2024. október 5., szombat

Megnyílt a Pionir meletti aluljáró

Habár Szabadkának nincs folyója, sokszor hallhattuk azt, hogy a vasút úgy szeli ketté a várost, mintha egy folyó lenne. Éppen ezért a Belgrád–Budapest vasútvonal felújítása során Szabadkán több alul-, illetve felüljárót alakítanak ki, újítanak fel. A munkálatok miatt hosszabb-rövidebb ideig lezártak bizonyos útszakaszokat, és több helyen ideiglenesen a forgalmi rend is megváltozott. A vasúti átjárókon végzett munkálatok jelentős részben befejeződtek, és az autósok és gyalogosok a legtöbbet már birtokukba is vették. Megújult a központi, az új városházánál lévő aluljáró, a Koszovó utcában lévő aluljáró, valamint új átjárók is létesültek, például a Bajnát utcában, a Jovan Mikić és a Proletár brigádok utca, valamint a Zentai és a Békovai út között.

A Lošinj utcában, a Pionir édességgyár mellett lévő aluljáró, illetve az egész utca rekonstrukciója több szakaszban valósult meg. Az utca bizonyos részeit már korábban lezárták, illetve felújították, míg február 12-én az aluljárótól az új bekötőútig húzódó szakaszt is lezárták a forgalom elől. A területen földmunkákat végeztek. Az eredeti tervek szerint az utcát június 12-én adták volna át a forgalomnak, és ez a dátum szerepelt a lezárás alkalmával kiadott hivatalos közleményben is. Ezt azonban akkor nem tették meg, viszont az utóbbi időben mind a Lošinj, mind a Balkán utcát használatba vehették az autósok, és csupán maga az aluljáró volt mindkét oldalról lezárva. Az aluljáró megnyitása azután egyik napról a másikra megtörtént, így aki az elmúlt napokban szerencsét próbált, és megindult az aluljáró felé, az sikeresen átjuthatott azon. A szóban forgó aluljáró, amely korábban igencsak forgalmas volt, jelentősége a jövőben csökkenni fog, ugyanis a már említett Bajnát utcai új aluljáró sokak számára vonzóbb alternatívát nyújt, ráadásul a tehergépjárművek nem használhatják, mivel a magassága továbbra is 3,3 méter.

Így ma már kijelenthetjük, hogy a városban található alul- és felüljárók egy kivételével elkészültek. Egyedül a Majsai híd átadása várat magára, és ez a tervek szerint október 15-én történik meg.

Nyitókép: Molnár Edvárd felvétele