Az újvidéki piacokra siető emberek hétfőn ugyancsak meglepődhettek, mert egy eladó sem volt a pultjánál – a kofák így tiltakoztak az áru megfizettetésére vonatkozó, új fiskális előírások bevezetése ellen.
A piaci eladókat tömörítő Facebook-oldalon közzétett információ szerint a piacokat ugyan kinyitották tegnap reggel, de az eladók nem jelentek meg. Az újvidéki piacokon dolgozó eladók elégedetlenek a munkafeltételekkel, sokan hiányolják a meleg vizet, az ingyenes parkolási lehetőséget, szerintük csak a megfelelő feltételek biztosítása után lehet szó az új fiskális megfizettetési szabályok bevezetéséről – olvasható a 021.rs hírportálon.

Hétfőn Újvidéken, sőt még a peremvárosi települések zömében is üresek maradtak a piacok, az eladók, viszonteladók nem jelentek meg, így tiltakoznak az új fiskális előírások bevezetése ellen (Fotó: Halász Gyula felvétele)
Az újvidéki piacokon dolgozók egy része hétfőn Belgrádban tiltakozó megmozduláson vett részt.
A tiltakozásra azért került sor, mert a pénzügyminisztérium április 31-éig adott határidőt a piaci eladóknak arra, hogy áttérjenek az új megfizettetési rendszerre. A határidő lejárta után minden piaci eladó köteles lesz kasszát használni, számlát kiadni a vásárlások után. Az említett, új rendelet érvényes lesz még a kozmetikusokra, fodrászokra és a fogadóirodákra is.
