Az Ördög házaspár kiskora óta ismeri egymást, egymás mellett nőttek fel. Ördög Róbert lelkész, felesége, Judit pedig a szolgálatban aktívan segíti, ezenkívül az Élet és egészség egészségügyi klubot is vezeti, életmód-tanácsadással foglalkozik. Judit is és Róbert is nagy családból származik, így számukra természetes, hogy a család akkor család, ha népes, nem pedig ha csak ketten alkotják.
Róbert és Judit gyermekként ismerte meg egymást.
– Ez úgy nézett ki, hogy a szabadkai egyházkörzetben a feleségem édesapja volt a lelkész, és még mint kislányt méricskéltem. Annak idején és igazából ismeretségünk nem úgy alakult, hogy valahol találkoztunk, hanem tulajdonképpen együtt nőttünk fel. Az, hogy korán megismertük egymást, nagyon fontos alapot adott házasságunknak – mondta Róbert.
Judit elmondta, hogy amikor összeházasodtak, már két gyermekkel indultak a teológiai pályára.
– Kislányként én voltam a legidősebb, és mindig felelősséget éreztem a testvéreim iránt. Már akkor azt mondtam, hogy nekem legalább három gyermekem lesz. A mi családunk úgy alakult, hogy lány-fiú-lány sorrendben születtek gyermekeink. Dániel fiunk amikor ötéves volt, ezt mondta: „De anyuci, miért nincs énnekem is pájom?”. És akkor bennem motoszkált a gondolat: ha tudnám, hogy kisfiú lesz a következő, olyan jó volna... Amikor állapotos lettem, megmondtuk a gyermekeknek, hogy lesz kistestvér. Dániel fiam megkérdezte: „Ugye kisfiú lesz?”. Mondtam neki, hogy ezt sajnos nem tudhatjuk előre, ő pedig kijelentette: „Nem baj, anyuci, én minden este imádkozni fogok, hogy az Úr Jézus adjon nekünk kisfiút.” És sikerült – magyarázta Judit.
A gyermekek születése után Judit otthon maradt a gyermekekkel, és elmondása szerint nem bánta meg. Amikor a gyerkőcök elkezdtek iskolába járni, volt olyan időszak, amikor azzal hozakodtak elő, hogy ilyen meg olyan sportcipőt szeretnének venni, és hogy miért nem vásárolhatnak drágább cuccokat. Ekkor Judit elmagyarázta nekik, hogy amijük van, azt így tudják beosztani. Persze felmerült a gyermekekben, hogy miért nem megy el az anyjuk dolgozni, hogy több pénzük legyen. Miután az anyjuk elmondta, hogy ez nem gond, de akkor nem lesz otthon senki velük, és az ebédet maguknak kell felmelegíteni, megteríteni, meggondolták magukat. Azt mondták, inkább legyen nekik kevesebb, de maradjon otthon velük. A későbbiek folyamán, amikor nagyobbak lettek a gyermekek, sosem követelőztek, inkább mindig azon fáradoztak, hogyan járulhatnak hozzá ahhoz, hogy a családnak könnyebb legyen.
Ördögék legidősebb lánya, Daniella zeneakadémiát végzett, pici kora óta a zene a mindene. Négyéves volt, amikor elkezdett zongorázni, később 80-100 tagú énekara volt, amely Vajdaság-szerte fellépett. Most Montenegróban él, és ott is van egy kis énekkara, kisebb karácsonyi és húsvéti koncerteket adnak.
Dániel most írja diplomamunkáját pénzügyi matematikából, ő mindent a számokon keresztül néz, de nagyon finom és jólelkű.
Anita egészségügyi középiskolát fejezett, ő volt a kis „csacsogó” a családban. Ha ő nem volt otthon, akkor nem lehetett tudni, hogy gyerekek vannak a háznál, ő tartotta fenn az életet és a vidámságot.
Attila a legfiatalabb, de nem a legkisebb (ő a legmagasabb), nagyapja és apja nyomdokába lép, Belgrádban lelkésznek tanul.
– Minden gyermekünk más, és mindegyikőjükhöz másként kellett viszonyulni, mert más volt az igényük, és ez így jó. Én így szeretem őket, és nagyon örülök, hogy vannak nekünk – mesélte Judit.
Ünnepekkor az ördög család mindig együtt van, de szerintük nem csak ünnepekkor kell összejönni.
– Mi arra törekedtünk, hogy az ünnep betöltse a maga szerepét. Ha az ünnepnek meghatározott formát adunk, pl. hogy karácsonykor ezt szabad csinálni, húsvétkor pedig mást, akkor elveszíti a lényegét, mert maga az ünnep mindig a közösségre épül. A karácsonyokat mindig megpróbáltuk családcentrikussá tenni, de én azt tartom szomorúnak, ha egy családnál ez évente csak kétszer valósul meg, a kereszténység két nagy ünnepén, aztán meg alig látják egymást a családtagok. Mi arra törekedtünk, hogy mindig karácsonyunk legyen, mert a karácsony a szeretet ünnepe – magyarázta Róbert.
A házastársak közötti harmónia is nagyon fontos egy család életében. Róbert elmondta, soha sem látta szüleit veszekedni, és ezt nekik is sikerült elérniük. Nem azért, mert titkokban veszekedtek, hanem azért, mert szerinte állandó kommunikációval mindent meg lehet beszélni. Biztos, hogy a házastársak nem mindenben értenek egyet, és nem szerethetik ugyanazokat a dolgokat, de mindent meg lehet oldani repülő tányérok nélkül is.
– Az, hogy két ember együtt van, szép dolog, de az emberbe az isten úgymond beépítette azt a szülői ösztönt, hogy ez hozzátartozik az élethez. Sokan azt mondják, ha már van egy gyerek, akkor elég, de van egy olyan mondás is, hogy egy gyerek nem gyerek. Nekem két testvérem van, feleségemnél pedig négyen voltak. Ha az ember kilép egy nagy családból, akkor űr képződik az életében, és hiányzik neki. A nagy család egy olyan áldás, amit nem ismerhetnek azok, akik nem próbálják ki – mondta Róbert.
A mai rohanó világban azonban sokan úgy vélekednek, a sok gyermek teher, mert nem jut idő a karrier építésére. Ördögék szerint ez azért van így, mert mindent a pénzen keresztül néznek.
– Ha a pénzen keresztül nézünk mindent, akkor tényleg egy olyan következtetést vonhatunk le, hogy ez nagyon nagy kiadás, olyan befektetés, amely nem térül meg. Ha így számoljuk, akkor nem kell gyermeket vállalni, mert nem éri meg. De én azzal bátorítanék minden jövendőbeli szülőt, hogy minden felmérhetetlen áldással jár, és áldást jelent – mondta Róbert.
Egy család életében mindig fontos az együttlét, a közös foglalkozások, beszélgetések. Ördögéknél az esti mese nem maradhatott el, és erre a gyerekek igényt tartottak akkor is, amikor nagyobbak voltak. Róbert elmondta, hogy gyermekei betéve tudják a bibliai történeketek. Esténként Biblia-kvízeket is szerveztek, ezt is nagyon szerették, később azonban az élet sodrásában ezek lassan elmaradtak. Attila akkor ébredt rá erre, amikor gyermekei azt mondták, hogy de jó volt, amikor volt a bombázás. Először nem értette kijelentésüket, de aztán elmondták, hogy azért, mert akkor este mindig együtt voltak, gyertyafénynél társasjátékoztak.
– Ekkor azt mondtam magamban, én vagyok a legbalgább édesapa, hogy ha meg kell várnunk a következő bombázást ahhoz, hogy időt töltsek a gyermekeimmel. Ezután bevezettük, hogy hetente egyszer egy este a gyermekeké. Mint lelki gondozó esténként nagyon sokat távol vagyok, de az együtt töltött estét gyermekeinkre fordítottuk. Ilyenkor nem létezett semmi más, csak ők. Manapság csak az egyik fiunk él velünk, de most is „életben van” a társasest, és a héten is egy estét együtt töltünk el – magyarázta Róbert.
