Környékünkön nem őshonos, de szemmel láthatóan jól érzi magát a levendula. Nem sokan mertek belevágni, de voltak bátrak, akik céljaikat és álmaikat szem előtt tartva elültették az első töveket a tanyájukon, és napról napra újabb ötletekkel állnak elő, hogy közelebb jussanak a célhoz, közben nagyon élvezve az oda vezető út minden lépését.
Nagy Elvira lila tengere a síkságban (Jenei Klementina felvétele)
Az illat, amely körbevesz minket az Ilonafaluhoz tartozó, út menti, gondosan rendezett tanyán, arra kényszerít, hogy még mélyebben vegyük a levegőt, benn tartsuk, és vele együtt távozzon belőlünk minden gond, baj és keserűség. Vesszőszékeken meg is pihenhetünk ez egyholdas lilásban, ahol serény kezek és megfáradt lábak, feltöltődést és megnyugvást óhajtó lelkek ücsörögnek a levendulaültetvény kellős közepén. Mintha egy másik országba csöppentünk volna, nem is látunk mást, csak levendulát, lankákat és zöld mezőt, csak néhány autó hangja töri meg a csendet, de hála istennek, látni nem látjuk őket. A magyarkanizsai Nagy Elvira olyan jó marketinggel állt elő, amelyet megirigyelhetnek tőle, és beszélgetésünk során kiderült, közkívánatra hozta létre a bárki számára elérhető Levendulaszüretet. És éltek is vele, szombaton és vasárnap is. Mint egy igényes vásárban, minden a levenduláról szólt, a kis standokon olaj, szappan, párnácska, szőttesek, ízléses dekoráció, régi, fehérre festett, felújított bicikli, amely még a nagyapáé volt, most meg Elvira fia tolja végig a virágsorok között a rámenős riporter kedvéért a jó képhatásért, de viccelődünk is, hogy ennél romantikusabb képet kívánni sem lehet, a nagyobbik lánya csokorba rendezi, míg a legkisebb, a hatéves ki nem fogy a szóból, meséli, hogy csak a felhők nem tetszenek neki, de minden más szép. Az illat is szép, mondja ő, és milyen igaza van. Közben érkeznek a lányok, nők, csapatban, akik négyszáz dinárért vásárolnak egy papírzacskót, amelyet saját kezük munkája által teletömhetnek levendulával. Egyenesen a termőföldről, frissen, aztán pedig elidőznek, vannak, akik órákig üldögélnek, vagy cserfes kislányként pattannak egyik sorból a másikba. Ami közös, az a derű és a nyugalom az arcokon.
A levendulát egészen a fás részig le kell vágni (Jenei Klementina felvétele)
– A nyílt szüretre azért adtuk a fejünket, mert sokan szerették volna meglátogatni az ültetvényt, élvezni a hely és az illat varázsát. Pár nap alatt született meg az ötlet, hogy meghirdetjük a nyílt levendulaszüretet, amelyen bárki részt vehet, el is időzhet itt nálunk – mondta Elvira, aki azt is elmesélte, hogyan lehet helyesen szedni a növényt.
– Egészen a fás részig le kell vágni, amit az idelátogatóknak el is mondunk, mielőtt nekiállnának a szedésnek. A növénynek tízéves élettartama van állítólag, a miénk ezek szerint most van a csúcspontján, mert tavaly és idén is rengeteg virágot szüreteltünk. Ahogy a vegetáció visszafejlődik, úgy fogjuk cserélni a bokrokat. Úgy látom, ennek a kezdeményezésnek, hogy nyílt szüretet tartsunk, van jövője, mert sokan jöttek, örömmel. Jövőre akár még plusztartalommal is megtöltjük, ez is a terveink között szerepel – mondta Elvira.
A résztvevők az illatban fürödve mindannyian egyetértettek abban, hogy semmihez sem fogató az a nyugalom, amely a levendulaföldön árad az illattal együtt. Voltak, akik nagy csokrokkal, mások szappannal és illóolajjal vették hazafelé az irányt a gyönyörű panorámájú területről, de egyet mindenki magával vitt: azt a békességet, amely a házigazdák fogadtatása miatt és a természet közelsége okán is észrevétlenül belopta magát az ott járók lelkébe.
