A munkagépeknek nem sikerült rögtön ledönteni, acélsodronyokkal és különleges zúzómechanizmus bevetésével sikerült csak szétrombolni (Dávid Csilla felvétele)
Az építmény a mai Munkás utcában állt, azért kellett ledönteni, mert helyén óvoda épül. A rombolást a Városépítési Intézet rendelte el, azzal magyarázkodnak, hogy a kéményt sohasem nyilvánították sem műemlékké, sem védett építménnyé, így a rombolásnak nem volt jogi akadálya.
A kémény ledöntésekor több tucatnyi polgár jelent meg a helyszínen, többek között Jovan Dejanović, Újvidék egyik legnépszerűbb és legsikeresebb polgármestere is. A tiltakozók azonban nem tudták megakadályozni a rombolást – már csak azért sem, mert a munkások az akciót jóval a bejelentett időpont előtt megkezdték, így a rombolás ellenzői többé-kevésbé lekésték az eseményt. A várost az 1970-es évek második felében és a '80-as évek elején vezető, idős politikus azt nyilatkozta, hogy ezzel a döntéssel nemcsak egy nemzedéket károsított meg a városvezetés, hanem semmibe vették mindazt, amit az újvidékiek évszázadokon keresztül teremtettek.
A korábbi tervek szerint a gyárkémény környékén botanikus kertet kellett volna építeni, de olyan ötletek is elhangzottak, hogy a kéményt – csigalépcsővel és egy platóval ellátva – turisztikai panorámatoronyként is használhatták volna. Most már azonban kár azzal foglalkozni, hogy mi lehetett volna a rombolás alternatívája.
A valamikori gyárnegyed büszkesége a 19. században a kekszgyár részeként épült fel
A kéményt egy veterniki magáncég munkásai döntötték le, a munkáért 1,4 millió dinárt kaptak. Az építmény megmakacsolta magát, nem adta fel egykönnyen – gyilkosai megkínlódtak, csak komoly acélsodronyok és nehéz munkagépek segítségével sikerült megbirkózniuk vele. Az a tény, hogy a kémény ekkora ellenállást tanúsított, egyértelműen azt bizonyítja, hogy kitűnő állapotban volt. Nincs igazuk tehát azoknak, akik azzal érveltek, hogy az építmény megroggyant, összeomlás előtt állt, és hogy életveszélyt jelentett a járókelőkre nézve.
