2024. szeptember 15., vasárnap

Tavaszünnep Topolyán

Szent György-napi évadnyitó ötödízben a tájházban – Régi mesterségek bemutatója, hagyományos édes és sós sütemények kóstolója, sárkánykészítés

Szent György ünnepe a tavasz kezdetét jelenti, ekkor hajtják ki a legelőre a jószágokat. Az állatokat ilyenkor zöld ággal terelték, hogy termékenyek legyenek.

Ügyességi és kreativitásfejlesztő játékok a tájház udvarán (Szabó Anikó felvétele)

Ügyességi és kreativitásfejlesztő játékok a tájház udvarán (Szabó Anikó felvétele)

A néphit szerint a Szent György éjszakáján húzott harmatban van a föld ereje, amely a termékenység jelképe. Az asszonyok éppen ezért ezt felfogták, és abból csöppentettek a kovászba, de a tehenek takarmányába is csöppentettek bele, hogy jól tejeljenek. Számos területen megmosakodtak benne hajnalban, hogy szépek és egészségesek legyenek.

Többek között a fentebb jegyzett, a Szent György-napi népszokásokat, hiedelmeket felvonultató gondolatokat is idézte lapunknak nyilatkozva a topolyai Művelődési Ház igazgatója, Csípe Tímea az elmúlt hétvégén a topolyai tájházban, a Művelődési Ház által ötödízben szervezett évadnyitó rendezvényen.

– Tíz évvel ezelőtt, amikor az a törekvés fogalmazódott meg, hogy a tájház ne csak holt műemlékként funkcionáljon, hanem élettel töltsük meg, megszületett a terv, miszerint havi egy alkalommal mindenki számára nyitott, családias jellegű rendezvényeknek adjon otthont. Bár a tájház egész évben várja, fogadja látogatóit, ötödik éve, hogy hivatalosan a Szent György-napi évadnyitóval tárja ki kapuit a műemlék, amely késő őszig szabadtéri rendezvényeknek is otthont ad. Szent György-napi évadnyitó rendezvényünk alapkoncepciója ugyanaz maradt, mint a korábbi években, bár változtatásokat az idén is eszközöltünk. A vállalkozó szellemű felnőtteket és gyermekeket ismételten arra buzdítottuk: ne csupán látogatóként keressék fel a helyszínt. Felnőttcsapatok, valamint egyéni gyermekrésztvevők mindenekelőtt ügyességi játékokban bizonyíthatták ezúttal is rátermettségüket, ismereteiket. Első alkalommal nyitottunk fűszer- és gyógynövénysarkot. A fűszer- és gyógynövényismeretek, amelyek a Szent György-naphoz is köthetők, a felnőttek számára összeállított egyik versenyszám, az írásos tudásfelmérő kérdései sorában is visszaköszöntek – fogalmazott Csípe Tímea, aki arról is szólt: ezúttal hiányolta a vállalkozó kedvű felnőttcsapatok részvételét, nagyobb érdeklődésre számítottak, hiszen csak két csapat nevezett be az alkalmi versengésre. A Fekete Edit óvónő által vezetett, a Szent György-napi hiedelmekhez, szokásokhoz kötődő, gyermekek számára szervezett ügyességi és kreativitásfejlesztő játékokban, amelyeknek szintén versenyjellegük volt, több mint húsz gyermek kívánt részt venni. Az érdeklődők ezúttal is megtekinthettek már-már feledésbe merülő régi mesterségekről szóló bemutatót, ízlelhettek hagyományos édes és sós süteményeket, nótázhattak, agyagból formázhatták meg Sárkányölő Szent György portréját, sárkányt készítettek, eregettek, „harmatot” szedtek, köcsögfát állítottak.

A tavaszköszöntő rendezvényt a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. címén a Szekeres László Alapítvány támogatta.