A Zelena Oaza civil szervezet a hétvégén faültetési akciót rendezett, aminek során Mišićevo központjában, valamint a település és Bajmok között az út egyik oldalán 1200 méter hosszúságban többek között fekete fenyőket telepítettek.
A TV Subotica tudósítása szerint a faültetésből a civil szervezet képviselői mellett több cég is kivette a részét, ugyanakkor az akcióhoz sok környékbeli polgár is csatlakozott. A faültetés egyik támogatója a mišićevói Paten Co Kft. volt. A vállalat képviseletében Nevena Savić nyilatkozott a média képviselőinek.
– Olyan cégként, amely nagy figyelmet fordít a társadalmi felelősségvállalásra, kötelességünknek érezzük, hogy segítsünk a közösségnek, és részt vegyünk olyan akciókban, amelyek hozzájárulhatnak a szabadkaiak és a környékbeliek életszínvonalának növeléséhez – mondta Nevena Savić.
A Zelena Oaza képviseletében Mihajlo Ždrnja, a szervezet elnöke elmondta, hogy habár vannak olyan cégek, amelyek facsemeték és munkaerő biztosításával kiveszik a részüket a különböző környezetvédő akciókból, azt szeretnék elérni, hogy a helyi önkormányzat is vállaljon nagyobb részt a fásításban. A civil szervezetek adományoknak és különféle támogatásoknak köszönhetően be tudják szerezni a facsemetéket, önkéntes munkával az ültetést is elvégzik, viszont a fasorok karbantartása, és az első években az öntözés biztosítása egy nagyobb befektetést igényel.
– Civil szervezetként azon dolgozunk, hogy mindenkihez eljuttassuk az üzenetet, hogy mennyire fontos az erdősítés, különösen a mi vidékünkön, egy olyan régióban, ahol kevés az erdő, és folyamatos a talaj eróziója. Véleményem szerint ez az elmúlt években a nyári hónapok során mindenki számára nyilvánvalóvá vált. A magunk eszközeivel, kis lépésekben igyekszünk javítani ezen az állapoton – mondta Mihajlo Ždrnja.
A civil szervezet célkitűzése, hogy az utak mellett 120 kilométeres hosszúságban fasorokat telepítsenek. Mind ez idáig körülbelül húsz kilométert tudtak fásítani.

Nyitókép: Zelena Oaza Facebook-oldala /