2024. december 5., csütörtök

Rekord számú konfirmáló

Külföldön élő gyerekek is fogadalmat tettek Bácsfeketehegyen

Vasárnap délelőtt a bácsfeketehegyi református templomban megtartották a református közösség egyik leglényegesebb szertartását, a konfirmálást. Az idei évben kimagaslóan sok gyerek vett részt benne, a hívők arányához képest Vajdaság és Kárpát-medence térségében egyaránt. A konfirmálás hitbéli megerősítést jelent, mondta el lapunknak Orosz Attila bácsfeketehegyi református lelkész és bácskai esperes.

– A konfirmáció a református egyház egyik legnagyobb horderejű gyülekezeti eseménye. Ez arról szól, amit maga a konfirmáció szó is jelent, megerősítést. A 13 éves fiatalok korosztálya megerősíti azt a fogadalmat, amit kereszteléskor szülei és keresztszülei tettek. Személyesen is bizonyságot tesznek arról, hogy az Úr Jézus Krisztusnak hűséges tanítványai, a református anyaszentegyháznak pedig hűséges tagjai lesznek. A konfirmáció által a fiatalok elérik a református értelemben vett felnőttkort, vagyis az egyház nagykorú tagjaivá válnak. Felhatalmazzuk őket az Úrvacsora vételhez, egyedül még szavazati joguk nem lesz az egyházközösségi szavazáskor – mondta el a lelkész, majd arról is szólt, hogy az idei évben nagyon szép számú konfirmáló volt.

– Ez alkalommal 19-en tettek konfirmációi fogadalmat, 10 lány és 9 fiú. A helybeliek, akik hitoktatásra is ide jártak, azok 13-an voltak, hatan viszont úgy csatlakoztak, hogy a szüleiknek valamiféle kapcsolatuk van a közösségünkhöz. Ketten kishegyesiek, nekik az iskolában tartottam hittanórákat, a másik négy pedig Magyarországról, Ausztriából és Németországból jött. Ehhez a generációhoz tartoznak a gyerekek, és a szülőknek pedig valamiféle lelki kapcsolata van az anyagyülekezettel, ezért úgy gondolták, hogy itt konfirmálnak. Nagyon örülök, hogy az itteni gyerekek befogadóképesek voltak, szépen felkarolták ezeket a gyerekeket, akik velük együtt tettek konfirmációi fogadalmat – számolt be Orosz Attila, szerinte a konfirmálók létszáma, még Kárpát-medence térségében is megállja a helyét. Régebben sokkal többen voltak, de ma ez már átlagon felülinek mondható.

Ami az elszármazott konfirmálókat illeti, rájuk a lelkész a jövőben is számít. Érdekes, hogy felkészítésük másként zajlott, mint a helyben élő gyerekeké.

– A modern technika vívmányait kellett itt kölcsönözni, így online formában ment az anyag kiadása és a kikérdezés is. Ezeknek a gyerekeknek egy része korábban járt ide hittanra, így a megalapozó részt elsajátították, csak később, a legújabb hullámmal mentek el külföldre. A heidelbergi kátéra kellett összpontosítaniuk, amit így távolból is nagyon szépen elsajátítottak. Az utolsó héten pedig naponta találkoztunk és beépítettük őket is a többiek közé – fogalmazott a lelkész, szerinte a külföldön élő gyerekek egy újabb kihívást jelentenek, de mindent meg kell tenni az érdekükben, hogy konfirmálhassanak. Nem lenne etikus, ha nem így tennének – fogalmazott.

A topolyai község református többségű falvaiban is vasárnap volt a konfirmálás. Bácskossuthfalván Móricz Árpád lelkipásztor 17, Pacséron Csányi Erzsébet lelkésznő 10 konfirmandust áldott meg a szertartás végén. Mindkét településen keresztelőt is tartottak az ünnepi istentisztelet keretében.
80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás