Ha újból végig kellene járni ezt az utat, ugyanígy csinálnánk – vallják Sörösék (Fotó: Molnár Edvárd)
Terített asztal fogad bennünket a Sörös családnál, túrós kiflivel, dióval és musttal kínálnak. Mint mondják, amikor csak tehetik, a természetes dolgok felé fordulnak, sőt ez volt az egyik ok, hogy a városból is kiköltöztek Ludasra. Ez a természet iránti vágy nemcsak az étkezéseikben, hanem a mindennapjaik megélésében is megjelenik, s ezt igyekeznek átadni három gyermeküknek is, Gergőnek, Vincének és Zsófinak.
Az anyagiak nem boldogítanak – ez az egyik alapelv, amely ebben a családban uralkodik, miközben a másik oldalon a természet közelségére, s az abból fakadó értékekre helyezik a hangsúlyt. Sörös Márta biológia-tanárnőként, férje, Lóránt mozdonyvezetőként dolgozik. Habár Lóránt egyik nap reggel héttől este hétig, majd a következő nap este héttől reggel hétig dolgozik, s a családi életbe való bekapcsolódását is többnyire munkaideje határozza meg, mégis sikerül úgy megszervezni az életüket, hogy a fontos pillanatokról ne maradjon le, közös programokat szerveznek, sőt a két fiú most már a ház körül is besegít, ami tovább erősíti a kapcsolatot. Mint Márta megjegyzi, mindig is rugalmas életet éltek, ahogy a gyermekek cseperedtek, egyre összetettebb lett a mindennapok megszervezése, és folyamatosan jönnek-mennek, de azért igyekeznek minél több időt együtt tölteni.
A házaspár maga mögött hagyva a városi forgatagot, Ludasra, Márta nagyszüleinek házába költözött, s az évek folyamán nemcsak azt építgették, hanem kialakítottak maguknak egy kis konyhakertet, gondozzák a ház mögött elterülő gyümölcsöst, jószágokat tartanak. Közben megszülettek a gyermekek is, s bár az építkezés ideje alatt nem volt egyszerű a család élete, egy percig sem haboztak, hogy az első gyermek után legyen második, majd harmadik is, hiszen mindketten nagycsaládot szerettek volna.
– Egymásban megtaláltuk a tökéletes párt, így nem volt kérdés, hogy több gyereket is szeretnénk vállalni. Közben kiköltöztük Ludasra, és itt kezdtük meg az életünket. Nem akartunk a gyerekvállalással addig várni, amíg a ház elkészül, sőt Gergő megszületése után hamarjában szerettünk volna még egy gyermeket, hogy ne legyen közöttük nagy a korkülönbség. Úgyhogy tizenhét hónap után megszületett Vince is, majd néhány év szünet után jött Zsófi is. A két fiúval három évet voltam itthon egyhuzamban, s közben építkeztünk is, úgyhogy az egy kicsit húzós időszak volt, úgyhogy nagyon ügyesen kellett megszervezni a mindennapokat, a gyerekek ellátását, hiszen Lóránt a munkája miatt nem volt mindig itt, hogy segítsen. Viszont szerencsére a nagyszülőkre sokszor számíthattam, és persze ha az ember szeretettel és élvezettel csinálja a dolgokat, akkor mindent meg lehet oldani – meséli Márta.
– Ha újból végig kellene járni ezt az utat, ugyanígy csinálnánk. Vallásos család vagyunk, és a gyermeket Isten áldásaként éljük meg. Szerettünk volna gyerekeket, és meg is kaptuk őket, sőt, én akár egy negyedik gyermekre sem mondtam volna nemet. Személy szerint én nagyon sokat tanulok tőlük, s remélem, ők is tőlünk. Teljesen más világban élik fiatal éveiket, mint mi, s sokszor teljesen más úton jutnak el egy-egy probléma, feladat megoldásához, mint ahogy azt én csinálnám, de igyekszem lélekben közel maradni hozzájuk, s ebben ők sokat segítenek – mondja Lóránt.
A két fiú után Zsófi érkezését már komoly szülői tapasztalattal fogadták, habár a kislány újabb színt hozott az életükbe, így néhány dolgot a szülőknek is újra kellett tanulniuk. Ennek ellenére a mai napig igyekeznek egyformán nevelni őket, nem téve különbséget a három gyerek között. Mint mondják, a közös családi programok cseppet sem voltak kaotikusak, s ez a felállított szabályoknak és ismételten a jó szervezésnek volt köszönhető, így sok szép élmény, kirándulás, nyaralás, ünnep tette színessé a napjaikat, a karácsonyok és az ünnepre való készülődés azonban mégis kiemelkednek az élmények közül, számukra az szól leginkább a családról, az együttlétről.
– Egy kicsit hiányolom, hogy nem tudunk többet együtt lenni, hiszen nincs állandó rendszer az életünkben, de ha problémák vannak, akkor mindig találunk időt a másik részére, hogy azokat megoldjuk, legyen az nevelési kérdés, lelki válság vagy tanulás – mondja Márta, Lóránt pedig hozzáteszi, azért jó, hogy ilyen népes a család, mert a gyerekek sokat tanulnak egymástól is, nevelik egymást, könnyebben is szocializálódtak, a szülők szerepét, támaszát azonban nem vehetik át tőlük.
Gergő és Vince között alig néhány hónap a korkülönbség, így a testvéri viszony egyfajta barátsággal is kiegészül. Bár két különböző középiskolába járnak, a baráti körük megegyezik, és a legtöbb dolgot egymással beszélik meg.
– Szerintem nagyon jó közöttünk a viszony Vincével, megbeszéljük a sulis dolgokat is, és egyébként is jókat tudunk beszélgetni, de persze vannak titkaink egymás előtt. Néha együtt szoktunk bulizni is, hasonló az érdeklődési körünk, úgyhogy jól megvagyunk.
– Szerintem is jó közöttünk a kapcsolat, és amióta két különböző suliba járunk, valahogy én is jobban ki tudok teljesedni, érvényre tudom juttatni az akaratomat, s nem Gergő árnyékában élek. Régen mindig Gergő tesója voltam, most már én én vagyok. Szerintem jó dolog középső gyereknek lenni, mert rá kevesebbet figyelnek, és szépen elvan a háttérben, ez pedig sokszor jó dolog – mondja Vince.
Zsófi most ötödikes, ő a legfiatalabb a családban, és az egyedüli lány, s mint mondja, kevesebbet van együtt a testvéreivel, de azért nincsenek teljesen elzárkózva egymástól, az esti órákban néha ők is összeülnek, együtt járnak evezni, a fiúk segítenek neki a házi feladatban, és a nagyobb ház körüli akciókban, például fokhagymaszedéskor, górézáskor vagy szüreteléskor is együtt vannak.
– Egyiküket sem cserélném el egy lánytestvérre, de néha azért jó lenne, ha lenne egy húgom vagy egy nővérem, mert ők itt vannak egymásnak, én viszont mégiscsak kilógok egy kicsit közülük lányként – mondja Zsófi.
Vince azért hozzáteszi, Zsófi a női szem, s máris sokszor kikérik a véleményét, és mint a fiúk bevallották, pár év múlva bizonyára árgus szemekkel figyelik majd húguk minden lépését, hiszen már most is érzik, hogy vigyázniuk kell rá.
