Topolyán tizenegyedik alkalommal rendezték meg az Íjász- és Kézműves Találkozót. A különféle bemutatók, zenés és művelődési programok és a főzőverseny elmaradhatatlan kísérőrendezvényei az eseménynek. Hagyományápoló egyesületek, kézművesek mutatkoztak be a topolyai vásártéren.
A legkisebbek is kipróbálhatták az íjakat (Tóth Péter felvétele)
A bajsai íjászok, Kókity Attila vezetésével, nem csak az íjakat és nyílvesszőket mutatták be, de egy magyar jurtát is felállítottak. Kókity Attila elmondta, hogy felvették őket Magyar–turán Szövetség tagsága körébe. A ma már határon innen és túl is jól ismert bajsai íjkészítő mester mindössze hét-nyolc évvel ezelőtt hallott először a hagyományos íjakról. A bajsai Testvériség Művelődési Egyesületnek azóta van már íjkészítő szakosztálya is. A rendezvényen bemutatta saját készítésű íjait és a nyílvesszőket is, melyek közül mindegyik természetes anyagból készült, természetes ragasztóval, és azonos, vagy legalább is nagyon hasonló módon készítette őket, mint ahogyan őseink csinálták íjaikat. Kókity Attila kapta 2017-ben az Év Magyar Íja díjat a tiszavasvári ásatás 8-as sírjából előkerült íjmaradványok alapján készített rekonstrukciójával. A jurtáról elmondta, hogy anyaországi támogatásból készítették el elődeink lakhelyének mását. Lakni nem fognak benne, de a különféle rendezvényeken jobban fest, ha a jurtában mutatják be az íjakat és egyéb általuk készített eszközöket, mintha modern kori sátorban helyeznék el őket.
Borsos Ferenc (Tóth Péter felvétele)
Borsos Ferenc a Magyarkanizsa melletti Völgyesről érkezett a kiállításra, és számos saját készítésű nyílvesszőt mutatott be az érdeklődőknek. Valószínűleg egykor nem így beszéltek a nyílvesszőkről, de elmondta, hogy valójában négy minőségi kategóriát lehetett megkülönböztetni. A legolcsóbb, leggyengébb minőségű a gyúlékony, de olcsó anyagból készült vessző volt, melyet kilövés előtt meggyújtottak, hogy az ellenség birtokában lévő épületeket, tárgyakat lángra lobbantsa. A „harmadosztályú” vessző nyílzápor zúdításakor volt használatos. Nem céloztak vele precízen, hanem egyszerre lőtték ki nagy számban az ellenség soraira az ilyeneket. A másodosztályú a vad elejtésére szolgált, ez már majdnem olyan gondosan elkészített, pontos célzásra alkalmas eszköz volt, mint a csatákban, az ellenséges haderő pusztítására szánt „első kategóriás” nyílvessző. Ez utóbbiból, akárcsak mindegyikből, számos változat készült egykor és maga is bemutatott a találkozón több tíz fajta vesszőt.
A legnépszerűbb program természetesen az íjászat volt, de a szervezők mindenkire gondoltak. A Bácsér Szabad Íjászklub tagjainak közös íjászbemutatója mellett az egyesület tagjai segítségével a legkisebbek is kipróbálhatták, hogyan kell az íjjal bánni. A topolyai nemzetközi íjásztalálkozó nem verseny jellegű. Eredeti célja, hogy közelebb hozza és megkedveltesse ezt a különleges sportot a legkisebbekkel és a szélesebb közönséggel. A kis íjászpalánták azonban ezúttal is elismeréseket vehettek át a szervezőktől.
A zentai Szent Longinus Középkori Hagyományőrző Egyesület haditorna-bemutatója pedig idén is nagyon látványos volt. A középkort idéző harcművészeti bemutató keretében a nagyszámú közönség a középkori táncokból is kapott egy kis ízelítőt. A régi mesterségek művelői, íjkészítők, a fafaragók, gyöngyfűzők, kosárfonók, fazekas-gölöncsérek, üvegfestők is kínálták portékájukat. A nemzetközi találkozót a helyi Nagyapáti Kukac Péter Magyar Hagyományőrző és Néprajzkutató Társulat szervezte. Kovács László, a társulat elnöke elmondta, hogy az esti koncert fellépői, Dobos Zsolt és Regián Melinda Székelyföldről érkeztek.
Vasárnap, a program folytatásaként, a cserepesi (Bački Sokolac) temetőben megkoszorúzták a székely sírokat. Ott ugyanis 26 olyan székely nyugszik, akik az 1941–1944 közötti időszakban hunytak el, amikor a székelyeket odatelepítették. A topolyai Sarlós Boldogasszony katolikus templomban az ünnepi szentmisén való részvétellel zárult a hagyományápoló íjászok és kézművesek találkozója Topolyán.
