Modest Dulić az 1973-as születésű, háromgyermekes családapa, sportoló, a Demokrata Párt szabadkai szervezetének elnöke alig másfél hónapja foglalta el a polgármesteri széket. Az elmúlt nyolc évét főleg Újvidéken töltötte tartományi sport- és ifjúsági titkárként, most pedig fiatalos lendülettel vetette bele magát Szabadka irányításába és fejlesztésébe. Az új polgármestert terveiről, elképzeléseiről faggattuk.
Mely dolgokat tartja Szabadkán a legnagyobb és legsürgetőbb problémának?
– A meglévő problémákat örököltem, és az én feladatom azokat lehetőség szerint megoldani. Ide tartoznak többek között azok az infrastrukturális projektumok, melyeket a mai napig nem sikerült befejezni, de a legnagyobb gondnak a Népszínház épületét és sorsát tartom. Ameddig ezt nem oldjuk meg, addig a városközpont problémáját sem tudjuk megoldani, ezért ez mindenképpen előnyt élvez. Szeptemberre összehívtam egy munkacsoportot, azzal a céllal, hogy a különféle szempontokat és javaslatokat összevessük, hiszen nagyon sokféle véleményt hallottam arról, hogy hogyan kellene kinéznie a színháznak, mekkora a város szükséglete, vagy mennyibe kerülne a projektum befejezése. Nagyjából 15–20 millió euróra lenne szükség, hogy az épület elkészüljön, de ilyen nehéz gazdaság körülmények között ezt nem tartom reálisnak, ezért is szükséges ésszerűsíteni a terveket, és azokat megvalósítani. Nem tudok pontos dátumot mondani, hogy mikor készül el, de mindent megteszek, hogy ez mihamarabb megtörténjen. A másik objektum a zöld szökőkút, amellyel úgyszintén szeretnék foglalkozni. Ebben az esetben is összehívok majd egy szakértőkből álló munkacsoportot, hogy eldöntsük, megőrizhetjük-e a mostani formáját, vagy érdemesebb egy teljesen új szökőkutat építeni a régi helyére. Személy szerint én a régi értékek megőrzése mellett vagyok, hiszen a zöld szökőkút a város egyik szimbóluma, de a szakértők majd nyilatkoznak ez ügyben. Máris tettünk lépéseket a Szabadegyetem mögötti parkolóban álló betonszerkezet szanálására, mert nemcsak hogy csúfítja a városképet, hanem veszélyes is, bár hogy pontosan mi fog a helyén állni, arról majd a képviselő-testület fog dönteni. A Korzót már a jövő év nyarától szeretnénk
feléleszteni, kerthelyiségeket kialakítani, hogy visszakapja egykori sétányjellegét, és az a helyszín legyen újra, ahol az emberek találkoznak, leülnek beszélgetni egy kávé mellett, úgy, mint régen. Ehhez néhány épület befejezése, illetve felújítása szükséges.
Miben látja a város legnagyobb potenciálját?
– A munkanélküliség csökkentése kulcsfontosságú. Hivatalosan mintegy tizenegyezer munkanélküli van, ezt a számot pedig csak az új befektetőkön keresztül tudjuk csökkenteni. Az elmúlt két évben Szabadka a beruházások tekintetében igen vonzó helyszín lett, ennek köszönhetően új munkahelyek nyíltak, és sikerült megállítani a negatív tendenciát. Azok a külföldi befektetők pedig, akik már megnyitották nálunk gyáraikat, pozitívan nyilatkoznak rólunk, ami új érdeklődők jelentkezését eredményezi. Ezt ki kell használni. Miután a már folyamatban lévő projektumok lezárulnak, és a Calzedonia, a Swarovski, Continental stb. megkezdi a munkát, a következő két évben három–négyezer új munkahely nyílik, és a gyárak bővítése további munkahelyeket jelent majd. A másik és legnagyobb potenciál a kaszárnyákban van. A kettes számú kaszárnya területe már a város tulajdonát képezi, és már folynak a tárgyalások az egyes számú kaszárnya megvásárlásáról is, amivel kiszélesíthetjük az ipari és kereskedelmi zónát, és még vonzóbbá tehetjük városunkat a befektetők szemében.
Családapa, sportoló, politikus... Melyik szereppel tud leginkább azonosulni?
– Igyekszem mindegyik szerepnek egyenlően megfelelni. Mindenképpen szeretnék ezért a városért tenni valamit, felhasználva az előző évek sporttitkári tapasztalatait, és szeretnék olyan polgármestere lenni a városnak, aki nem az íróasztal mögül irányítja a dolgokat, hanem elmegy a helyszínre, meghallgatja az embereket, a problémáikat, és ez alapján cselekszik. Ez persze rengeteg időt igényel, de sportolóként teljes mértékben felkészülten vetem bele magam ebbe a feladatba, meccsbe, ha úgy tetszik, amely nehéz és bizonytalan kimenetelű meccs lesz, de ahogy egy sportolóhoz illik, nem adom fel, és biztos vagyok benne, hogy egy jó csapatmunkával győztesként kerülhetünk ki. Igyekszem azért úgy végezni a dolgomat, hogy ez a magánéletemre ne legyen negatív hatással, hiszen három gyermek édesapja is vagyok, akikre úgyszintén elegendő időt kell szánnom. Sok időt tölt a család édesapám tanyáján, a gyerekek nagyon élvezik ezeket az órákat, és a családom körében én is feltöltődöm. A sport természetesen a mai napig fontos szerepet játszik az életemben, még ha nem is vagyok aktív sportoló. Valamikor aktívan vízilabdáztam, egészen az egyetemi tanulmányaim kezdetéig, ma már csak a szabadidőmben sportolok, úszom, futok, edzőterembe járok, ha időm engedi, mert nagyon fontosnak tartom ilyen stresszes és felelősségteljes munka mellett megőrizni a szellemi és testi erőnlétemet.
Nyolc évig Újvidékhez kötötte a munkája. Kívülállóként látja-e Szabadkát, és milyennek éli meg a várost most?
– Mindenekelőtt szabadkai vagyok, hiszen az egész életemet itt éltem le. Nyolc éven keresztül ingáztam Újvidék és Szabadka között, nem tudtam, nem akartam hátat fordítani a városnak, hiszen itt vannak a gyökereim. Büszke vagyok arra, hogy szabadkai vagyok, hogy bárhová elmegyek, Szabadkára úgy tekintenek mások, mint egy nyugodt, kellemes helyre, ahol az emberek tisztelik egymást, ahol sok nemzeti közösség él együtt, és bármennyire különbözőek, mindannyian lokálpatrióták. Ezért is térek ide vissza mindig. Igyekszem aktív társadalmi életet élni, találkozni a barátaimmal, beszélgetni velük, s meghallgatni a problémáikat. Ha ezek az emberi kapcsolatok elvesznek, akkor a környezethez való kötődés is elhalványul.
Melyik részeit szereti Szabadkának, hol tud kikapcsolódni a városban?
– Szeretem a Corvin Mátyás utca kávézóit, a Boss vagy a Stara Pizzeria hangulatát, szeretek Palicson sétálgatni, de erre nem sok időm jut, inkább a családommal töltöm az szabadidőmet. Nagyon szeretem az otthoni ízeket, nagyon élvezem azokat az ebédeket, amikor a tanyán édesanyám főztje kerül az asztalra.
