Nikičić Denis (Fotó: Sztojánovity Lívia)
A mai rohanó és önző világban, amikor magunkon kívül alig számíthatunk valakire, amikor közönyösen elmegyünk azok mellett, akiknek segítségre van szükségük, már-már kivételesnek tűnik Nikičić Denis története, aki habozás nélkül sietett egy idős asszony segítségére.
Egy nyugalmas délutánnak indult, és életmentő akció lett belőle. A tizenhat éves Denis a Zeneiskolába jár dzsesszgitár szakra. A horgosi fiú az iskola miatt a hétköznapokat Szabadkán tölti és a Diákotthonban lakik, szerda délutánonként pedig a nagynénjéhez megy ebédre.
– Miután megebédeltünk, átmentem a másik szobába tanulni. Csend volt, ezért is figyeltem fel a furcsa hangokra. Először azt hittem, veszekedést hallok, és nem törődtem vele, de a végén már fülelni kezdtem, és hallottam, hogy valaki jajgat, segítségért kiabál. Szóltam a nagynénimnek, aki rögtön arra gondolt, hogy Erzsébet, az egy szinttel lejjebb élő idős hölgy kerülhetett bajba, ezért rögtön le is mentünk, de zárva volt az ajtó. Becsöngettünk, és az idős hölgy arra kért, hogy törjük be az ajtót, mert ő elesett és nem bír felkelni, hogy beengedjen minket – meséli Denis.
Denisék először a hölgy szomszédban lakó testvéréhez fordultak segítségért, de mivel ő is idős, az ajtót közös erővel sem tudták volna betörni, ezért az jutott eszükbe, hogy esetleg a terasz felől be tudnának menni a lakásba. Mivel Erzsébet az első emeleti lakásban él, nem tűnt lehetetlennek a feladat. Bár Denisnek a nyáron volt egy térdsérülése és egy ideig gipszben volt a lába, vállalkozott rá, hogy megpróbál feljutni a teraszra és úgy a lakásba hatolni.
– A kis létráról épp hogy elértem a terasz alját, másrészt gyenge még a lábam, ezért egyáltalán nem volt könnyű felmásznom, de sikerült a korlátba kapaszkodva felhúznom magam. Találtam ott egy deszkát, amivel betörtem a teraszajtó üvegét, majd benyúltam, hogy kizárjam az ajtót. Nagyon remegett a kezem, de sikerült bejutnom a lakásba, rögtön ki is nyitottam a bejárati ajtót és hívtuk a mentőket. Igazából csak azután fogtam fel, hogy a segítségünk nélkül akár tragédiával is végződhetett volna a dolog, hiszen az idős hölgy egyedül él, és ki tudja, mikor találnak rá a magatehetetlen asszonyra, ha én nem hallom meg a jajgatását. Az egyik ismerősünk anyukája is emiatt halt meg. Ő is elesett, de neki nem volt, aki segítsen.
Visszaemlékezve az akkori érzéseire, Denis elmondta, igencsak feszült volt, amíg meg nem találta a földön fekvő asszonyt, már csak azért is, mert nem tudta, milyen látvány fogadja odabenn, és persze az üveg betörése sem volt éppen hétköznapi dolog számára. Miután egy kicsit megnyugodott, megkönnyebbülést érzett és persze örömöt, hogy segíteni tudott valakin. Beszélgetésünk idején még nem tudott semmit az idős hölgy állapotáról, de hozzátette, mindenképpen szeretne majd vele találkozni, beszélgetni.
– Amit tettem, nem érzem hőstettnek, bár jó érzéssel tölt el, hogy megmentettem valakit. Ha például nem az első emeleten, hanem feljebb lakik a hölgy, biztosan nem kezdek el mászni a csatornán, hogy bejussak hozzá, de örülök neki, hogy így alakult. Az emberekre sajnos nem nagyon jellemző, hogy segítenének másokon, közönyösek, és a fiatalok is inkább a saját dolgaikkal törődnek, és nem hiszem, hogy ilyen esetben sokan vették volna a bátorságot, hogy ők maguk tegyenek valamit. Talán nem tisztelnek eléggé másokat, vagy nevelés kérdése a dolog, nem tudom. Számomra ez természetes, hiszen korábban is volt rá példa, hogy segítettem az időseknek, mert úgy gondolom, azért vagyunk egymásnak, hogy segítsünk – mondta Denis.
