2025. április 20., vasárnap

Nyilvántartásba veszik az alkotókat

Temerin

A temerini községi tanács művelődési tárcája a helyi médiumokban nyilvános felhívást tett közzé a község területén élő olyan személyek nyilvántartására, akik részt vesznek a művelődé si életben és hivatásosan vagy műkedvelőként kulturális tevékenységekkel foglalkoznak.

A felhívás azokra az alkotókra vonatkozik, akik az irodalom, a zene, a vizuális művészet, a színház, a filmszínház vagy a média területén tevékenykednek, továbbá az egyetemistákra, akik az alkotói területen részesülnek szakképesítésben, továbbá a szakközépiskolák, valamint a középiskolák tanulóira, akik oktatáson kívüli, művelődéssel kapcsolatos tevékenységben vesznek részt.

A nyilvántartáshoz szükséges bejelentőlaphoz önéletrajzot kell mellékelni, amit a működési területről való fotódokumentációval, hang és videojegyzetekkel, nyomtatott anyagokkal kell ellátni.

A nyilvántartásba vételt követően a községben adatbázist alakítanak ki, amely azoknak a személyeknek a fontos adatait tartalmazza, akik kiveszik részüket a művelődési életből. A tárca megítélése szerint az adatbázis elősegíti az alkotók és a helyi önkormányzat közötti együttműködést, és lehetővé teszi, hogy az önkormányzatnak nagyobb betekintése legyen az alkotótevékenységgel foglalkozók munkájába.

A nyilvántartáshoz szükséges űrlapokat aképviselő-testület címére, Újvidéki utca 326., 5-ös számú irodába kell küldeni, de lehet e-mailben is a tepic.kultura@temerin.rs címre. Bővebb információkkal az említett levélcímen, vagy a 021/843-613-as telefonon szolgálnak.

Magyar ember Magyar Szót érdemel