2024. szeptember 12., csütörtök

Tanévzáró dallamok

A topolyai Alapfokú Zeneiskola megtartotta hagyományos évzáró hangversenyét, melyen az intézmény legeredményesebb növendékei csillogtatták meg tudásukat és tehetségüket.

A zeneiskola kiskórusa (Sihelnik Ágnes felvétele)

A zeneiskola kiskórusa (Sihelnik Ágnes felvétele)

A műsor első részében a Zeneiskola kiskórusa lépett fel, majd az intézmény igazgatónője, Diósi Rózsa köszöntötte a közönséget, és beszámolt a növendékek 2017/18-as tanévben elért kimagasló eredményeiről. A megnyitó beszédében az igazgatónő elmondta, hogy nagyon sok történés és aktivitás zajlott a zeneiskolában ebben a tanévben is.

– Már a tanév elejétől folytak az előkészületek a különböző versenyekre. Öt tanulónk indult a kétfordulós, nagy zongoraversenyen, és közülük hárman továbbjutottak a második fordulóba is, ahonnan nagyon szép eredményekkel tértek vissza. A Topolyai Zenei Napokon is kiválóan szerepeltek a növendékeink, de olyan nívós zenei versenyeket is magunk mögött tudhatunk, mint a Köztársasági Zenei Verseny. Külföldi vendégszereplések, versenyek, koncertek, és kimagasló eredmények jellemzik az idei tanévünket is. Természetesen előttünk áll még a ballagás, amikor is húsz végzős növendékünktől búcsúzunk, valamint felvételi vizsgára várjuk majd a jövendőbeli zeneiskolásokat – mondta Diósi Rózsa.

A folytatásban elismerésben részesültek az Alapfokú Zeneiskola idei tanévének legeredményesebb diákjai, akik a különböző versenyeken kiemelkedő eredményeket értek el. Az idei tanévben a fiatal virtuóz, Sergej Skeledžija mellett a legjobb eredményeket Kolompár Dejan tudhatja magáénak. Színpadra léptek a Zeneiskola legígéretesebb tehetségei is, akik egy felemelő hangulatú hangversennyel zárták le a tanévet.

Ma 18 órakor a Művelődési Ház mozitermében Zima Krisztina, az újvidéki Isidor Bajić Középfokú Zeneiskola diákjának diplomakoncertjét hallgathatják meg a zenekedvelők.

Az Alapfokú Zeneiskola felvételi vizsgájára június 6-án kerül sor az iskola épületében (Fő utca 84.). A jövendőbeli zeneiskolások harmonika, cselló, fuvola, szólóének, ütős hangszerek, klarinét, gitár, hegedű és zongora közül választhatnak.