázza a helyes választ, a zentai Táborosi László viszont ilyen személy. A családi házában járva akaratlanul is az az érzése támad az embernek, hogy kincsesbányában sétál. Ebben az esetben kincs alatt nem aranyat, ezüstöt, drágaköveket vagy a kertben elásott pénzesládát kell érteni, hanem számtalan sportrelikviát, fotókat, bekötött újságokat, okleveleket és dokumentumokat, amelyekre rámutatva azon nyomban tudja, honnan is erednek, illetve mit tartalmaznak.
Táborosi Lászlót egykoron élsportolóként tartották számon, majd sportbíróként, edzőként, manapság pedig helytörténeti kutatóként, ezen belül is sporttörténészként, számos, túlnyomórészt sporttal foglalkozó kiadvány szerzőjeként ismerik nemcsak szülővárosában, hanem a tágabb régióban is. Táborosi pontosan negyed évszázaddal ezelőtt kezdett el sporttörténetet írni, s azóta több mint negyven könyvet jelentetett meg, főképp e témát boncolgatva.
Táborosi már gyermekkorában, szinte ösztönösen kezdte el gyűjteni, az újságokból kiollózni a cikkeket. Édesanyja ugyanis megszerettette vele az olvasást, elemistaként pedig egy fotótanfolyamot is elvégzett. Miután a múlt század 70-es éveiben felkerült a budapesti Testnevelés Egyetemre, ott megismerkedett a sporttörténetet előadó tanáraival, s rajtuk keresztül rájött, hogy milyen sportegyéniségek, klubok is voltak egykoron, és ezek közül mennyien éltek, illetve tevékenykedtek tartományunk területén, és tanárai közbenjárásával elkezdte kutatni őket a budapesti Széchényi könyvtárban.
– Első alkalommal, amikor ott jártam, le is döbbentem és megihletődtem. Az futott át az agyamon, hogy ha nem csukódik be mögöttem a liftajtó, akkor sarkon fordulok, és elfutok, mert az ötödik emelet tele volt sorokban elhelyezett polcokkal, rajtuk pedig rengeteg könyvvel – emlékezett vissza László. Márpedig a liftajtó becsukódott, s László elmondása szerint megjelent egy kedves hölgy, aki megkérdezte, hogy segíthet-e, ő pedig, kételkedve abban, hogy a hölgy tényleg tud segíteni, szégyenlősen előadta a jövetele célját.
– Miután előadtam, hogy Zenta sportja, atlétikája érdekel, a hölgy elmondta, hogy melyik „utcában”, melyik szám alatt találom meg. Még akkor is azt hittem, hogy elküldött melegebb égtájakra, de meglepetésemre megtaláltam a kért adatokat tartalmazó kiadványokat, és rábukkantam az első zentai újság megjelenésének az évétől, vagyis 1875-től kezdve 1944-ig a legtöbb zentai lapra – ecsetelte a sporttörténész, s elmondta, hogy egy egész napon át kereste bennük a sporthoz kötődő adatokat, másnap pedig ki is kapta őket.
– Egy kis kocsin tolt néhány kis dobozkát a hölgy, én viszont azt hittem, hogy majd újságok tömkelegét adják ki. Levezettek egy kis fülkébe, ahol kinyitották nekem a dobozokat, amiben mikrofilmen ott voltak az újságokból kiszedett szövegek. Megmutatták, hogyan jelöljem a számomra fontos dolgokat, amiket másnap lefénymásolva elkaptam – mesélte beszélgetőtársunk, aki ezt követően 1977-ben kezdte el Zenta sporttörténetét kutatni, illetve ezek alapján kisebb-nagyobb cikkeket megjelentetni, s végül ezeket az anyagokat összegyűjtve és feldolgozva született meg 1996-ban az első, a Zentai Atlétikai Klubról szóló kiadványa.
Hogy miért csak a kilencvenes évek közepén történt ez?
Táborosi László az egyetemi tanulmányai elvégzése után két évvel a szakedzői iskolát is befejezte. Ereje teljében volt, így gerelyhajításban többszörösen kiérdemelte a vajdasági és a szerbiai bajnoki címet is, így az összes idejét lekötötte a sport és az edzősködés (dobóatléta tanítványai 291 országos és tartományi bajnoki címet szereztek és 29 csúcsot is döntöttek).
– Igazuk van azoknak, akik szerint be kell érnie a kornak ahhoz, hogy valaki kutatással és publikálással foglalkozhasson. Úgy látszik, hogy ez az idő 1996-ra jött el nálam, amikor a háború utáni atlétikai könyvet adtunk ki – jegyezte meg László, aki hozzáfűzte, hogy ezt követte a többi, a zentai sportról szóló kiadvány, a későbbiekben pedig a környező települések, majd a régió, az ország és az egyetemes sport történetéről is írt könyveket. Összesen 43 egyedülálló kötete jelent meg, több ezer képpel illusztrálva, de hol van még a vége, mereng maga elé…
Beszélgetőtársunk elmondta, hogy mivel elérkeztünk a Zentai Atlétikai Klub megalakulásának 140 éves jubileumához, az az ötlete támadt, feldolgozza az 1882-ben megalakult klub történetét, de miután a zentai sportklubok kapcsán rengeteg újságcikket összegyűjtött, ezt a Zenta sporttörténete – újságcikkek kíséretével címen megtoldja egy melléklettel.
Elmondta azt is, hogy a kutatásai során mindig gondot jelentett, hogy a kluboknak hiányos a dokumentációjuk, ahogyan a szövetségek sem rendelkeznek megfelelő adattárral, mert egyszerűen nem őrzik meg a dokumentumokat.
– Azok az idők már elmúltak, amikor év végén a szövetségeket kötelezték arra, hogy a kluboktól behajtsák a jelentéseket. Ez valamiért kiment a divatból. Most csak az az érdekes, hogy befizették-e az átigazolások után járó pénzt, illetve a tagsági díjat. Megváltozott az egész világ – jegyezte meg a sporttörténész keserűen.
Táborosi László munkásságát számos díjjal ismerték el, melyek közül számára a magyar sportbizottság Ezüstgerely-albizottsága által sportirodalom kategóriában neki ítélt különdíj a legértékesebb, amit az akkor megjelent atlétikai könyvének köszönhetően kapott, no meg Vajdaság legnagyobb sportkitüntetése, a Spartak-életműdíj. A zentai sporttörténész fáradhatatlan tevékenységét egyik évben a zentai önkormányzat Pro Urbe díjával is elismerték.
