2024. december 22., vasárnap

Téli varázslat Topolyán

A topolyai 3+ Nagycsaládosok Egyesülete megtartotta hagyományosnak számító Téli varázslat elnevezésű rendezvényét, amely az egyesület idei utolsó eseménye volt. A Művelődési Ház kiállítótermébe a Mikulás is ellátogatott, a kőszegi Racker Béla személyében. A rendezvény során átadták a mikuláscsomagokat az egyesületi tagok gyermekeinek, a legfiatalabbak ajándékcsomagban, a középiskolába, egyetemre és a főiskolára járók vásárlási utalványban részesültek. A rendezvény méltó lezárása volt a mozgalmas és tartalmas fél évnek – tudtuk meg Cservenák Kancsár Izabellától, a 3+ Nagycsaládosok Egyesület igazgatóbizottságának elnökétől.

– Tartalmas év van mögöttünk, főleg az őszi időszakra mondhatom ezt, ugyanis úgy gondolom, hogy az egyesület fennállása óta a legnagyobb rendezvényünket, az Itthon, együtt, veletek! elnevezésű eseményt tartottuk meg – amikor a Kárpát-medencéből vártuk a nagycsaládos egyesületek tagjait és képviselőit –, amelyen a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségével közösen kerekasztal-beszélgetést tartottunk. A többéves barátságok ápolása, a társalgás állt középpontban, illetve megpróbáltunk városunkból minél többet megmutatni kulturális programokon keresztül, a rendezvény harmadik napján pedig Szabadkára kísértük vendégeinket. Egyesületünk a Vajdasági Nagycsaládos Egyesületek Szövetségének tagja is, amelynek évzáró ünnepségét a hétvégén tartjuk Péterrévén, a nagycsaládosok házában, ahol mi is képviseljük egyesületünket. A hagyományok szerint a szövetségen belül átadják többek között a legpéldamutatóbb nagycsalád, a családbarát vállalkozás, a legaktívabb nagycsaládos aktivista, valamint a családbarát önkormányzat díjat is, az utóbbi a mi szempontunkból azért különleges, mivel a mi jelölésünkre, illetve több bizottsági tag támogatásával az idén a topolyai önkormányzat kapja a családbarát önkormányzat díjat – nyilatkozta Cservenák Kancsár Izabella, aki hozzátette, az egyesület jövőre ünnepli fennállásának tizedik évfordulóját, ennek alkalmából márciusban ünnepi közgyűlést és bált tartanak, továbbá ismét meghirdetik az Anyai melegség elnevezésű anyák napi rajzpályázatot.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: A Téli varázslat eseményen a Mikulás is megjelent segítőjével (Turi Orsolya felvétele)