2024. október 26., szombat

Ismét Szármafesztivál

Koncertek, főzőverseny és kísérőprogramok széles választéka

A sorrendben a 11. Szármafesztivált október 26-án, szombaton tartják meg a topolyai vásártéren, amelynek programja a reggeli órákban, pontosan 7 órakor veszi kezdetét, ugyanis 8 óráig regisztrálhatnak a csapatok, valamint ekkor adják át a résztvevőknek a nyersanyagokat, ezt követi a szármák tekerése, valamint az előkészülés a főzésre. A szárma 9-től 12 óráig rotyoghat a fazékban, a bográcsban, s a mintavétel és a zsűrizés 12 és 14 óra között, az eredményhirdetés pedig 16 órakor lesz. Mindeközben a legbátrabbak káposztatartó versenyben vehetnek részt, amely 9.30-kor veszi kezdetét, az érdeklődők 13.30-kor az Agios Dimitrios borrend beavatási szertartásának lehetnek szemtanúi. A szervezők a legfiatalabbakat is várják az eseményre, ők 9 órától 14 óráig a legkülönfélébb gyermekprogramokban vehetnek részt, a kisszínpadon 10 órai kezdettel Réka és Imi ad koncertet, ezt követően 13.30-kor a nagy Carlo bűvész varázslatos produkciója következik. A nagyszínpadon 11 órakor a Ravnica tamburazenekar nyitja meg a zenei programot, majd 14.30-kor a budapesti Pannonia Allstars Ska Orchestra zenekar pörgeti fel a hangulatot. A népszerű kulináris eseményt 17 órakor a vajdasági fiatalokból álló AcoustrinX zenekar koncertje zárja. A belépés ingyenes.

A Szármafesztivál fő támogatója Topolya község önkormányzata.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás