2024. szeptember 15., vasárnap

Határtalan barátságot ápolnak

A topolyai Nikola Tesla és a budapesti Dr. Mező Ferenc Általános Iskola partneri kapcsolatairól

A budapesti Dr. Mező Ferenc Általános Iskola ötödik éve kapcsolódott be a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. Határtalanul! elnevezésű programjába.

Fotó: Szabó Anikó

Fotó: Szabó Anikó

Azóta, a programnak köszönhetően, az anyaországi tanintézmény egyre szorosabbra fűzi kapcsolati szálait a topolyai Nikola Tesla Általános Iskolával. A napokban a topolyai tanintézménybe hetvennyolc hetedik osztályos diák, nyolc pedagógus kíséretében látogatott el Budapestről. A fenti gondolatok Vlade Grbićtől, a Nikola Tesla igazgatójától származnak, aki április 20-án az általa irányított tanintézményben a három napos tanulmányútjukra érkezett budapesti vendégeket az iskola munkaközösségével egyetemben fogadta. A program egyéb célkitűzéseinek sikerre vitelét, pl. hogy a magyarországi diákokban igény formálódjon a határon túli magyarsággal való kapcsolatkialakításra, fogadókészség mutatkozzon a részükről a határon túliak irányába, mindenekelőtt a partneriskola közösségével való ismerkedés segíti. Az igazgató felidézte a két évvel ezelőtt a fennállásának 40. évét ünneplő Dr. Mező Ferenc Általános Iskolában tett látogatásuk emlékét, élményeit is. Vlade Grbić örömének adott hangot, hogy a két iskola közötti együttműködés egyre szerteágazóbb és elmélyültebb. Megtudtuk továbbá: a topolyai tanintézmény partnere jóvoltából ezúttal is gazdag tankönyvcsomaghoz és könyvtára számára szépirodalmi alkotásokhoz jutott. A vendéglátók is tárgyi ajándékkal készültek a magyarországi vendégek számára. Emellett a Nikola Tesla iskola tanulói műsorral is kedveskedtek a Topolyára látogatóknak. A topolyai programkoordinátor, Cirok Csilla osztálytanító lapunknak nyilatkozva kifejtette: a 3.d és a 7.c osztály tanulói ritmikus tánccal készültek, 7.b osztály tanulói, akik környezetnyelvként tanulják a magyart, szavaltak, a másodikosok szerb néptánc közreadásával kedveskedtek, Becskei Inesz és Nagy Evelyn színpadi produkcióval léptek színpadra.

A Határtalanul program keretében zajló körút során a vendéglátó iskola környékének, valamint a tartomány más térségeinek, többek között Szabadkának, Palicsnak, Székelykevének, Belgrádnak is feltérképeződtek történelmi emlékhelyei. Mint azt a budapesti iskola pedagógusa, Spongáné Bukovinszky Tünde hangsúlyozta: a hetedikes diákok ismereteit a szerbiai tájegységekről, nevezetességekről, kulturális jegyekről, a vendéglátó iskola névadójáról, Nikola Tesláról és Topolyáról a tanulmányút előtt is bővítik, élményeikről annak megtörténte után is számot adnak a diákok. A vendégek Topolyán való tartózkodásuk során farsangi hangulatot teremtettek a vendéglátó iskola dísztermében előadott táncos bemutatójukkal, Szabolcs Szatmár-Bereg megyei népdalcsokor előadásával is kedveskedtek, Páli Vanessza, Gáspár Eszter és Pomlényi Petra szavaltak, valamint a fiatalok görkorcsolya-bemutatóval is készültek. A folytatásban közös játék következett, amelyet a Nikola Tesla 7.d osztálya koordinált.