2024. szeptember 12., csütörtök

A topolyai tanonciskolától a műszaki középiskoláig

130 éves a szakmunkásképzés Topolyán

A topolyai szakmunkásképzés 130. évét jegyző ünnepség alkalmával búcsúztatták el a Sinkovics József Műszaki Középiskola 36 idei végzősét a színházteremben. A rendezvényen Keresztúri Hajnalka igazgatónő köszöntötte a megjelent ballagókat és hozzátartozóikat, illetve a tanintézmény meghívott vendégeit, majd méltatta az iskola múltját, hosszú időkre visszanyúló tevékenységét, amely sok szépet, ugyanakkor megpróbáltatásokat is magában hordozott.

Keresztúri Hajnalka igazgatónő köszöntője (Kazinczy Paszterkó Diana felvétele)

Keresztúri Hajnalka igazgatónő köszöntője (Kazinczy Paszterkó Diana felvétele)

- Tisztelet és köszönet az iskolát megalapító elődöknek, és az utánuk következőknek, hogy az általuk kijelölt alapokon ma is színvonalas tanítást tudunk biztosítani, és embert nevelni tanítványainkból. Ez pedig nem könnyű út, mert a gyerekek elvárásait és a pedagógusok munkáját befolyásolja a tanügy szabályrendszere, amit tiszteletben kell tartani – mondta az igazgatónő.

A tartományi szervek nevében Nyilas Mihály kormányalelnök, oktatási, jogalkotási, közigazgatási és nemzeti kisebbségi – nemzeti közösségi titkár köszöntötte az iskola tanulóit és dolgozóit, illetve a rendezvény vendégeit.

- Nagy jelentőségű, hogy folyamatosan jelen tudott maradni Topolyán a szakmunkásképzés. Az elején inasiskolaként, később szakmunkásképzőként, majd szakközépiskolaként működő oktatási intézmény a modern kor minden elvárásának eleget tevő formában nyújtja az elméleti és a gyakorlati tudást. A diákok felkészültsége a szakmai tudás mellett a tanulmányi eredményeken elért helyezésekben, illetve a felsőfokú tanintézményekben elvárt alapokon is nyomon követhető – zárta üdvözlő szavait Nyilas Mihály.

Mladen Šarčević oktatási miniszter, illetve a minisztérium gratulációját Borislav Staničkov, a Zombori Iskolaigazgatóság elöljárója tolmácsolta, majd méltatta az elmúlt 130 év munkáját. A Magyar Nemzeti Tanács nevében Linka Gabriella mondott köszöntőt, utalva arra, hogy az intézmény generációk kenyérkereseti lehetőségét alapozta meg.

A műszaki iskola az ünnepség alkalmával vett búcsút ballagóitól, illetve ajándékozta meg a legeredményesebb diákokat. A generáció diákja kitűnő tanulmányi eredményével, a gyakorlati oktatáson felmutatott hozzáállásával és munkavégzésével, továbbá a versenyeken elért helyezései alapján Hadžikadić Viktor, a 3D2 osztály diákja, a falfelület dekoratőr szakirány tanulója lett, aki a Geodéziai és Építészeti Középiskolák országos versenyén elért első helyezéséért is külön dicséretben részesült. Kollár Annát, a falfelület dekoratőr szakirány diákját is külön dicséretben részesítették a köztársasági versenyen elért első helyezéséért, majd azokat a tanulókat is kiemelték, akik helyezéseikkel, vagy más módon öregbítették a Sinkó hírnevét.

A rendezvényen jelen volt Mackó Zsuzsanna a tartományi szervek képviseletében, Topolya község, és a helyi közösség képviselői, Eleonora Martinović oktatási tanácsadó, a pécsi Simonyi Károly Szakgimnázium és Szakközépiskola igazgatója, Déri Tibor, valamint az iskolaszék elnöke Jan Považanski, valamint az iskolával együttműködő községbeli cégek képviselői.

A tanévzárón levetítettek egy a ballagókról forgatott, és a topolyai szakoktatás múltját összefoglaló kisfilmet is.

AZ INASISKOLA MONOGRÁFIÁJA

A jubileumi rendezvény a Sinkovics József Műszaki Középiskolában folytatódott, ahol megnyílt a régi fotókat és dokumentumokat bemutató kiállítás, és átadták az ebből az alkalomból meghirdetett irodalmi pályázat díjait, majd ünnepi ebéd keretében bemutatásra került dr. Virág Gábor a topolyai szakmunkásképzés múltját felölelő gazdagon illusztrált, több mint 300 oldalas kétnyelvű könyve. Az 1888/1889-es tanévben 23 tizenkét éves diák iratkozott az akkor inasiskolának nevezett oktatási intézménybe, amely azzal a céllal alakult meg, hogy a virágzó kisipari ágazat számára szakembereket képezzen. A kiállításon látható az egykor osztálynaplóként szolgáló 1888-ik évi „anyakönyv”, melyben az iskolába iratkozott első „tanoncok” névsora olvasható, de Tito látogatásáról is láthatók fotók. A monográfiában arról is olvashatunk, hogy az 1960/61-es tanévben beindult a műhelyi oktatás az asztalos, a fémmegmunkáló és a szabóműhelyben, és amikor 1960 májusában Tito Észak-Bácskában járt, nem kis fejtörést okozott az őt kísérő biztonságiaknak, hiszen amikor megtudta, hogy Topolyán fémeseket is képeznek, úgy döntött, meglátogatja az iskolát, bár ez a programtervben nem szerepelt.