A topolyai Sarlós Boldogasszony plébániatemplomban hétfőn gyászmise keretében búcsúztatták el az augusztus 15-én elhunyt Mária Bertilla nővért, aki évtizedeken át szolgálta a hívőket és az Urat. A gyászmisét msgr. dr. Pénzes János, a szabadkai egyházmegye püspöke celebrálta.
Bertilla nővér 2017-ben, Topolya Pro Urbe díjával (Gergely Árpád felvétele)
Radics Ilona, szerzetesi nevén Mária Bertilla nővér a Nagyapáti Kukac Péter Magyar Hagyományőrző és Néprajzkutató Társulat, valamint a topolyai Sarlós Boldogasszony nagytemplom pasztorális tanácsának felterjesztése alapján 2017-ben megkapta Topolya város Pro Urbe díját. Az indoklás szerint a pasztorációban tett szolgálatáért, valamint az emberek testi és lelki gondozásában, illetve az oktatásban kifejtett munkája elismeréséül terjesztették fel a díjra.
Amikor az elismerést odaítélték, akkor látogattam meg a szerzetesnővérek számára fenntartott lakórészben, ahol szerényen berendezett szobájában fogadott. Nem kis meglepetésemre egy asztali számítógép is ott volt a szobában. Elmondta, hogy ritkán van ideje bekapcsolni, de haladni kell a korral, és használja is a világháló és a korszerű számítástechnikai eszközök nyújtotta lehetőségeket. Akkor tudtam meg róla azt is, hogy 1931. július 27-én, hétgyermekes, római katolikus, földműves családban Horgoson született. A második világháborút követően egy olyan időszakban jelentkezett szerzetesnővérnek, amikor ezt a hatalom nem nézte jó szemmel. Elhivatottsága azonban meghozta eredményét: többszöri próbálkozást követően, 1951-ben felvették a kanizsai szerzetesi rendbe. Az ezt követő közel hét évtizedes időszakban több helyen folytatta tanulmányait és több helyen szolgált. A keresztény értékrend megtartására tanította a gyerekeket és a felnőtteket egyaránt. Gyermekkorára emlékezve elmondta, hogy a 30-as évek végén, Horgoson rendszeresen együtt mentek a diákok tanáraikkal a diákmisékre. Később, mivel sokan voltak testvérek, három évig gyermektelen rokonoknál nevelkedett Szegeden. Amikor kitört a háború és az apát elvitték a frontra, az anyja ismét magához vette. Ebben az időben fogant meg benne a gondolat, hogy szerzetesnővér szeretne lenni. Arra is visszaemlékezett, hogy édesanyja egyszer még azt is mondta neki, hogy most nem olyan időket élünk. A háborút követően a zárdát kiürítették, a nővéreket egy melléképületbe költöztették. Ott jelentkezett többször is, és végül 1948-ban vették fel a szerzetesi rendbe.
Később Bácsra került továbbképzésre, majd 1952 őszén lépett be a pasztoratúrába. 1953 augusztusában kapott szerzetesi ruhát és akkor vette fel szerzetesi nevét, Radics Ilona akkor lett Mária-Bertilla nővér. 1960-ban örök fogadalmat tett a tisztaságra, a szegénységre és az engedelmességre és ezzel együtt egész életét az Úrnak szentelte. Több bácskai településen teljesített szolgálatot, majd 1976-ban a szabadkai egyházmegye négyéves hittanképzőjén egyházi diplomát szerzett. 2007-ig hivatalosan is hitoktatóként tevékenykedett. Több mint ezer tanítványa emlékszik máig is rá. Csantavéren 12 évet töltött, Topolyán pedig négy évtizeden át állt az Isten és az emberek szolgálatában.
Mária-Bertilla nővér sok szempontból hozzájárult a közösség értékrendjének kialakításához, a közösségi lét formálásához. Felbecsülhetetlen értékűnek tekinthető a hitoktatás területén végzett tevékenysége, különös tekintettel arra, hogy azt abban az időben fejtette ki, amikor az iskolákban még nem engedélyezték azt, és ebből eredően a keresztény értékrend kialakítását csak a hitoktatók odaadó és a rendszer által gyakran megbélyegzett tevékenysége tette lehetővé.
Több mint ezer, de valószínűleg több ezer gyermeket tanított hitünk alapjaira. Mérhetetlen türelemmel, odaadással és szeretettel tette a dolgát, élete végén is ápolta a beteg nővéreket a zárdában.
A topolyaiak „kisnővére” Krisztusban és emlékezetünkben tovább él.
