2025. január 30., csütörtök

Tavaszig nem drágul a gáz

Fontosak a lakosok igényei a tervezés folyamatában

Pozitív évet zárt a Szabadkai Gázművek Kommunális Közvállalat. A tavalyi évre tervezett 19,5 kilométer hosszú gázvezeték több mint 70 százalékát sikerült a hideg időszak előtt befejezni, így az idén a maradék 5,5 kilométernyi szakasz kiépítése lesz a vállalat első feladata. A munkagépek Makkhetes helyi közösség területén kezdik majd a munkát április folyamán, hiszen a szabályok szerint a földmunkákat április elsejétől november elsejéig végezheti a kivitelező, mondta lapunknak Radulović Horvát Tímea, a Szabadkai Gázművek Kommunális Közvállalat igazgatója.

– Két szempontból is nagyon fontos volt a tavalyi év. Az egyik, hogy áprilisban tervezetten kezdődött el a gázhálózatra való rákapcsolódás Ludason, amire sok kérelem érkezett. A másik jelentős esemény, hogy a tervezett tíz helyi közösségből kilencben, azaz Kelebián, Újfaluban, a Csantavéri úton, a Pescsara és a Zorka helyi közösségben, a Sétaerdei és a Vasutas-település helyi közösségben, a Sándor helyi közösségben, illetve Palicson befejeztük a munkálatokat, csak Makkhetesen maradt 5,5 kilométer, amelyet idén áprilisban fejezünk be, ahogyan megígértem a lakosoknak. Tavaly nagyon sok csatlakozási kérelem érkezett a részletekben való fizetésre. Ami fontos, hogy nem kell megvárni az egyéves lefizetés végét, hanem már három havi törlesztést követően elkezdődhetnek a munkálatok. Itt hívnám fel a lakosok figyelmét, hogy a csatlakozás dinamikája tőlük is függ, hogy milyen gyorsan tudják előkészíteni a szükséges dokumentációkat és engedélyeket, illetve a belső installációkat. Erre kiváló időszak a tél, így áprilisban el is kezdődhetnek a munkálatok. Mindezzel kapcsolatban állunk a polgárok rendelkezésére, akár személyesen, akár telefonon, és a honlapon is minden szükséges információ megtalálható és letölthető. Tavaly négyszáz csatlakozási kérelem érkezett, és 335 aktív felhasználóval bővült a közvállalat ügyfélköre. Így a Szabadkai Gázműveknek 14 525 fogyasztója van, amiből 525 ipari fogyasztó, 14 ezer pedig háztartás. Tavaly 35 millió dinár nettó nyereséget valósítottunk meg, aminek ötven százalékát fizetjük az alapító felé, a maradék ötven százalékot pedig további beruházásokra fordítjuk – mondta az igazgató. Hangsúlyozta, hogy a Szabadkai Gázművek hálózata Szabadkát, Palicsot, Kelebiát és Ludast fedi le, a többi környező település a Srbijagas Közvállalat alá fog tartozni. Ebből kifolyólag ők végzik majd a gázvezetékek kiépítését is, ahogyan az az önkormányzattal kötött stratégiai együttműködésben áll. Mint mondta, a Szabadkai Gázművek alapítója Szabadka Város, viszont nincs hatása az árak megszabására, mert ez a Szerbiai Energetikai Ügynökség dolga.

– Az idén 15 kilométer gázvezeték fejlesztését terveztük be. Szabadka, Kelebia, Palics és Ludas már 95 százalékban le van fedve, ami a szabályzott utcákra vonatkozik. Minden kérést, amit az önkormányzattól, a helyi közösségektől, illetve a polgároktól kaptunk, beépítettük a tervbe. Szerepelnek a tervben olyan utcák, ahol részben már van lefektetett gázvezeték, amiket meg fogunk hosszabbítani. Idén a Kelebia, Kertváros, Vasutas-település, Pescsara, Sándor, Kisbajmok, Ludas, Radanovác, Makkhetes és a Sétaerdő helyi közösségekben folynak majd munkálatok. Négyszáz egyéni bekötést tervezünk, de túljelentkezés esetén még száz csatlakozást meg tudunk valósítani. Így akár ötszáz új felhasználót köszönthetünk, hiszen raktárkészletünk ezt le tudja fedni. Ami a számlákat és az árakat illeti, marad a tizenkét havi lefizetés lehetősége, a csatlakozás díja 100 500 dinár áfával. Ez az összeg négy éve változatlan. Három éve vezettük be a honlapunkon való elektronikus számlafizetési lehetőséget QR-kód segítségével, illetve a honlapunkon elérhető az Én számlám felhasználói felület is, amin keresztül követhető az elmúlt egy év gázegyenlege, a befizetés lehetősége mellett. A Srbijagas legutóbbi jelentése szerint elegendő gáztartalék van erre a szezonra, és a fűtési időszak alatt biztosan nem fog változni a gáz ára, ami jelenleg áfával együtt 5,19 dinár kilowatt/óra. Ez az ár sem változott 2023 óta, ám, hogy mit hoz a jövő, nem lehet tudni – részletezte az igazgató.

A Szabadkai Gázművek 2023-ban 26,2 millió köbméter gázt szállított a szabadkai felhasználóknak, ami 2024-ben 27,5 millió köbméterre nőtt. A felhasználók számának növekedése bizonyíték arra, hogy a gázfűtés a tüzelés egyik leggazdaságosabb formája, mondta az igazgató.
– Három éve, az energetikai krízis beköszöntével nem tudtuk, mi vár ránk, ám mára tisztázódott, hogy Szerbia nagyon előnyös helyzetben van, hiszen mindig stabil volt a gázellátás, és az ígéretek szerint az is marad. Szerbia bővíteni kívánja gáztartalékait, illetve alternatívákban is gondolkodik – zárta gondolatait Radulović Horvát Tímea.

Radulović Horvát Tímea / Molnár Edvárd archív

Radulović Horvát Tímea / Molnár Edvárd archív

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Szabadkai Gázművek 2024-ben 27,5 millió köbméter gázt szállított a szabadkai felhasználóknak / Gál Hermina felvétele