2025. január 31., péntek

Megoldódnak a szennyvízproblémák

Az ütemterv szerint haladnak a bővítési munkálatok Óbecsén

Ahogy lapunk korábban is beszámolt róla, a szerbiai környezetvédelmi minisztérium mintegy kétmilliárd dináros támogatásának köszönhetően több mint 62 kilométernyi szennyvízcsatorna épül Óbecsén. A munkálatokat, amelyeket a Vodokanal Közvállalat vezetésével a Jadran Kft. és a Bulevar Company Kft. konzorciuma végez, tavaly szeptember elején kezdték meg. Kúti Gábor, a Vodokanal Közvállalat műszaki igazgatója szerint a bővítési munkálatok az ütemezésnek megfelelően haladnak. 

– Százhúsz kalendáriumi nap után a csővezetéknek csaknem a 26 százalékát helyezték le, vagyis 16 kilométer hosszan. Megközelítőleg 650 bekötést készítettek elő a kivitelezők. Ez a bekötővezetékek közterületeken, vagyis utcákon lévő részeire vonatkozik, ami a szerződés szerint a kivitelező hatáskörébe tartozik. Jelenleg 15 helyen van aktív építőtelep, ez azt jelenti, hogy ennyi csapat tartózkodik a terepen. A kiépítési munkálatokat az Újfalu városrészben, illetve a város perifériáján kezdték meg tavaly szeptemberben, és folyamatosan közelednek a központi részek felé. Az újonnan épülő hálózatra körülbelül 4000 háztartás csatlakozhat majd, a beruházásnak köszönhetően teljesen megoldódnak a szennyvíz okozta problémák a városban. Ami a régi, meglévő hálózatot illeti, 60-70 százalékos a rákapcsolási arány, tehát még erre is rá lehet csatlakozni – nyilatkozta a műszaki igazgató. 

A háztartások csatlakozását a szennyvízhálózatra a Vodokanal Közvállalat végzi el. A csatlakozás díja egységes lesz minden háztartás számára, a pontos összegről azonban még nem döntöttek az önkormányzat illetékesei.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Jelenleg 15 csapat tartózkodik a terepen (Fotó: Kancsár Izabella)