2024. október 6., vasárnap

Maratoni lázban Magyarkanizsa

Már lehet jelentkezni

Augusztus 10-én, szombaton rendezik meg a nagy hagyományú maratont Magyarkanizsán. A negyvenkettedik a futó- és úszómaratonra már lehet is jelentkezni. A részletekről Kónya Róbert, a rendezvény koordinátora számolt be.

– Mint ahogy a korábbi években, az idén is a Tisza-parton lesz a versenyközpont. Délelőtt az úszóversenyek zajlanak, a futómaraton pedig délután lesz a város területén. A 25 méteres úszásra a medencében kerül sor, ez az óvodások futama, a többi a Tiszában lesz és a 200 méteres futam 9 éves korig szólítja meg az érdeklődőket, az 570 méteres versenyszám a 10 –11 éveseket várja, a 3000 méteres pedig minden korcsoportot. A 200 méteres futás a strand homokjában zajlik majd, ez az óvodások futama, de lesz 900 méteres 9 éves korig, 1400 méteres 10–11 éves korig, 2600 méteres 12–13 éves korig, 4000 méteres és 10.000 méteres minden korcsoport számára.

Emellett megrendezik a magyarkanizsai speciális aquatlont is, amely háromezer méter úszásból és 10 kilométer futásból áll. A július 31-ig történő befizetés esetén a részvételi díj: 2.000, 2500 és 3000 dinár távoktól függően. Az online nevezéseket július 31-én zárjuk. Minden ez után történő befizetés helyszíni nevezésnek számít. A fizetés módjáról részletes útmutatót a https://trka.rs/events/562/ portálon történő benevezéskor kapnak. A verseny helyszínén történő befizetés összege megegyezik az online nevezések díjával, de az a csomag már nem tartalmaz pólót. A rendezvény pólójával járó nevezések határideje július 31. A megjelölt befizetési határidő után történt befizetések már nem számítanak teljes online előnevezésnek, hanem a helyszíni nevezés szabályai érvényesek rá! Az online nevezés augusztus 5-én 12 óráig tart, a befizetéseket pedig legkésőbb augusztus 5-én 16 óráig tehetik meg. A helyszínen korlátozott mennyiségű rajtszám áll rendelkezésre – tájékoztatott Kónya Róbert, aki azt is elmondta, hogy a kísérőrendezvények programjáról a későbbiekben számolnak be.

Addig is kövessék figyelemmel a rendezvény hivatalos weblapját, ahol nevezni is tudnak, de a folyamatosan frissülő információk is itt érhetőek el: a trka.rs weblapon.

Nyitókép: Kónya Róbert, a maraton koordinátora (Fotó: Puskás Károly felvétele)