A városvezetőség minden figyelme az egykori fürdőhely idegenforgalmára irányul, és fejlesztéseket is csak ide tervez, ezért a helyi közösség elöljárói úgy érzik, Palics lakott területeit teljes mértékben háttérbe szorítják. Mint arra Ricz András tanácsalelnök rámutatott, a helyi közösség prioritáslistája három éve nem változott, hiszen már három esztendeje nem volt lehetőség arra, hogy a lajstromon szereplő utcákat kiaszfaltozzák, járdákat építsenek, vagy játszótereket hozzanak létre.
– A Kanizsai utcai szennyvízelvezető csatornából, ami most épül, nem lesz az itt lakóknak sok hasznuk, hiszen nem tudnak rákapcsolódni. 2009-ben a helyi járulékból három utcában tudtuk kiépíteni a szennyvízcsatornát. Azóta viszont semmi sem történt – emelte ki Ricz. A helyi közösség a városi költségvetésből csak annyi pénzt kap, amennyi csupán a helyi közösség épületének és tevékenységének fenntartására elegendő. Az idén 1 millió 162 ezer dinárt kapnak, amiből 773 ezer dinár megy el a helyi közösség titkárának és a takarítónak a fizetésére, valamint a járulékokra. A többi pénzből igyekeznek fenntartani a helyi közösség tevékenységeit, azzal, hogy 3 millió dinárt különböző pályázatokkal biztosítanak.
– Nem tudtunk mást tenni, mint beletörődni a helyzetbe. Így a saját lehetőségeinkhez mérten próbálunk javítani a lakosság életkörülményein. Tavaly a mezőgazdasági titkárságtól két alkalommal 2-2 millió dinárt kaptunk a csapadékvizet elvezető csatornák megtisztítására. Ennek köszönhetően Palics északnyugati részén, a Vadász, a Cres és a Bácska utca, valamint a Borpince környékén már nem volt annyira magas a talajvíz, mint a korábbi években – tudtuk meg a helyi közösség tanácsának alelnökétől. Rámutatott: a lakosság közösségi életének javításán is dolgoznak. Közös munkaakciókat szerveznek, mint amilyenre a hétvégén is sor került. Negyven zsák szemetet sikerült összegyűjteniük. Mint minden évben, ezúttal is készítenek húsvéti műsort, lesz ünnepi játszóház, Mirko Grlica Palics történelméről tart majd előadást.
– Több mint másfél éve nem történik semmi a palicsi művelődési ház építésével kapcsolatban. A Tartományi Nagyberuházási Alapnál hiába különítettek el másfél millió dinárt ennek a projektumnak a megvalósítására, ha a helyi adminisztráció ilyen lassú, nem tudják összevonni a telkeket – emelte ki Ricz András.
Ennek ellenére nagyon jelentős a palicsi kulturális élet. Május utolsó hétvégéjén kerül sor immáron tizedik alkalommal a nagy kórustalálkozóra, ahova a Kárpát-medencéből több énekkart várnak. Májusban hirdetik ki A legszebb kert című pályázat eredményeit, valamint Orbán-napkor, a település napján osztják ki Palics kiemelkedő polgárai számára az elismerést, amire a jelöléseket még mindig várják.
– A palicsiak nem turisták szeretnének lenni a településükön, hanem élni szeretnének Palicson, ezért nem csak az idegenforgalmi részre kellene figyelmet fordítani, hanem az életkörülményeket is javítani kellene.