2024. szeptember 15., vasárnap

Új tetőfedelet kapott a sportcsarnok

A topolyai Csáki Lajos Általános Iskolát érintő községi beruházásról

A beruházás kivitelezésére előirányzott negyvenöt naptári napon belül, e hét elején, befejeződtek a tetőfelújítási munkálatok Topolya község legnagyobb általános iskolájában. Új tetőszerkezetet, csatornarendszert a tanintézmény sportcsarnoka és négy tanterme kapott, mivel több éve jelentkezett a tormateremnél beázás. Immár a még ép padlózat és falfelületek sincsenek kitéve a beázás okozta esetleges meghibásodásnak.

Arra, hogy miért most került sor a beruházás kivitelezésére, a munkálatok befolyásolták-e és milyen mértékben az iskolában folyó munkát, Malacko Zorica iskolaigazgató adott választ:

– Három-négy évvel ezelőtt jelentkezett a beázás, elsősorban a sportcsarnokunk tetőszerkezetének középső felében. Az iskola próbálkozott önerőből megoldást találni a problémára, de mindez meghaladta erőinket. A sportcsarnokot az iskola munkaközösségén kívül számos művelődési egyesület, sportszervezet, polgári egyesület is használja, fontos helyszínt tölt be a község életében is. 2015-ben az önkormányzathoz fordultunk, az az előző évi költségvetési keretösszegéből mintegy 3 800 000 dinárt különített el tetőszerkezet-felújítási célokra iskolánk részére. Szerencsére még időben sort tudtunk keríteni az egyre súlyosbodó probléma megfékezésére, a tornaterem padlózata és fala sem sérült. A 2016 márciusában kiírt közbeszerzési eljárást a munkálatok kivitelezésére a veterniki Ozeblin Kft. nyerte meg, április elsejétől, amikor az időjárási viszonyok lehetővé tették, folyt is a munka. 1257 négyzetméteren cseréltük ki a tetőt, a teljes sportcsarnok vonatkozásában, és a tornatermünket a főépülettel összekötő négy tanterem felett is. A régi szalonitlemezek helyére bádog került, az alatta lévő lambériaborítás maradt, azzal, hogy az energiatakarékosság jegyében szigetelőréteg került a két borítás közé. Az izolációs tömítés, jellegét tekintve, páraáteresztő, de a csapadékot nem engedi át. A tetőn ezentúl hővédő is áll – fogalmazott a tanintézmény-vezető. Hozzáfűzte: 2016 nyarán a sportcsarnok falának külső festését szeretnék megejteni. Mint megtudtuk: a jövőben, lehetőség szerint, a tornaterem világítástechnikájának korszerűbbre, energiatakarékosabbra való cseréjét tervezik. Kérdésünkre, milyen mértékben befolyásolták az elmúlt másfél hónapban a tetőtér cseréjének munkálatai az iskola munkájának rendes menetét, Malacko Zorica hangsúlyozta: bár a délelőtti órákban, a tanítás ideje alatt, míg a munkálatok folytak, többet használták kedvező időjárás esetén testnevelésórákon az iskolaudvar nyújtotta lehetőségeket és az iskola kistornatermét, mint általában, délutánonként, 16 órától mindennap használhatták az iskola tanulói és mások is a sportcsarnokot. Egyetlen, a sportcsarnokba tervezett esemény sem maradt el a helyszínen történő építkezés miatt.