A környezettudatosságot nem lehet egyik napról a másikra belenevelni az emberekbe. Mint sok minden mást, ezt is érdemes még kisgyermek korban elkezdeni, amikor a gyermekek a legfogékonyabbak, és legkönnyebben tanulnak. Erre alapozva látogattak el Topolyán a Komgrad Közvállalat munkatársai a Bambi Iskoláskor Előtti Intézmény zentai úti épületébe, ahol játékos foglalkozás keretében ismertették meg a gyerekekkel a kommunális közvállalat tevékenységét, valamint a szelektív hulladékgyűjtést, és annak fontosságát.
A foglalkozás első felében Fekete Bánov Ágnes és Marina Klobušicki rövid előadásban mutatta be a közvállalatot, valamint annak tevékenységi körét. Ezt követően szó esett a szelektív hulladékgyűjtésről, majd egy kis kézműves foglalkozás során nyakba akasztható hűtőmágnesek készültek. A foglalkozás harmadik részében a gyerekek a szelektív hulladékgyűjtést próbálhatták ki labdák segítségével. A színes labdák jelölték az üveg, papír, és műanyag hulladékot, amelyeket a megfelelő kosárba kellett beledobniuk.
A Bambi Iskoláskor Előtti Intézmény nagy hangsúlyt fektet a gyerekek környezettudatos nevelésére. Ezzel kapcsolatban a Bambi igazgatónője, Fényszárosi Fekete Tímea elmondta, hogy intézményükben már évek óta foglalkoznak szelektív hulladékgyűjtéssel.
– Négy-öt éve kezdtük az akciót, és a gyerekeket arra tanítjuk, arra neveljük, hogy védjék a saját környezetüket, hogy a hulladékot szelektíven gyűjtsék, hogy azt később újra lehessen hasznosítani. A Komgrad Közvállalattal való jó együttműködésnek köszönhető, hogy óvodáinkban sikerült megszervezni ezt a játékos foglalkozást a szelektív hulladékgyűjtéssel kapcsolatban. Amennyiben lehetőség lesz rá, úgy a jövőben is szívesen szervezünk hasonló közös programot – mondta az igazgatónő.
A környezettudatos nevelés terén a Bambi Iskoláskor Előtti Intézmény az élen jár, aminek remélhetőleg tapasztalni fogjuk az eredményeit a jövőben, mikor a kis óvodások felnőve sem felejtik el mindazt, amit most megtanulnak.