A gimnázium a városközpont egyik legmeghatározóbb épületében található, ami 1895 óta folyamatosan iskolaként szolgál. A mai Svetozar Marković Gimnázium az újvidéki pravoszláv gimnáziumból nőtte ki magát, ahova 1811-ben írták be az első tanulókat. 1963-ban újraszervezték az addig Moša Pijade nevű gimnáziumot. A Moša Pijade Gimnáziumból három másodikos és két harmadikos osztályt, míg a Jovan Jovanović Zmaj Gimnáziumból négy másodikos és három harmadikos osztályt helyeztek át, az átalakított Svetozar Marković Gimnáziumba, ahol 1963. július 27-én nyitották meg a kapukat az első diákok előtt. Az 50 éves évforduló alkalmából Muhi Béla tanár úrral beszélgettünk el, aki pályafutása kezdete óta fizikát tanít a gimnáziumban.
Hogyan kezdte pályafutását, mire emlékszik az akkori gimnáziumból?
– 1974 szeptemberében kezdtem dolgozni az újvidéki Moša Pijade Gimnáziumban, amely korábban Papp Pál néven működött. Vajdasági szinten az egyik legerősebb gimnáziumba sikerült bekerülnöm. Én a főiskolát Szabadkán végeztem fizika-vegytan szakos tanárként, és Újvidéken folytattam a Természettudományi Kar Fizika Tanszékén, majd fizikusi oklevelet szereztem. Abszolvens voltam, amikor szóltak, hogy van szabad hely a gimnáziumban, és pályázzam meg. Végh Sándor igazgató úr szívélyesen fogadott, és biztatott, hogy vegyem át a fizikaórákat. Én zentai vagyok, és az is játékban volt, hogy a zentai gimnáziumba megyek vissza, de Újvidék mellett döntöttem. Nem bántam meg, mert úgy érzem, a nagyváros többet tudott nyújtani. Nagyon erős gimnáziumnak számított a Moša Pijade Gimnázium, olyan kiváló tanárokkal dolgozhattam, mint pl. Zóki István, a legendás matematikus, aki később igazgató lett, vagy Uri Ferenc történelem szakos tanár, továbbá ott volt még Elizek Zsuzsanna biológia szakos tanár, Karvak Emma tornatanárnő, Siflis Anna kémiatanárnő, Galambos Erzsébet földrajztanárnő. Fábry Nándor földrajztanár, aki akkor ment át az Újvidéki Televízió oktatási rovatába, de egy-két sakkpartira mindig betért a gimibe.
Milyen volt a hangulat és a tanítás az akkori gimiben?
– Nagyon kellemes, jó hangulat uralkodott, nekem mint kezdőnek az első években sok élményem volt. Mikor először beléptem az osztályba, az épp a negyedikeseknél volt, akik nálam nem voltak sokkal fiatalabbak, bizony nem volt mindegy megállni a helyemet, és mondhatom, elsősorban a szakmai tudásra támaszkodtam. Én fejből meséltem a fizikát, a legkomplikáltabb képleteket, fogalmakat is, mert a papírból olvasó tanárt nem tisztelik a gyerekek, legalábbis én úgy gondoltam. Az én példaképem az imént említett Fábry Nándor öccse, Fábry Géza, aki nekem vegytant tanított, és az osztályfőnököm is volt. Az ő stílusát igyekeztem követni. A gimnáziumban megindítottam a fizika szakkört, nagyon népszerűvé vált rövid időn belül, és ez a stílus megmaradt később is, mindig voltak ismeretterjesztő előadásaim, szakköreim, később pedig a tehetséggondozással foglalkoztam intenzívebben, illetve annak a szervezésével. Az első egy-két évben alapozódott meg az, hogy milyen stílusú tanár leszek. A kezdetekben sok gyerek volt az osztályokban, nem volt gond megnyitni egy-egy osztályt, nagy osztályok voltak. Abban az időben a gyerekek ambiciózusok voltak, összetartottak, egymást segítették, nagyszerű hangulat volt minden osztályban.
Változott a tanár szerepe, ha összevetjük azokat az időket a maival?
– Bizony, akkoriban a tanár, amikor bejött az órára, és becsukta maga mögött az ajtót, akkor csend volt, tisztelték és megbecsülték. Nem volt vita az osztályzatok körül, nem voltak szülői intervenciók, akik az osztályzatokért könyörögtek, vagy éppen tiltakoztak miattuk. Manapság a szülő felelősségre vonja a tanárt, hogy miért kapott a gyerekem egyest, milyen tanár maga? Tehát ma a tanár az oka, ha a gyerek egyest kap. Ma az oktatásban van egy ilyen vonulat, hogy a tanárt teszik felelőssé, hogyha a gyerek nem sikeres. A régebbi generációk viselkedésén jobban érezhető volt az otthoni nevelés nyoma, mint a mai diákoknál, tekintélytisztelők voltak, ez nem közhely, ezt ki kell mondani. Az idők azonban megváltoztak, a mostani generációk tudjuk mi mindenen mehettek keresztül amikor kisebbek voltak, változott a társadalmi légkör, és a szülők hozzáállása is, a valamikori értékek átrendeződtek.
Milyenek a mai diákok?
– Annak idején az iskolában kapott tudás volt az az alap, amire a fiatalok alapozhattak. Akkor csak 2-3 színkitűnő tanuló volt egy-egy osztályban, de azokról az egész iskola tudott, ma a gimnáziumi osztályokban gyakran a tanulók többsége kitűnő átlagú, ami nem minden esetben jelenti a rendkívüli tudást. Régen a tudásért tanultak a diákok, és az életre készültek fel, ma a jegyekért harcolnak, és minden, akár nem etikus eszközt (puskázás, okostelefon, szülői nyomásgyakorlás…) is felhasználnak. Régen a lezárt (végső) osztályzat a bizonyítványból derült ki, ma minden osztályzat nyilvános, és a gyerekek rendre vitatkoznak, a többiek meg bekiabálnak. Régen a szülő jobban a tanár partnere volt a nevelésben, ma a gyerek pártjára áll még indokolatlan esetekben is (igazolja az ok nélküli hiányzásait, csínytevésit kimagyarázza, eltussolja). Régen a szülő a gyereket vonta felelősségre, ha nem jól teljesített, ma a tanárt okolja.
Mekkora tudásuk van a mai gyerekeknek?
– Ma nem csak az iskola tanít, ma hanem az internet is, a számítógép is, és a média. A diákok különféle közösségi portálokon nagyon sokféle emberrel kerülnek kapcsolatba, és sokféle ember hatása alatt állnak. Manapság a gyerekek tanításában a külső tényezők sokkal jobban dominálnak, mint az iskolai tényezők. A mai gyerekek is tudnak, csak mást és másként. A mai generációk kiválóan beszélik az idegen nyelveket, nagyon jó a kommunikációs készségük, kiválóan ismerik a számítógépeket és az informatikát, gyakran sokkal jobban, mint a tanárok. Viszont, nem olvasnak eleget, tankönyvből nem hajlandók tanulni, gyenge a beszédkészségük, önállóan 5-10 percig képtelenek bármilyen témáról beszélni. A helyesírásuk gyenge, a magyar szókincsük szegényes.
A gimnázium életében, és a gimnáziumi oktatásban volt egy törés a hetvenes években...
– Igen, ha jól emlékszem, az 1975/76-os tanévben már nem nyílt első osztály a gimnáziumban, akkor lépett életbe a Stipe Šuvar-féle oktatási rendszer. A nyolcadik elemi után ekkor bevezették a 9–10. osztályt, aztán pedig a szakirányú oktatás két éve következett. A Moša Pijade Gimnázium is átalakult általános középiskolává. A Svetozar Marković pedagógiai szakközépiskola 1977-ben jött létre, majd utána 1990–91-es tanévben indult újra a gimnáziumi oktatás. Nekem sikerült egyedüliként a valamikori Moša Pijade tanári karából átjutnom, tulajdonképpen visszajutnom a Svetozar Marković Gimnáziumba. Sajnos, az annak idején kiválóan felszerelt szaktantermeket leépítették, úgyhogy szegényesebb körülmények között indult meg újból a gimnáziumi oktatás. Fontosnak tartom megjegyezni, hogy a magyar nyelvű gimnáziumi oktatás indulásakor nem voltak tankönyveink. Még szerb nyelvű tankönyvek sem voltak az indulásnál, alig néhány, a magyar nyelvű fordítások pedig csak jóval később érkeztek meg. Ez azt jelenti, hogy az egységes középiskolai 9/10. osztály rendszere szerinti, akkor használatos tankönyvekből dolgoztunk, de gimnáziumi tanterv szerint, ami magasabb szintű. Nagyon komoly gondjaink voltak a tankönyvekkel, de 1993-ban az történt, hogy Ribár Béla tanár úrral közösen megindítottuk az ismeretterjesztő füzeteket. Talpraesett szaktanárokat kértünk meg arra, hogy írjanak jegyzeteket, ezeket a jegyzeteket legépeltük, sokszorosítottuk a Soros Alapítvány támogatásával, és a Családi Kör mellékleteként jelentek meg, később pedig külön, kötetekben. A sorozat azóta is él, évente 10-12 tankönyvpótló-jellegű kiadvány jelenik meg.
Milyen volt az „új” gimnáziumban?
– A valamikori gimnáziumnak a színvonala, legalábbis a kezdeti periódusban nem tükröződött vissza. Az újraindult gimnáziumba új tanárok kerültek, akiknek nem volt tapasztalatuk a korábbi gimnáziumi oktatásról, és nem voltak képesek az előző gimnáziumi színvonalat teljesíteni, legalábbis egyesek véleménye szerint. Az iskolavezetés is megváltozott, és az iskola szemlélete is. Túl nagy szakadás volt ez a tíz év az oktatásban, én mindig kiemelem, hogy minden oktatási reform visszásságainak a következményeit leginkább a kisebbségi nyelven történő oktatás sínylette meg. Azt tapasztaltuk, hogy az egy évtizednyi kihagyás a magyar nyelvű gimnáziumi oktatásban nagy érvágást jelentett a dél-bácskai értelmiségi utánpótlás kinevelése terén. Az anyanyelvű tankönyvek kiadása késett, a tanárok anyanyelven történő felkészítése késett, vagy inkább rendre elmaradt, a tanfelügyelők (későbbi szóhasználattal tanügyi tanácsosok) ebben nem segítettek kellőképpen. A tanári kézikönyvek kiadása, a diákversenyek lebonyolítása, a tanári továbbképzések megszervezés a kisebbségek nyelvén nem volt mindig erőssége az aktuális oktatási tárcának…
Milyen tevékenységek zajlanak ma a rendes tanítás mellett a gimnáziumban?
– A Genius tehetséggondozó mozgalmat tíz évvel ezelőtt indítottuk el, a Vajdasági Pedagógusok Egyesületének a keretében. Minden évben májusban vagy június elején konferenciát szervezünk itt a gimnáziumban, ahová a középiskolás diákok elhozzák a kutatási munkáikat, és megvédik azokat, de itt szervezzük meg már hat éve a vajdasági menedzsment-diákbajnokságot is. Az utóbbi időben a gimnáziumban és körülötte felpörögtek az események, az épületet felújították, új emeletet építettek, állandóan történik valami. A pincehelyiséget is rendbe hozták, most gyönyörű termet kaptunk, ahol a különféle szakköri, meg egyéb foglalkozásokat lehet lebonyolítani. A tanáraink is egyre inkább bekapcsolódnak a továbbképzésekbe, sőt magunk is szervezünk ilyeneket, egyre több versenyen, szemlén jelenünk meg itthon és külföldön is, ahonnan díjakat hozunk.
Hogyan látja a magyar nyelvű oktatás jövőjét a gimnáziumban?
– Ismerve a demográfiai helyzetet, hogy sokan elköltöztek, csökken a natalitás, gondok jelentkeztek a magyar osztály feltöltése területén. A diákok zöme Temerinből jön, újvidéki diákok kevesen vannak. Volt egy hullámvölgy, amikor 12 gyerekkel kezdtük az első osztályt. Akkor úgy döntöttünk, hogy a gimnázium magyar nyelven oktató tanáraival együtt megszervezzük a toborzást. Kimentünk a környék iskoláiba, és a nyolcadikos diákoknak és szüleiknek a gimnáziumról beszélünk, hogy meggyőzzük őket, érdemes ide iratkozni. Az itteni magyarság körében sokszor tapasztaltam az igénytelenséget. Úgy gondolják, a gyerek fejezzen be egy szakközépiskolát, aztán majd ha akar továbbtanulni, folytatja. A gyerekbe idejében kell befektetni, nézzék csak a többségi nemzetet. Mindent megtesznek azért, hogy akár még a középszerű gyerekből is a legtöbbet kihúzzák, és ebben a szülő minden anyagit megmozgat, minden kapcsolatot kihasznál, belead apait-anyait. Ez az igény nem tapasztalható mindig a magyarság körében. A szülők nem érzik mindig, mik a gimnáziumi oktatás előnyei, hiszen ez a négy év után még bármilyen szak választható, nem muszáj a nyolcadik osztály után a gyereknek elköteleznie magát, mert változnak még. Az sem mindegy, milyen környezetben éli meg a gyerek azokat az éveket, amikor gyerekből lassan felnőtté, azaz érettségizővé válik. Ez a négy év sokban meghatározza az életet. Sokat jelent a nagyvárosi környezet is, hiszen lehetőség mutatkozik a legkülönfélébb kultúrintézmények, egyetemek stb. látogatására, sőt mivel testvériskoláink is vannak Magyarországon, gyakran magyarországi utazásokra is sor kerül. A nyolcadik osztály után Újvidéken sokan úgy gondolják, elérkezett az idő, hogy a gyereke nyelvet váltson. Nyolc osztályt befejezett anyanyelvén, ennyi elég is neki – gondolják sokan – és szerb nyelvű középiskolába íratják, mert az egyetemen így könnyebb lesz. Én úgy tartom, harminchét év oktatói tapasztalat után, hogy az anyanyelv nem hátrány, hanem előny. Anyanyelven felnőtté válni, a magyar kultúrának a megismerése életre szóló élmény, tapasztalat és gazdagság. Ezt semmi sem helyettesítheti. A szerb nyelvet elsajátítani, pláne Újvidéken nagyon könnyű, itt mindenki szerb nyelven beszél. A szaknyelv ismeretét az egyetemen be lehet pótolni, max. fél év plusz munkával már ott is van a többiek színvonalán. Óriási gazdagságú, magyar nyelvű, tudományos, kulturális és egyéb anyag van feltöltve a világhálóra, példa nélküli, hogy egy ilyen kis nemzet, ekkora hatalmas tudást, tapasztalatot vitt fel az internetre. A világ bármely pontjáról elérhetőek ezek az anyagok. Ez olyan gazdagság, amellyel sok fiatal és szülő sincs tisztában.
