2024. szeptember 11., szerda

Pozitív irányba módosul Topolya költségvetése

Személycsere a községi tanácsban és a topolyai helyi közösség élén – Fremond Árpád sajtótájékoztatója

Az idén nyert pályázatok miatt pozitív irányba módosul Topolya község költségvetése, személycserék lesznek a községi tanácsban és a topolyai helyi közösség élén – ezek a témák a képviselő-testület soron közvetkező, június 27-ei ülésén kerülnek napirendre, hangzott el egyebek mellett Fremond Árpád, a Vajdasági Magyar Szövetség topolyai községi szervezete elnökének sajtótájékoztatóján, amelyen méltatta a községi vezetést, és a támogatásáról biztosította Kislinder Gábor községi elnököt.

Fremond Árpád (Kazinczy Paszetrkó Diana felvétele)

Fremond Árpád (Kazinczy Paszetrkó Diana felvétele)

– Mivel a községi vezetés, élén Kislinder Gáborral, következetesen végezte a dolgát, már az év első felében módosítható az idei évre előirányozott költségvetés. Ez annak is köszönhető, hogy Topolya több pályázaton szerepelt sikerrel, így jelentős összegeket lehet átütemezni más célokra. A költségvetést 12%-al sikerült megemelni, mindent összevetve 1,7 milliárd dinárra emelkedett a község éves anyagi kerete. A pályázati támogatásokkal az idei év első felében 100 millió dinár értékben nyert támogatást Topolya és a helyi közösségei – mondta Fremond, majd a községi tanácsban történt változásokról is szólt.

– Zsemberi János, aki eddig a mezőgazdasági ügyek megbízottja volt a községi tanácsban, a Labdarúgó Akadémia körüli elfoglaltságai miatt lemond erről a tisztségéről. Köszönetet mondunk a községi vezetésben végzett eddigi munkájáért, és természetesen a VMSZ csapatának tagjaként számítunk közreműködésére a jövőben is. Zsemberi helyére Tomik Nimródot javasoljuk, aki a VMSZ topolyai helyi szervezete, illetve a helyi közösség Végrehajtó Bizottságának az elnöke, a Topolyai Gazdakör alelnöke, egy rendkívül sokoldalú és rátermett, egyetemi végzettségű fiatalember, akinek termelőként is belátása van a mezőgazdaságot érintő problémákba. Tomik Nimródnak az új munkaköre miatt le kell mondania a helyi közösségben betöltött korábbi pozíciójáról, ezért helyére Jablan Anikót javasoljuk a topolyai helyi közösség végrehajtó bizottságának az élére. Jablan Anikó nem tagja a VMSZ-nek, de támogatja a politikánkat, és nekünk ez nagyon fontos. Anikó a politikában új arcnak számít, de Topolyán sokan ismerik, hiszen egyebek mellett a sport terén is aktív – részletezte Fremond, majd rátért arra, hogy a közbeszerzési eljárások az előirányozott ütemben haladnak. Ami szavai szerint fontos, hogy sikerült kifúrni a Vénusz kútját, és a Topolya központjában az egykori hotel két emeletének lebontását kivitelező közbeszerzési pályázat is folyamatban van, mint ahogy a Topolyai-tó körüli sétány kiépítését előirányozó pályázat is. A Vénusz kiépítéséhez köthető pályázat az előirányozott időponthoz képest késik, mivel összhangba szeretnék hozni a Vénusz és a Stadion kiépítését.

– A Vénusz kiépítésének költsége egy jelentős tétel lesz, 100 millió dinár értékben, és a következő évben még ugyanennyi lesz előirányozva a célra, ami azt jelenti, hogy 2020-ra, a mandátumunk végéig, pontot tudunk tenni az építésére. Hamarosan el tudjuk kezdeni a szennyvíztisztító projektjét, hiszen 100 millió dinár már rendelkezésre áll hozzá. Továbbá ami még égető kérdés, és a költségvetés módosításával pontot tehetünk rá, az a Diákotthon befejezése, amire a közelmúltban 25 milliót fordítottunk, és a továbbiakban is számítunk a tartományi szervek támogatására. Fontosnak tartjuk továbbra is az egészségügy támogatását. Emellett a topolyai helyi közösségben is zajlanak a munkálatok, kútfúrások, az utcák aszfaltozása, de folyamatban van a zentagunarasi és a bajsai ivóvíz-hálózat felújítása is. Topolyán az ipari övezet fejlesztését nem hagyjuk abba, illetve szennyvízelvezető-hálózat épül a Mezőgazdasági Iskolától a Dr. Hadzsy János Egészségház irányába. Ami még újdonság lesz a községben, hogy mindez idáig Topolya 100%-ban támogatta az általános iskolások utazási költségeit, a jövőben pedig a középiskolásokra is kiterjeszti majd ezt a kedvezményt – fejezte be tájékoztatóját a VMSZ Topolya községi elnöke.