2024. augusztus 25., vasárnap

Fogy a víz a tóból

Horgásziskolát szervez a Tó Környezetvédő Sporthorgász Egyesület

A Topolyai-tó vízszintje drasztikusan lecsökkent az utóbbi időben. A jelek szerint a biológiai minimumot azonban még nem érte el. A nívó emelkedéséhez jelentős mennyiségű csapadékra lenne szükség. Mile Antunović, a Tó Környezetvédő Sporthorgász Egyesület elnöke, aki egyben hivatásos halőr is, elmondta, jelenleg a tóban továbbra is lassú apadást tapasztalnak. A Bács-ér azon ága, amely korábban a tavat is táplálta, most – reményei szerint ideiglenesen, de – teljesen kiszáradt. Egyelőre a nívó még nem érte el a biológiai minimumot, nem észleltek káros következményeket, halpusztulást vagy hasonló, nem kívánatos jelenséget. Meglátása szerint szeptemberben, ha addig sem hullik nagyobb mennyiségű csapadék, a szint a biológiai minimumig csökkenhet. Az eredetileg tározónak kialakított mesterséges tóból az öntözést már korábban felfüggesztették ugyan, de a terület vonzáskörében vannak fúrt kutak, amelyekből valószínűleg továbbra is öntöznek, ami hosszútávon a föld alatti készletek kimerüléséhez vezetnek. Mile Antunović szerint a vízhasználat és a -gazdálkodás területén további szabályozásra lenne szükség, illetve nem elég a szabályokat meghozni, hanem arról is gondoskodni kell, hogy legyenek olyan szervek, amelyek azok betartatását garantálják. Azt is közölte, hogy orvhalászokat nem észleltek a tavon, de sajnos vannak olyan horgászok, akik nem az előírásoknak megfelelő magatartást tanúsítanak. A jövőben fokozottan ellenőrzik a horgászhelyeket, ha szükség lesz rá, jegyzőkönyvet készítenek és feljelentést is tesznek a szabálytalankodók esetében.

A Tó Környezetvédő Sporthorgász Egyesület elnöke elmondta, hogy a korábban szeptember 1-jére meghirdetett horgásziskola időpontját közkívánatra előbbre hozták. Augusztus 24-én, szombaton tartják meg, gyülekező 15 órakor lesz a gát déli részén. Gyermekek és fiatalok számára szervezi a horgásziskolát a Topolyai-tavon a Tó Környezetvédő Sporthorgász Egyesület.  Mile Antunović hozzátette még, hogy a cél a gyerekekkel megismertetni a különböző halfajtákat, illetve az élővilággal és a természettel kapcsolatos ismeretekre tehetnek szert. Szeretnék tudatos, környezetvédő és kímélő magatartásra nevelni a jövő nemzedékét. Reményeik szerint az egyesület tagságának következő generációit is kinevelhetik így. A horgásziskolába 14 éves korig jelentkezhetnek az érdeklődők a 060/07-14-543-as és a 060/05-01-769-es telefonszámon. A tervek szerint az iskola keretében előbb elméleti szinten kapnak képzést a gyerekek, azt követően horgászbemutatót, majd számukra szervezett alkalmi versenyt rendeznek a szervezők. A Capriolo Kft., a zombori Riboteka horgászbolt, az Aquatop Kft. és az egyesület jóvoltából minden résztvevő a diploma melleé ajándékokat is kap. 

Nyitókép: A Topolyai-tó vízszintje folyamatosan csökken, a biológiai minimumot azonban még nem érte el (Tóth Péter felvétele)