Elsősorban a kivitel növelésével lehetne fellendíteni Kishegyes község gazdaságát – hangzott el a községháza tanácstermében megtartott üzleti fórumon, amelyen több tíz vállalkozó vett részt, valamint a községi közigazgatás illetékesei is jelen voltak.
Valószínűleg kevesen gondolnák, hogy Kishegyes külkereskedelmében az első számú behozatali cikk a hús. A kivitel oldalán a fémipari termékek szerepelnek az első helyen, emellett legnagyobb értékben faipari termékeket exportáltak a község területén bejegyzett cégek az év eddig eltelt részében. A 106 bejegyzett cég közül 14 folytatott exporttevékenységet, 22 neve pedig az importőrök listáján szerepel. A teljes kivitel az év első 6 hónapjában elérte a 3,2 millió eurót, míg a behozatal a 2,1 milliót. Mindez azon az üzleti fórumon hangzott el, amelyet a Szabadkai Regionális Gazdasági Kamara Kishegyes község önkormányzatával közösen szervezett. A kamara képviselői bemutatták a régió árucseréjének alakulását, rámutattak az aktuális trendekre. Slobodan Vojinović, a gazdasági kamara elnöke elmondta, hogy 2017. január 1-jétől életbe lép az egységes kamarai rendszerről szóló törvény Szerbiában. Az elképzelés szerint az egységesítés nem jelent központosítást. Az elsődleges cél a hatékonyság növelése. Az új rendszer különféle digitalizált szolgáltatásokkal segíti majd a vállalkozók munkáját. A lépés nem jelenti a regionális kamarák felszámolását, de egységes rendszert teremt a gazdasági világban.
Ivan Vojnić Tunić, a szabadkai Körzeti Gazdasági Kamara főtitkára hangsúlyozta, hogy nemkormányzati és pártpolitikától mentes szervezetről van szó, amely elsősorban a vállalkozók érdekeit igyekszik képviselni. Az önkormányzatoknak eddig is jelentős szerepük volt a kedvező üzleti légkör kiépítésében. Kiemelte, hogy a kamara csak azokat a vállalkozásokat támogatja, amelyek a törvényes előírások szerint működnek, utalva rá, hogy a szürkegazdaság részaránya az országban és a régióban is meghaladja a 30 százalékot. A főtitkár elmondta még, hogy a vállalkozók egyötöde ideiglenes vagy tartós likviditási gondokkal küszködik. A banki hitelkamatok csökkentek ugyan, de még mindig összetett és kockázatos dolog a hitelfelvétel.
A szabadkai Körzeti Gazdasági Kamara hatáskörébe tartozik – Szabadka község mellett – Topolya, Ada, Zenta, Magyarkanizsa és Kishegyes önkormányzata. Elhangzott, hogy a kamara illetékességébe tartozó községek területén 206 ezer hektár áll művelés alatt, emellett mintegy 60 ezer szarvasmarhát és 270 ezer sertés tartanak. Az állattenyésztés fejlesztéséhez Kishegyesen is kedvezőek a feltételek, abban az irányban kellene gondolkodni, hogy húsimportőrből húsexportőrré váljon.
Közel félszáz kishegyesi vállalkozó jelent meg a fórumon. A mintegy 10 ezer lakost számláló Kishegyes községben 106 vállalkozás szerepel a nyilvántartásban. A munkanélküliség kiemelkedően nagyarányú, a kamara adatai szerint 52,9 százalékos. Marko Lazić polgármester az üzleti fórumon elmondta, segíteni szeretnének a működő vállalkozóknak, de új befektetőkre is számítanak. Az önkormányzat létrehozott egy gazdasági bizottságot, amelynek feladatai közé tartozik a vállalkozásbarát üzleti légkör kialakítása. Lazić elmondása szerint a vállalkozók hamarosan egy külön tolóablaknál intézhetik majd gyorsan és hatékonyan a folyó ügyeiket.