2024. szeptember 12., csütörtök

Aktualitásokról a Kisújságban

Bácskossuthfalva közlönye 2001 óta tájékoztatja a lakosságot

A Tartományi Oktatási, Jogalkotási, Közigazgatási és Nemzeti Kisebbségi – Nemzeti Közösségi Titkárság az idén 9,5 millió dinárral segíti a kisebbségi hivatalos írás- és nyelvhasználatot. Bácskossuthfalva azon ritka települések közé tartozik, ahol még megmaradt a falu nyomtatott formában megjelenő közlönye, a Kisújság, aminek a készítéséhez ezúttal 120 ezer dináros támogatással járult hozzá a titkárság a fent említett keretből. Az első szám 2001-ben került ki a nyomdából, és egy-egy évben 6 alkalommal, általában 8 oldalon készül el, tudtuk meg Kucor Róbertől, aki 9 éve látja el a főszerkesztői feladatokat.

- Besnyi Károly 17 évvel ezelőtt indította útjára a lapot, előttem Besnyi Szabolcs és Fábrik Attila is szerkesztette a Kisújságot. Igazából formájában, tartalmában nem sokat változott az évek során. A megjelenés általában a falu egy-egy nagyobb eseményéhez köthető, március 15-éhez, a falunaphoz, szüreti napokhoz, októberre is tartogatunk egy számot, illetve decemberben, a falukarácsony környékén szoktunk még megjelentetni egy lapot, amiben egy színes naptár is várja a bácskossuthfalviakat. A falu háztartásainak számát figyelembe véve körülbelül 1900-as példányszámban készül el magyar nyelven, és 150 szerb nyelvű változatát kaphatják kézhez a polgárok. Igény van rá, ezt tudjuk a visszajelzésekből, hiszen ha valaki nem kapja meg, vagy az időjárási körülmények miatt elkallódik a saját példányuk, akkor azt általában jelzik felénk. Főleg az idősebb lakosság körében van keletje, hiszen ők kevésbé élnek az internetes tájékozódási lehetőségekkel – tudtuk meg Kucor Róberttől, aki elárulta azt is, hogy mindattól függetlenül, hogy az interneten sok mindent közzétesznek, a Kisújságban jelennek meg olyan tartalmak, amik máshol nem olvashatóak.

Közérdekű értesítések, általános hírek, apróhirdetések, felhívások kapnak helyet a Kisújságban, vagy például a Helyi Közösség, a Moravicai Önkéntes Tűzoltó Egyesület, a Standard vállalat közleményei, az id. Kovács Gyula Általános Iskola felhívásai kapnak helyet elsősorban a lapban. Beszámolók olvashatók a falu civil szervezeteinek tevékenységéről, írások egy-egy tevékenység, jelentősebb alkalom kapcsán. Sajnos interjúkra, riportokra nincs lehetőségünk, kapacitásunk. A kereskedelmi rovatban helyi – ritkán topolyai – vállalkozók fizetett hirdetései is helyet kapnak, a lakossági aprókat ingyenesen jelentetjük meg. Hagyományosan az utolsó oldalon kap teret az általános iskola, itt lehet olvasni az oktatási intézményben zajló aktualitásokról – hallhattuk a főszerkesztőtől, aki végül hangsúlyozta, hogy a Kisújság szigorúan politikamentes lap, kizárólag a faluban zajló, mindenkire vonatkozó, közérdekű aktualitásokkal foglalkoznak. A bácskossuthfalviak közlönyének a szabadkai Grafoprodukt nyomdában történő megjelenését mindez idáig a tartományi szervek mellett a település Helyi Közössége, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., illetve Dudás Lajos magánadománya is támogatta.