2024. szeptember 12., csütörtök

Új tájékoztató táblák, szórólap tartományi támogatással

A pacséri helyi közösség a közelmúltban írta alá az együttműködési szerződést a tartományi oktatási, jogalkotási, közigazgatási és nemzeti kisebbségi – nemzeti közösségi titkársággal, miután sikerrel szerepeltek egy tartományi pályázaton. A közép-bácskai település a 9,5 millió dinár összértékű tartományi projektumból 150 ezer dinárt nyert a gyógyfürdőt népszerűsítő szórólapok, és Pacsér intézményeit megjelölő név-, illetve tájékoztató jellegű táblák elkészítésére – tudtuk meg Szabolcski Szabolcstól, a helyi közösség tanácselnökétől.

Megújulnak majd Pacsér köztéri táblái (Kazinczy Paszterkó Diana felvétele)

Megújulnak majd Pacsér köztéri táblái (Kazinczy Paszterkó Diana felvétele)

-          Több célra is pályáztunk egyszerre a tartományi illetékes titkárságnál. A támogatás nagyobb részét olyan tájékoztató jellegű, több nyelvű táblákra fordítjuk, amik figyelemfelhívó célt szolgálnak a helyiek és elsősorban az ide érkező vendégek részére. Második lépésben ebből az összegből felújítjuk a közintézményeink homlokzatán helyet kapott névtáblákat. Az ide vonatkozó törvényes előírásokkal összhangban azokat szerb nyelven, cirill betűkkel, illetve magyarul kell kifüggeszteni. A nyertes pályázat hátramaradó, kisebb részéből pedig a falu gyógyfürdőjét népszerűsítő szórólap kivitelezését tudjuk támogatni – mutatott rá a tanácselnök, aki elmondta azt is, hogy ezt a brosúrát nem először készítik el.

-           Már régóta igyekszünk a termálfürdőbe érkezőket több nyelvű szórólappal fogadni, amin a látogatók számára is fontos és informatív adatok szerepelnek. Ennek a több nyelvű kiadványnak a folytatására kaptunk támogatást – hallottuk Szabolcskitól, aki rámutatott arra is, hogy a pályázati feltételekkel összhangban a kivitelezést még az idén le kell bonyolítani.