2024. december 22., vasárnap
BÁCSKOSSUTHFALVA

Szüreti napok 2022

Könyvbemutató, pálinka- és borkóstoló, kiállítás, főzőverseny, terményszentelő is lesz

Pénteken 17 órai kezdettel Oláh István: Kisszállás a ködfüggöny mögött című könyvének a bemutatójával startol az idei szüreti napi ünnepség Bácskossuthfalván, aminek keretében lehetőség lesz a 2022-es falubeli borok és pálinkák kóstolójára is, illetve a Tarka Virág kézimunkacsoport kiállítását is meg lehet majd tekinteni az ECHO Gyermek és Ifjúsági Rendezvényközpontban. Ezt követően 19 órától a bácskertesi Petőfi Sándor Művelődési Egyesület Sturcz József Színjátszó Csoportja adja elő a Nyitott ablak című kétrészes zenés bohózatát a színházban. A programok szombaton a Koplalón folytatódnak, 8 órától kezdik kiosztani a főzőverseny alapanyagát, a helyi közösség által biztosított húst. A Bácskossuthfalvi Ifjúsági Fúvószenekar térzenét ad elő 8. 30-tól, majd 9-kor indul a főzőverseny, amit Rácz Túrkevei Lajos, az MTVA Erdei utakon című műsorának séfje, mesterszakács, a zsűri elnöke nyit meg hivatalosan. A falu központjából 9 óra 30-kor indul a szüreti felvonulás, majd 11.30-tól a borlovagrendek és a néptáncosok bevonulása kezdődik a színpadhoz a fúvószenekar vezetésével. Az ünnepélyes terményszentelőt folklórműsor követi. A program részeként Borutca, terménykiállítás, kézműves vásár, bazár utca, vidámpark, fánkkóstoló nyílik, és ha az időjárás megengedi, nem marad el a tűzoltók várva várt Habpartija sem. A főzőverseny eredményhirdetése 15 óra körül várható, majd a szüreti mulatság jó hangulatáról a Bakos&Vojter Duo gondoskodik, este a fiataloknak a Fusion disco keretében Alen és Madroxx keveri a zenét a Koplalón.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás