Négy és fél éve működik a kishegyesi községben a mezőőrszolgálat, s bár működése időnként szélmalomharcnak tűnik, annyit elértek, hogy a lopások egy kicsit ritkábbak, vagy ha vannak, akkor azokat most már inkább éjszaka követik el. Mint mondják, legalább nem lopnak fényes nappal is. A másik fontos hozadéka munkájuknak, hogy megszűntek az illegális szemétlerakók a határban.
Nem kell azonban azt hinni, hogy az őszi betakarítást követően a mezőőrök fellélegezhetnek, mert mint mondják a tolvajkodásnak mindig szezonja van.
– Ha betakarították a kukoricát, és a termények közül már mást nem lehet elvinni, akkor következik a fa. Aztán jönnek a vándorjuhászok, a szállásrongálók, a kiserdőket károsítók... A lopásnak, a határban történő kártevésnek, úgy látszik, mindig szezonja van. De nemcsak a vadon növő fákat vágják ki, hanem a szálláshelyeken növő fákat, az út menti fákat is, még a néhány éveseket is. És nem válogatnak, kivágják a gyümölcsöst is, pedig legalább ez esetben láthatnák, hogy nem vadon növő fáról van szó. A fákkal kapcsolatban talán nem árt megjegyezni, hogy volt egy olyan eset, amikor az egyik pökhendi tulajdonos kombájnnal végigment a határúton elültetett fasoron, nem kevesebb, mint ezerszáz kis fát taposott ki, sőt utána ki is szántotta, mondván, hogy az ő földjére ültették. A másik meg a füvet kaszálta le a földje mellett, és több mint kétszáz frissen elültetett eperfát kaszált le, és természetesen azt állította, hogy nem tudott róla –meséli az eseteket és a tapasztalatokat Bíró Ákos, aki Nyírádi Tiborral együtt kezdettől fogva ellátja a mezőőri feladatokat.
A két mezőőr szerint most már fényes nappal nem járnak lopni, mert az emberek is rászoktak, hogy jelenteni kell nekik, ők biztosan kimennek, és legalább van némi foganata a beavatkozásuknak.
– Nincs annyi bejelentés, mint korábban, és ez lehet, hogy jó, de az is meglehet, hogy a kisebb lopásokat most már nem is jelentik. Nagyon nagy gondot jelent a munkánkban azonban, hogy a rajtakapott kisebb tolvajokkal egyszerűen nem tudunk mit kezdeni. A napokban is bevittem egy csoportot a rendőrségre, a lopott termény értéke talán hétezer körül lehetett, ők átvették a jegyzőkönyvet, és ezzel mindenki mehetett haza. Mondtam, legalább a lopott holmit vegyék el tőlük, de azt mondták, nekik erre nincs raktáruk, így aztán a lopott holmi is a tolvajoknál maradt. Lehet, hogy egyeseknek hihetetlenül hangzik, de így van: hazamentek vele, és természetesen eladták. Már próbálkoztam azzal, hogy a kukoricatolvajok esetében az elkobzott termény kerüljön a vadászokhoz, ők feletethetik télen a vadakkal, vagy szülessen valamilyen megoldás. Azt mindenki tudja, hogy néhány ezer dinárért nem érdemes senkit sem perelni ( főleg annak tudatában nem, hogy tudvalevő, a kár nem lesz behajtható), de akkor legalább elkobozható legyen a lopott holmi, hogy mondjuk érezzék “munkájuk” vesztét, amikor rajtakapjuk őket. Így most leggyakrabban én esek ki nevetségesnek a rendőrségen, amikor beviszem nekik a rajtakapott tolvajokat, pedig volt olyan, akit már huszadszor kaptuk rajta a tolvajláson – mondja Nyírádi Tibor.
Nyírádi Tibor
A mezőőrök szerint a károkozás harmadik kategóriája, amit a gazdák valójában egymás kárára követnek el, a tűzgyújtás.
– Az idén ötször volt komolyabb tűzeset, leégett 3 hold kukorica, három dűlőn átlegelt a tűz, de szerencsére sikerült megfékezni. Az esetek mindegyikében tudjuk, hogy kié a föld, de a válasz mindig az, hogy fogalmuk sincs, ki gyújtotta fel. Persze sejteni lehet, amikor mindig az ő földjük „gyullad fel”. Itt a szabályozás talán a ludas, mert amikor meg lehetett gyújtani a tarlót és kukoricamaradványokat, addig mindig őrizték is a tüzet. Most, hogy egyáltalán nem szabad, csak meggyújtják, és azt mondják, hogy nem tudják, ki volt. A nyáron történt, hogy egy tüzet éppen eloltottunk a határban, és amíg beszélgettünk a tűzoltókkal, arra lettünk figyelmesek, hogy vagy ötszáz méterrel arrébb valaki meggyújtja a tarlót. Azonnal odamentem, és megkérdeztem tőle, nem látja -e, hogy mi történt a szomszédban. Azt mondta, látta, de ő nem csinál „nagy tüzet”. Megáll az ember esze az ilyesmi hallatán – hallottuk Nyírádi Tibortól.
A két mezőőr egyetért abban, hogy a szabályozásokban jelentkező hibákat egészen biztosan orvosolni lehetne valamilyen formában egy kis jóakarattal, hogy az úgynevezett „megélhetési bűnözés” ne legyen se kifizetődő, se pedig indokoltnak mondható.
