2024. szeptember 15., vasárnap

A gyerekeké lesz a tér!

Vasárnap tartják meg a II. Topolyai Gyermeknapot a város főterén

Június 5-én 16 órától 20 óráig a topolyai önkormányzat fő védnökségével, a kiemelt jelentőségű, községi rendezvények sorában a Rendezvények terén tartják meg a II. Topolyai Gyermeknapot. A rendezvény célközönségét az alsós iskolás korosztály képviselői, sőt a náluk fiatalabb gyermekek képezik, akiket felnőtt kíséret és felügyelet mellett várnak a helyszínen ingyenes programkínálattal, élményszerzési lehetőségekkel, ajándékokkal.

Bár már az I. Topolyai Gyermeknap esetében is fő támogatói szerepkört töltött be az önkormányzat, a második rendezés alkalmával teljes mértékben felkarolta e rendezvényt, és szétosztotta a munkát az önkormányzati alapítású intézményei, szervezetei között. Főbb szerepet ebben a Művelődési Ház és a Topolya Községi Idegenforgalmi Szervezet vállalt. A községi vezetőség nem titkolt szándéka, hogy mint kiemelt jelentőségű községi rendezvényt, a gyereknapot az anyagi eszközök mértékét illetően a jövőben akár még nagyobb pénzösszeggel támogassa. Megítélésük szerint a közösségépítői célzattal bíró, több generációt megszólító, gyermekközpontú, egész községünk gyermekpopulációját megmozgató, sőt még szélesebb körből érkező látogatók érdeklődését is felkeltő rendezvényük egyedülálló a maga nemében. Hivatalos megnyitójára 16 órakor kerül sor a téren felállított színpadon.

– A tavalyi kezdeményezést követően fel tudtuk mérni, hogy ezen rendezvénynek van jövője, lehet belőle tradíciót teremteni, sőt immár a helyszín, az elkészült tér is biztosított. Fontosnak tartom, hogy ezúttal a legkisebbekre fókuszálunk, köztük biztosan lesznek olyanok, akik először járnak Topolyán, így nemcsak egymással, a várossal is ismerkednek – emelte ki többek között Kislinder Gábor polgármester lapunknak adott nyilatkozatában.

Az újvidéki Kreativni pogon képviselői is jelen lesznek a megnyitón, majd a színpadon közreadott programsor a következőképpen alakul: 16.30 órai kezdettel a Gyermekektől gyermekeknek elnevezésű programban zenés-táncos előadások követik majd egymást. Mint Csípe Tímea, a Művelődési Ház igazgatója kiemelte: olyan műsorszámokból áll majd a program, amelyeknek a kivitelezői maguk kezdeményezték, ajánlották fel a gyereknapon való fellépést. A 13 felállított, tematikus sátorhely mindegyike, amelyet Topolya községbeli oktatási és művelődési intézmények, civil szervezetek működtetnek a helyszínen, igyekszik majd több korosztály igényeit is kielégíteni. A 0-tól 3 éveseknek is szerveznek foglalkozásokat, pl. az ún. Kacagtatóban, a színpadon 17 és 18.30 órától, várják az ölbeli játékra nyitott apróságokat és kísérőiket. Ott 17.30 órától a Zenegér együttes zenél majd.19 órától a jelenlévő gyermekek ügyességüket akadálypályán bizonyíthatják. A téren trambulin, légvár és egyéb szabadtéri játszótéri alkalmatosságok is helyet kapnak, áll majd ott a közönségkedvencek közé tartozó tűzoltó- és rendőrautó, de az extrém sportok szerelmesei is kipróbálhatják a felállított eszközöket. Animátorok is foglalkoznak majd a jelenlévőkkel, akiket többek között kézműves-foglalkozásokkal, játékos fejtörőkkel, arcfestési lehetőséggel is várnak. A sátorhelyek a gyermekek számára pecsétszerzési helynek is minősülnek, ahol az aktív, kreatív szerepvállalásukért elismerésben, majd kitartásukért cserébe ajándékban is részesülnek. Mint Fekete Bánov Ágnes, a rendezvény ötletgazdája hangsúlyozta: a legnagyobb újítás az előző évi jellemzőkhöz képest az, hogy ezúttal azok a gyerekek, akik a regisztrációs sátornál italt és gyümölcsöt kapnak, egy ,,útlevéllel” is gazdagodnak, amelybe egy-egy álomáshelyen, sátorban aktivitásukért, feladatvállalásukért cserébe pecsétet ütnek be a megbízottak, hat pecsét után pedig ajándék jár. A II. Topolyai Gyermeknap része a Topolyai Nyár 2016 rendezvénysorozatnak, amelynek megrendezésére a Topolya Községi Idegenforgalmi Szervezet sikerrel pályázott a kereskedelmi, idegenforgalmi és telekommunikációs minisztériumnál – osztotta meg Tölgyesi Huba, a szervezet igazgatója. Az egymillió dinár értékű támogatásból a gyermeknap rendezésének anyagi hátteréhez is hozzájárulnak, több más támogatóval egyetemben. Ha vasárnap esik az eső, június 6-án, hétfőn, 16 órakor tartják meg a rendezvényt.