2024. december 5., csütörtök

Közmunkások az Izidában

A bácsfeketehegyi egyesület egy sikeres pályázatnak köszönhetően öt személyt foglalkoztathat

A bácsfeketehegyi Izida Anya- és Gyermekvédelmi Egyesület az idén is részt vett a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat pályázatán, aminek köszönhetően a héten több közmunkás is munkába lépett az egyesület napközijében. Papp Julianna, az egyesület elnöke arról számolt be lapunknak, hogy a közmunkások nagyon fontosak az egyesület tevékenysége szempontjából.

– Nagyon örülünk, hogy öt emberrel bővült a munkatársak köre, mivel így jobban el bírjuk végezni a feladatainkat. A minisztériumtól kapott szabályzatokat be kell, hogy tartsuk, és ennek a programnak köszönhetően eleget tudunk tenni a követelményeknek. A három állandó munkatárs mellé most sikerült öt embert négy hónapra alkalmaznunk. Ez igen rövid idő, de számunkra ennek is nagy jelentősége van. Ezek az emberek a tisztaságért fognak felelni, és a konyhai feladatokat látják el. Rendelkezünk üvegházzal, és az egyik munkás az ottani feladatokat fogja ellátni. Egy szakembert is sikerült szerződtetnünk, aki a kézművesműhelyünkben fog foglalkozásokat tartani. Ez azért is fontos, mert az egyesületünk arra törekszik, hogy tárgyi dolgokat készítsünk, amiket értékesíteni lehet. Szeretnénk, hogy védenceink elsajátítsák a kézművestechnikákat, és önállóan is tudjanak dolgozni – mondta el az elnök, majd arról is szólt, hogy az idén nagyon komolyan vették a közmunkaprogramot. A közmunkásoknak külön elmagyarázták, hogy ez a munka nehéz, mert különleges igényekkel bíró embercsoporttal dolgoznak. Akadnak váratlan problémák, amelyekre hirtelen kell reagálni, és az is fontos, hogy a felhasználókkal dolgozó ember is örömét lelje a feladatában. Csak így lehet eredményeket elérni – mondta Papp, aki szerint az állandó munkásokkal és a közmunkásokkal egy igazi csapatot sikerült összetoborozni, így a védenceik érdekeit jobban tudják képviselni. Az elnök még hozzáfűzte, hogy nagyon hálásak a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálatnak a lehetőségért és a támogatásért.

SPORT, VIRÁGOK, PÁRNAHÍMZÉS

A közmunkaprogram jelenleg a legfontosabb történés az Izida berkein belül, ugyanakkor még számos más aktualitás is van az egyesület életében. Egy újvidéki támogató virágpalántákat biztosított az Izida üvegháza számára, így most rengeteg szép virágjuk van, amit értékesítenek – számolt be Papp, majd arról is szólt, hogy a napokban részt fognak venni egy sporttalálkozón Hódságon, ahol pecázni is fognak. Az Izida felhasználói rendszeresen tekéznek, ami azért lényeges, mert pluszmozgást biztosít. Az egyesület kézművesei szép sikereket értek el a MIRK-en, díjakkal tértek haza, és hamarosan Pancsovára fognak hímzett párnákat vinni egy kiállításra.

Major Márta vezetésével készülnek a hímzett párnák (Lakatos János felvétele)

Major Márta vezetésével készülnek a hímzett párnák (Lakatos János felvétele)

A közmunkaprogram keretében Major Márta kézműves fog műhelymunkákat tartani az Izida felhasználói számára. Major most harmadik alkalommal segédkezik az egyesület napközijének, a közmunkaprogram keretén belül.

– Én vezetem a Hestia kézimunkacsoportot, és bejáratos vagyok a különböző kiállítások, találkozók világába, ahová próbálom bevonni az Izida felhasználóit is. Most a pancsovai párnahímző versenyre készítem fel őket, hamarosan elkészülnek a párnák, amiket küldeni fogunk. Szeretném, hogyha mások is észrevennék, hogy ezek az emberek is ugyanolyan tagjai a közösségnek, mint bárki más. Ők is tudnak dolgozni, és akarják is csinálni – mondta Major, majd arról is szólt, hogy az Izida felhasználói lassabban értik meg a munkafolyamatot, ezért többször meg kell nekik mutatni. Először 2015-ben dolgozott az Izidában, majd 2019-ben, így most rálátása van a felhasználók szintjére. Elmondása szerint fejlődtek az évek alatt, és ami a legfontosabb, lelkesek és akarják csinálni.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás