Az észak-bácskai városban, Szabadkán a cipészműhelyekben már nem készül cipő. Csak javítják a felső és alsó részeket. Pénz híján a legtöbb ember kínai gyártmányú, rossz minőségű cipőt vásárol, s aztán azt viszi ragasztásra, javításra, a jó minőségű cipőt ugyanis nem tudjuk megfizetni. Beszélgetőpartnerünk, Pósa Gábor mindössze 27 éves, minden bizonnyal Szabadka legfiatalabb cipésze, aki egy munkanapon átlagosan húsz pár cipőt javít meg.
– Szobafestő-mázolónak tanultam. Dolgoztam egy évet az iskola befejezése után, de nem tetszett a festés. Elmentem a Solidba, hátha akad valami munka. Akkor még fogalmam sem volt, hogy mi fán terem a cipészet – meséli Gábor, amikor arról kérdezem, hol tanulta és miért választotta a cipészetet.
– Így kerültem a szakmába. Gyakornok voltam először, az alapoktól kezdtem a munkát: először csak ragasztottam, flekkeztem, régi cipőkön gyakoroltam, nem engedtek a gépekhez. A „brza uslugában” (Szabadkán mindenki így ismeri a Solid gyorsjavítóját – a szerző megj.) dolgoztam. Nagyon jó mesterem volt és van a mai napig. Én csak alsórész-javító vagyok, a varrást, cipzárcserét a kollégák csinálják. Ha kellene, meg tudnám tanulni, csinálni, otthon van is varrógépem, kisebb dolgokat megvarrok, így ahhoz is konyítok egy kicsit – mondja. Kilencedik éve dolgozik, elmondása szerint több ezer cipőt megjavított már. – Munkaidőben, vagyis nyolc óra alatt, 30–35 párat meg lehet csinálni attól függően, hogy milyen műveleteket kell elvégezni, de átlagosan naponta húsz párat javítok – mondja Gábor. (Ha gyors fejszámolást végzek, Gábor ez alatt a kilenc év alatt nagy valószínűséggel több mint tízezer cipőt is megjavított már.)
A cipész, miközben beszélgetünk, ragasztja a cipőtalpakat, mert aznap még volt néhány munka, amit nem végzett el. Rutinszerűen, egyszerű, gyors mozdulatokkal találja meg a nyílást a cipőn és viszi fel a ragasztót a megfelelő helyre.
– Mindenféle problémával fordulnak hozzánk: ragasztani kell, vagy a csúszásgátlót, flekket kell cserélni, féltalpat tenni a cipőre. Attól is függ a munka, hogy milyen szezon van.
Miközben figyelem a mozdulatait eszembe jut, hogy nagyon sokan az olasz cipőkre esküsznek. Én arra voltam kíváncsi, vajon mitől jó egy cipő.
– Egy cipő akkor jó, ha megfelelő anyagokból van. Bőrtalpú, fa sarokkal, a sarok bevonva bőrrel, a felsőrész is bőrből kell, hogy legyen. Sok cipő csak össze van lőve, tűzőkkel rakják össze, vagyis vannak nagyon silány minőségű cipők. Sokan panaszkodnak, hogy nem kényelmes a cipőjük, mert ugye nagyon sokan a műanyag, a kínai gyártmányú cipőket hordják. Olcsó, hozzáférhető, de nem lehet jó, kényelmes. A minőséges cipőket képtelenség megfizetni.
Gábor azt is elárulja, hogy Szabadkán a cipészek már nem készítenek új cipőket. Azok a mesterek, akik tudtak cipőket készíteni már nem élnek, és nem adták át az utókornak a technikát. Azért nem, mert nincs rá igény, és persze nagyon drága is lenne, ha egy ilyen kézzel készített cipőt akarnánk venni – mondja Gábor.
A javítás folyamatáról Gábor részletesen beszámol. Kiemeli, hogy nagyon oda kell figyelni arra, hogy az ember ne keverje össze a cipőket, a flekkeket, a talpakat.
– Először meg kell vizsgálni a cipőt, megnézni mit kell rajtani elvégezni. Fontos, hogy a cipő meg legyen jelölve. Mi a számla egyik másolatát ráragasztjuk a talpra, vagy az oldalára, hogy tudjuk, kié a cipő, sorszámozzuk. Harapófogóval leveszem a régi flekket, azt leteszem magam elé, mert mintának használom majd a vágásnál. Ugyanúgy megcsinálom ezt mindegyik párnál, amennyi van. Aztán lecsiszolom, hogy érdes legyen az a felület, amelyre majd ragasztanom kell. Ezután a szabászat következik, ezt egy bárdszerű vágóeszközzel csinálom, azzal szabom ki az anyagot, egy fa segédeszközön. Fontos a sorrend, mert van, hogy tíz pár cipőt javítok egyszerre, és az ember képes összekeverni a talpakat, flekkeket. Miután kiszabtam mindent, jön a ragasztás, a kenés. Megvan, hogy melyik fajta anyaghoz milyen ragasztó illik, fehér vagy sárga. Néha olyan rossz minőségű az anyag, hogy a ragasztó megeszi. Azt is megpróbáljuk mindenáron megjavítani, de van, hogy nem sikerül. A száradás után jön az összeállítás, a flekkek felhelyezése, szögelése. Ezután jön a vágás és a csiszolás, hogy szép sima legyen a talp meg a sarok. Azután következik a glancolás, kefékkel, viasszal, krémekkel szép fényesre kiglancoljuk a cipőt. Előfordul, hogy a kuncsaft eljön és nem ismer rá a cipőre, azt mondja, hogy nem az övé, annyira szép, fényes mint az új.
A cipésznek valóban lyukas a cipője? – kérdezem, miközben a cipője felé sandítok. Lyukasnak nem lyukas, de nem is fénylik, mint a polcokon lévők.
– Arra odafigyelek, hogy a családnak jó legyen a cipője, de a magaméra már nem. Úgyhogy van ebben valami. Nekem rosszak a cipőim, de ez már inkább hanyagság. Arról van szó, hogy az én cipőm mindig kevésbé fontos, mint a többieké. Arra már nem jut idő.
Gábor azt mondja, van igény a cipőjavításra. Szerinte van jövője ennek a szakmának, csak legyen kinek átadni a mesterséget.
– Fontos, hogy legyen, aki átveszi, megtanulja ezt a szakmát és az is fontos, hogy legyen tehetsége hozzá. A legfontosabb viszont a kedv és a szakma szeretete. Én nagyon szeretem ezt csinálni, nekem ez a hobbim is, tehát nem teher, hogy ha szólnak, hogy megint hoztak egy cipőt. Azt szeretem, ha sok cipő van, mert szeretem a kihívásokat.
