id. Horváth László
Az a fajta zenei élet Kishegyesen, amely később kiváló zenészeket, énekeseket teremtett, talán elmondható, hogy ötven évvel ezelőtt kezdődött azzal, hogy Horváth László megkezdte zenepedagógusi pályafutását, és megalakította az első iskolai énekkart és zenekart.
– Persze túlzás lenne azt állítani, hogy nem volt semmilyen zenei élet, hiszen a falusi zenészek mindig fogadtak tanítványokat, és ezek közül is kikerült néhány kiváló zenész, például a Zsadányi testvérek: elsősorban Mihály volt ismert hegedűs, aki azután Stockholmba, majd Kairóba, végül a Dél-afrika-i Köztársaságba került, és ott az opera kórusának karmestere volt. Őt édesapja készítette fel, aki amatőr zenész volt, engem pedig id. Kovács József tanító tanított hegedülni, Sárközi Sándor kántor zongorázni, zeneelméletre pedig Krstić Júliához jártam. Erre mind szükség volt ahhoz, hogy felvegyenek a szabadkai Zeneiskolába. A zeneiskolát követően azonnal munkába is álltam Hegyesen, mert addig zenélni tudó tanítók vagy tanárok oktatták a zenét. Akkor vezették be a zeneórát 7.-ben és 8.-ban is, és valójában ez tette lehetővé, hogy megalakuljon a kórus és a zenekar – emlékezik a kezdetekre Horváth László.
Kezdő pedagógusként az iskola zenekarával és énekkarával
Az Újvidéki Rádió Rádióiskola című műsorában gyakoriak voltak a vetélkedők, és Horváth László diákjai kimagaslóan szerepeltek ezeken.
– Igazából az iskolai kórusomnak köszönhetem, hogy a hetvenes években a rádióhoz kerültem. 1974-ben Király Ernő figyelt fel a kórusom kiváló teljesítményére, s felajánlotta a produceri és zenei rendezői munkahelyet, amit természetesen el is fogadtam. A munka mellett mindig volt 8–10 tanítványom, akiket a zongorajátékra, harmonikázni vagy hegedülni tanítottam. Később már annyira megszaporodott a számuk, hogy kénytelen voltam segítséget kérni a topolyai zeneiskolától. Nagyon büszke vagyok arra, hogy olyan diákok kerültek ki tőlem, akik azután akár a budapesti, akár a belgrádi akadémiákon is megállták a helyüket. Közöttük kell megemlítenem Bulatović Gabriellát, aki éveken át volt a rádió komolyzenei szerkesztője, most pedig zenepedagógus Kishegyesen, Linka Lászlót, aki több mint 30 éve a rádió népzenei szerkesztője, Tokodi Károlyt, aki a fúvóstanszéket vezette, számtalan országos versenyt nyert diákjaival, és sokáig vezette a szabadkai ifjúsági fúvószenekart is. Meg kell említenem Csőke Andrást is, aki ugyan nem lett profi zenész, de oktatóként kiváló, tanítványai kimagasló eredményeket érnek el nemcsak idehaza, hanem a magyarországi, olaszországi és romániai versenyeken is – sorolja Horváth László.
Zenepedagógiai pályafutása azonban nem fejeződött be, amikor az iskolából átkerült a rádióba.
– A hetvenes évek közepén indult a Durindó-mozgalom, és kezdetben ez esetben is rengeteg hibával kellett megküzdenünk. A citerások nagyon gyakran egyáltalán nem tudták megkülönböztetni a népdalokat a műdaloktól, de gond volt az előadásmóddal is, és gyakran a szövegmondással is, a megválasztott tempóval. A rádiónál azután lehetőségem nyílt vezényelni és hangszerelni is, ami igen komoly zenei képzettséget igényel, s hogy ezt jól végeztem, bizonyítja az, hogy 25 évig voltam zsűritag a mohácsi népzenei versenyen, de zsűriztem Budapesten, Kőszegen és Pozsonyban is – vallja munkásságáról id. Horváth László.
