Egy szabadkai pedagógus házaspár, amelyben bár megvan a gyermekszeretet és a családcentrikusság, mégsem tudatosan tervezte, hogy nagy családja lesz. Hagyta, hogy magától alakuljanak a dolgok, így az első gyermeket még kettő követte. Herbuték ma már el sem tudnák képzelni másként, a meghittség, összetartozás érzése nélkül az életüket, sőt egy negyedik csemetére sem mondanának nemet, habár – mint mondják – egy kicsit már kijöttek a pelenkázás gyakorlatából.
Közeledik a karácsony, s mi sem természetesebb, hogy egy karácsonyi fűszerezésű tea mellett ülünk le beszélgetni Herbut Róberttel és Anikóval, hiszen ez az apróság is valahogy hozzátartozik az ünnepre való készülődéshez. Legidősebb fiuk, Robi még iskolában van, Dávid és Hunor viszont úgy dönt, kihasználják kevéske szabadidejüket, és elvonulnak a szobájukba.
– Robi megszületése után terveztünk még egy gyereket, de valahogy nem akart összejönni. Persze, mint egyedüli gyereket, rendesen el is kényeztettük, ezért amikor ismét teherbe estem, attól féltem, hogy nem tudja majd elfogadni a kistestvért, hiszen elég vadóc volt, minden körülötte forgott – mondja Anikó. – Robi fiunk hatéves volt, amikor Dávid megszületett, és a legnagyobb meglepetésünkre nagyon örült az öccsének. Úgy gondoltuk, idővel jöhetne majd egy harmadik gyerek is, de szerettünk volna várni vele, éppen ezért kicsit megrémültünk, amikor megtudtuk, hogy Hunor is úton van, de minden jól alakult, és amíg Robinál mindenre nagyon odafigyeltünk, pontosan betartottuk a védőnő utasításait, Dávidnál már rutinosabban ment minden, Hunornál pedig teljesen lazán és mindenfajta aggódás nélkül kezeltük a dolgokat.
– Ekkorra már mi is szülővé értünk, a Robinál elkövetett hibákat nem ismételtük meg, és persze sokat beszélgettünk más családokkal, amelyektől úgyszintén sokat tanultunk – veszi át a szót Róbert. – Érdekes módon Robi és Hunor fizikailag is hasonlítanak egymásra, és még a temperamentumuk is hasonló. Robi, aki most másodikos középiskolás, makacsabb, uralkodó, céltudatos típus, s most hogy kamaszodik, egyre inkább elzárkózik tőlünk. Bár nagyon hiányzik, hogy már nincs ott velünk mindenhol, idővel ezen a korszakon is túl lesz, ahogy mindenki. Dávid nagyon érzékeny, halk, szófogadó fiú, Hunor viszont olyan, mintha a két idősebb testvéréből gyúrták volna össze, nyitott, közvetlen, barátkozó típus, de igazából most alakul ki ő is. Dávid és Hunor a másfél évnyi korkülönbségből adódóan eddig nagyon jól kijöttek egymással, most kezd Dávid kicsit elszakadni az öccsétől, hiszen ő már hatodikos, nagy, Hunor pedig még negyedikes. Azért persze vannak még közös programok, együtt járnak focizni, itt van újra a korcsolyaszezon, van néhány közös barátjuk, és az érdeklődési körök is itt-ott megegyeznek.
Róbert földrajztanárként, Anikó pedig történelemtanárként dolgozik, és pedagógusként a nevelés otthon és a munkahelyükön is nagy szerepet kap. Mint Róbert mondja, a legnehezebb nem ellentétesen cselekedni a másikkal, megengedni azt, amit a másik megtiltott, mert a gyerekek kihasználják a helyzetet, és nagyon nehéz következetesnek maradni, pedig ez a kulcsa a nevelésnek. A dolgukat valamennyire megkönnyíti az iskolában szerzett tapasztalat is, és sosem tévesztik szem elől, mennyire fontos most odafigyelni a gyerekekre, hogy később majd könnyebb életük legyen. Anikó és Róbert ugyanabban az iskolában tanítanak, és saját kérésükre ellentétes váltásban dolgoznak, mert így tudják leginkább megszervezni az életüket, és így mindig van valaki a gyerekekkel. Aki pedig délelőtt van otthon, az gondoskodik a fiúkról, főz, mosogat, bevásárol, így Róbert ezeket a feladatokat ma már ugyanolyan rutinnal végzi, mint Anikó – mint mondják, egyszerre anyák és apák is. Jól bejáródott rendszer ez, ahol a felek maximálisan megosztják a terheket, s szerencsére Anikó szülei és húga is besegít, ha szükséges.
– A legnehezebb számunkra három felé szakadni, amikor a tanulásról van szó – vallja be Róbert. – Ha a fiúk egy váltásban vannak, akkor tizennyolc tantárgyról kell nekünk is gondolkodni, odafigyelni a leckére, segíteni felkészülni az ellenőrzőre, versre, felelésre, ezenkívül korábban hét közben még úszni is jártak mindhárman, így annak, aki a délelőttöt otthon töltötte, nem volt egyszerű az élete. Most annyival könnyebb, hogy az edzések hétvégén vannak, és persze rájöttünk, először is arra kell megtanítani őket, hogy önállóan tanuljanak, mert így nekünk is egyszerűbb az életünk.
– A nagycsaládos szülőknek szerintem jó szervezőnek is kell lenniük, de valahogy az évek múlásával ügyesebbek lettünk, és a felmerülő problémák is mindig változnak, így mindig valami újjal kell szembenézni – mondja Anikó. – Mivel egyikünk sem nagycsaládban nevelkedett, nem volt előzetes tapasztalatunk, hogyan is kellene megszervezni a mindennapokat, de kialakult, és a gyerekek is egyre önállóbbak, főleg Robi, akire már rá lehet bízni a két öccsét. Valahogy a felelősségérzetük is egyre nagyobb, sőt talán még több dologba be kellene őket avatni. Nagyon jó, hogy Róbertre mindenben számíthatok, a fiúk nevelésében is támaszkodhatunk egymásra, és amennyire lehetséges, igyekszünk a másikat abban is segíteni, hogy egy kis levegőhöz jusson, saját dolgaival törődjön. Az egyetlen baj az, hogy néha egymásra nem jut elég időnk.
Év közben a legszebb pillanatok mindig a vasárnapi közös családi ebédek, a legkülönlegesebb esemény pedig mindenképpen a karácsony, melyet a bensőséges, családi körben zajló és hetekkel korábban megkezdődő előkészületek tették igazi ünneppé, amikor a három fiú eldönti, milyen legyen a karácsonyfa, aktívan részt vesznek a mézeskalácsgyártásban, az adventi gyertyák meggyújtásában, az ünnephez kötődő eseményekben. A Herbut családban azonban a karácsony nemcsak ötükről és az ajándékbontásról szól, hanem azokról is, akik hiányt szenvednek valamiben, szükségük van egy kis odafigyelésre, egy apró ajándékra, melytől szebb lesz az ő karácsonyuk is.
– Próbáljuk bennük tudatosítani, hogy karácsonykor nemcsak kapni kell, hanem adni is, s a szeretetet nem csak szóban, tettben is meg kell mutatni – mondja Róbert. – Szerencsére nagyon lelkesek, önként és szívesen támogatnak olyanokat, akik rászorulnak, és nagyon örülünk, hogy fogékonyak rá, a karácsonyra érzelmileg és gondolkodásban is rá tudjuk hangolni őket.
