2024. december 22., vasárnap

A jogilag rendezett köztulajdonért

Kétszáznegyven ezer euró értékű közös projektumban vesz részt Szabadka és Zenta

Szerdán tartották meg a Csak a jogilag rendezett köztulajdon a megfelelő köztulajdon elnevezésű projektum nyitókonferenciáját a szabadkai Városháza dísztermében. A projektumban Szabadka Város és Zenta Község közösen vesz részt, amelynek legfőbb célja az önkormányzati tulajdonban lévő objektumok legalizálása. A projektum részleteit Zagorka Panić, a projektum menedzsere ismertette a konferencia előtt megtartott sajtótájékoztatón.

A tanácskozáson a város elöljárói és a közvállalatok képviselői vettek részt (Fotó: Gergely Árpád)

A tanácskozáson a város elöljárói és a közvállalatok képviselői vettek részt (Fotó: Gergely Árpád)

– A projektum összértéke 240 ezer euró. Ebből az összegből 181 ezer eurót az Európai Unió biztosít, míg a fennmaradó összeget a két helyi önkormányzat teremti elő. A projektumban kilencvennyolc objektum legalizálását irányoztunk elő, ebből ötvenet Szabadka Város területén, negyvennyolcat pedig Zenta Község területén. A projektum legfőbb célja, hogy azokat az objektumokat, amelyeket legalizálunk, később aztán fel tudjuk újítani, szanálhassuk azokat, vagy egy tervdokumentációt készíthessünk a felújításról, amivel pályázhatunk tartományi, köztársasági és európai eszközökre. Ezek az objektumok ugyanis nagyon rossz állapotban vannak – nyilatkozta a projektmenedzser. Hozzátette, hogy az ötven szabadkai objektum között egyaránt vannak oktatási és egészségügyi jellegűek, és olyanok is, amelyek a közvállalatok tulajdonát képezik.

A projektum zentai vonatkozásairól Varga Viktor, a Zentai Községi Tanács gazdasággal megbízott tagja nyilatkozott a sajtó képviselőinek.

– A projektum során hatszázhatvan objektum felmérését végezzük el, húsz objektumot szeretnénk legalizálni, húsz objektum „etázsolását” tervezzük, nyolc objektumot pedig szeretnénk törölni a kataszteri nyilvántartásából. Ez a projektum azért fontos, mert sokszor a kataszteri adatok nincsenek összhangban a valós adatokkal. Ez különösen nagy gondot okoz, amikor tartományi, köztársasági és európai eszközökre pályázunk, ugyanis itt az első dokumentum, amit csatolni kell, a kataszteri kivonat. Nagy fába vágtuk a fejszét, de remélem, hogy megbirkózunk vele, és sikerül ezt az évtizedes problémát végre megoldani – mondta Varga Viktor.

A konferencián megjelent városi elöljárókat, a közvállalatok képviselőit és a többi vendéget Aleksa Šoljaga, a Panonreg Regionális Fejlesztési Ügynökség menedzsere köszöntötte, majd Bogdan Laban, Szabadka polgármestere szólalt fel.

Bogdan Laban a projektum jelentőségét hangsúlyozta beszédében (Fotó: Gergely Árpád)

Bogdan Laban a projektum jelentőségét hangsúlyozta beszédében (Fotó: Gergely Árpád)

– Ez a projektum a két partner számára nagy jelentőséggel bír, hiszen Szabadka és Zenta is aktívan munkálkodik a közvagyon összeírásán. Különösen elégedettek vagyunk azzal, ahogy zentai partnereinkkel együttműködünk a projektum megvalósításán. A projektum segítségével Szabadka jelentősen emeli kapacitását a városi javak kezelésének területén – mondta beszédében Bogdan Laban, és hozzátette, hogy a város mintegy 38 ezer euróval, míg Zenta 21 ezer euróval járul hozzá a projektum megvalósításhoz.

A polgármester után Slavica Savičić, a Pénzügyminisztérium államtitkára szólalt fel, aki elmondta, hogy a minisztérium hatáskörébe tartozik a közjavakról szóló törvény kidolgozása és ellenőrzése, ezért a Pénzügyminisztérium támogatja a projektum megvalósítását. Kiemelte, hogy a közjavakról szóló törvény megalkotásakor igyekeztek a helyi önkormányzatok javaslatait is beemelni a törvénybe, hogy az önkormányzatok hatékonyabban tudják megvalósítani elképzeléseiket.

A köszöntőbeszédek sorát Varga Viktor zárta.

– A közvagyon nem megfelelő nyilvántartása több problémához is vezet, mint például bevételkiesés, az épületek rongálódása, kevesebb projektdokumentáció megszületése, a szociális politika hatékonyságának csökkenése, és káosz alakul ki a várostervezésben – mondta Varga Viktor.

A köszöntőbeszédek után Božidarka Golubović, szabadkai projekt-koordinátor és Víg Kornélia zentai projekt-koordinátor tartottak beszámolót a projektumról. A beszámolókból kiderült, hogy a projektumra az Exchange 5 program keretei között kerül sor. A projektum tizennyolc hónapig tart, és várhatóan 2020. június 21-én fejeződik be. Addig több terepmunkára kerül sor, és számos továbbképzést is tartanak.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás