2025. március 26., szerda

Van miért küzdeni

Kishegyes újratelepítésének 256. évfordulóját ünnepelték – Gazdag program várta a falunap vendégeit

A kishegyesiek a hétvégén ünnepelték a falu napját, melyen a település újratelepítésének évfordulójára emlékeztek. 256 évvel ezelőtt Békésszentandrásról érkeztek meg az első telepesek, akik benépesítették a törökdúlás során elnéptelenedett falut. Az idei évben a kishegyesiek kétnapos rendezvénysorozattal ünnepelték meg a falunapot. Pénteken a Topolyai Alapfokú Zeneiskola tanárai adtak felejthetetlen koncertet. Klasszikus és modern feldolgozásaik elnyerték a nagyszámú közönség tetszését. A koncert sikeréhez az a koncertzongora is hozzájárult, amelyet Babcsányi Judit ajándékozott.

Csőke Márk dedikálja a Kishegyes 250 év után című könyvet (Fotó: Lakatos János felvétele)

Csőke Márk dedikálja a Kishegyes 250 év után című könyvet (Fotó: Lakatos János felvétele)

A falunap szombati programja egy könyvbemutatóval kezdődött. Csőke Márk, a Szó-Beszéd lap főszerkesztője bemutatta a Kishegyes 250 év után című kiadványt. A könyv a Kishegyes 250 című korábbi kiadvány javított és bővített változata, és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., valamint Kishegyes község önkormányzatának támogatásával jelent meg. A könyvbemutatót egy kiállításmegnyitó követte: a Dévics Imre Szabad Alkotóműhely kerámiakiállítását Maronka Etelka nyitotta meg.

A falunapi ünnepi műsorra a zsúfolásig megtelt színházteremben került sor. A program keretében felléptek a Petőfi Sándor Művelődési Egyesület szakcsoportjai, a helyi általános iskola diákjai és az ovisok. Kovács Hanna, a kishegyesi helyi közösség tanácsának elnöke ünnepi beszédében elmondta, hogy szép eredmények jellemezik az elmúlt időszakot.

– Büszkék vagyunk közösségünk tagjainak kiemelkedő eredményeire. Hogy a legfrissebb sikert említsem, Világos Adriana aranyérmet szerzett a felnőtt dobó Európa-kupán. Általa településünk neve is ismertebbé vált. Egy hónapja pedig Bácsi Virág országos első helyezést ért el rúdugrásban. A sportolók mellett a kishegyesi diákok, művészek és szakemberek elismerései mindannyiunk számára bizonyítják, hogy van miért küzdeni – fogalmazott Kovács, majd arról is szólt, hogy a szép eredmények mellett számos fejlesztést is sikerült megvalósítani az elmúlt időszakban.

A tanácselnök elsőnek kiemelte, hogy a vasútfejlesztéssel járó bosszúságok elmúltak, és nemcsak a vasút újult meg, hanem a környező infrastruktúra is. Emellett megújult az általános iskola konyhája, korszerűsítették a nyugdíjasotthont, és éjszakai világítást kapott a műfüves labdarúgópálya. Közösségi kert épült a Nők Kishegyesi Fórumának székházában, az iskolára pedig hamarosan napelemeket helyeznek. Új ipari park épül a település határában, és új energiatakarékos LED lámpákra cserélték a közvilágítás régi lámpáit. Jelenleg a kulturális és civil központ segédépületeinek a felújításán, és egy korszerű tűzvédelmi rendszer kiépítésén folyik a munka, mindemellett számos kisebb fejlesztés is megvalósult, számolt be Kovács, majd hangsúlyozta, hogy a településnek közösségként összetartónak kell maradnia, hogy legyen jövője.

A falunapi ünnepi műsor keretében a tanácselnök átadta Kishegyes köszönő oklevelét, amit ez alkalommal Tóth Anita földrajztanárnő, a Nők Kishegyesi Fórumának alelnöke vehetett át.

 

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: A Rizgetős táncegyüttes fellépése az ünnepi műsoron (Fotó: Lakatos János felvétele)