Csáky S. Piroskának hét önálló kötete és egy tankönyve (szerb nyelven) jelent meg, valamint számos tanulmánya a hazai és külföldi folyóiratokban. Szinte valamennyi írásának tárgya a könyv – legyen az bibliográfia vagy tanulmány. Ez alól csupán az általa összeállított népmese-válogatás jelent kivételt. A most bemutatásra kerülő kötet 2005-ben jelent meg az Ünnepi Könyvhét alkalmából.
A könyv tartalmi tagolódása a szerző kutató- és oktató műhelyébe egyaránt bepillantást nyújt. A kutató műhelyében c. fejezetben megjelentetett írások a szerzőnek a régi könyvek iránt érzett vonzódását is híven tükrözik. Tudomásunk van ugyanis arról, hogy nagyon szerette a Corvinákat, és írt is róluk, valamint, hogy Rákóczi korának hírközléséről is értekezett. A kötet terjedelmének korlátozása miatt azonban ezek az írások kimaradtak. Az oktatómunkáról szólva felhívja a figyelmet arra, hogy a könyvtár egyben a kutatás színhelye. Erről értekezve megismerhetjük Vajdaság könyvtári rendszerét. Érdekességként megjegyezhetjük, hogy a fent említett írása a Magyar Tudomány Napja c. konferencián hangzott el 1999-ben. A sárospataki könyvtárosok ötödik nemzetközi szaktanácskozásához is kapcsolódik egy írás, amelynek címe: Tematikus olvasótáborok. Erre a tanácskozásra azonban a bombázások miatt nem juthatott el. Ez az írás egy kissé nosztalgikus visszaemlékezés az olvasótáborokban megvalósított emlékekre. Egyben azonban kesernyés-bizonytalan előretekintés a jövő felé.
A XXI. század küszöbén szinte természetes, hogy a könyvtárosokat, így a kötet szerzőjét is foglalkoztatja a kérdés, hogy hagyományos vagy digitális dokumentumok kerüljenek-e a könyvtárakba. S melyek az új évezred kihívásai a könyvtárakban és az iskolákban. Számunkra, könyvtárosok számára minden bizonnyal érdekes az az összefoglalás, amely arra pillant vissza, hogy a történelem folyamán hogyan vélekedtek olvasókról, és az olvasásról egészen a Mátyás király korszakától kezdve néhány későbbi gondolkodó szövegein keresztül egészen a XIX. századig. A határon túli magyarokat az a gondolat érinti leginkább, amely a nyelv szerepére hívja fel a figyelmet. A nyelvnek, mint identitásmegtartó erőnek, s ezzel kapcsolatban Kiss János gondolatait idézi, mely a határon túli magyarok lelkében, gondolkodásában ma is meghatározó lehet: „Egyik leghatalmasabb eszköz a nyelv, ezáltal oktathatunk, feddhetünk, tanácsolhatunk, gondolatokat, érzéseket közölhetünk... A nyelv által neveltetik a nemzet, azáltal tétetik jó erkölcsűvé, szorgalmassá, szeretetreméltóvá, tudóssá, híressé és hatalmassá... De a jó könyvíró még többet tehet, s igazabban is hathat a publikumra, s csaknem csodákat tehet.”
Az emlékek ösvényén haladva Csáky S. Piroska az Újvidéki Magyar Tanszék néhány tanáráról mond el olyan szubjektív gondolatot, amilyent csak olyan ember írhat le, aki nap mint nap együtt élt, együtt dolgozott, barátkozott ezekkel az egyénekkel. Az illető személyek az anyaország viszonylatában lehet, hogy ismeretlenek, kevésbé jelentősek, de szűkebb pátriánkban nagyon fontos megőrizni az emléküket.
Az Újvidéki Magyar Tanszék több mint tíz éve, október 20-a táján tartja a Tanszék napját (a Tanszék egykori vezetője, Sinkó Ervin ezen a napon tartotta meg 1959-ben székfoglaló beszédét). A Tanszék-napi ünnepség kísérőrendezvénye minden évben az a kiállítás, amit a könyvtárában lévő dokumentumokból rendezett Értékeink címen a kötet szerzője, aki annak idején a Tanszék első könyvtárosa volt. Rendhagyó módon ő is nyitotta meg saját tárlatait. Fölmerülhet valakiben az a kérdés, hogy miért nyitotta meg saját kiállítását az, aki összeállította az anyagot? A Tanszék könyvtárának az állományát legjobban a valamikori könyvtáros (a szerzőnk) ismerte, így az ő feladata volt, hogy a raktárban lappangó értékekből olyan témát válasszon, amely éppen időszerű. Így került bemutatásra a válogatás a régi és ritka könyvállományból vagy az időszaki kiadványok állománya, a magyarság ezer évét dokumentáló művek, a Kalangya c. folyóirat stb. Mivel a kiállítás szerzője egyéni módon állította össze a kiállítás anyagát, a tanszékvezető tanár fölkérte, összegezze mit miért és hogyan mutatott be. A kötetbe nem került be minden kiállítás megnyitóanyaga, csak a fontosabb, az időtálló szövegek. A hetvenéves Híd folyóirat anyagát reprezentatív kiállításon nem a Tanszéken mutatták be (mellékesen ez a tárlat több városban is látható volt), ezért került a következő fejezetbe a megnyitón elhangzott szöveg.
Egyéb alkalmi írások mellett néhány könyvismertető (összesen három) helyet kapott a kötetben pl. A könyvtárosok kézikönyve 1–5. kötet, Tószegi Zsuzsanna: Multimédia a könyvtárban és id. Szinnyei József emlékezete. Valamennyi mű ugyancsak a könyvekhez kapcsolódik.
Végezetül záradékként epilógus helyett az 1999-ben Szenteleky-díj átvétele alkalmából felolvasott szöveget találjuk. Az epilógus olvasása alapján az embernek az az érzése, hogy szerzőnk végezte dolgát úgy, ahogy azt végezni kellett teljes nyugalomban egész aktív korszakán át, a benne létező nyugalomérzés igazolta, hogy helyes úton járt. Hite akkorára növekedett diákjai, kollégái iránt, mint egy anyai szív, lendületével, szorgalmával, szelídségével hegyeket mozdított. S jóleső érzés arra gondolni, hogy néha az én hegyemet is visszamozdította a helyére. A könyvtárba, ahova én is tartozom, a könyvtárosok világába. Sikerült elhitetnie, hogy ez egy gyönyörű világ, akkor, amikor azt hittem, mindennek vége, oly kicsiny a társadalmi elismertsége ennek a kemény munkának. Arról győzködött, hogy csodálatos sok kisember óhajával foglalkozni. Én már megéreztem, hogy az út, melyre ő tanított, lelkileg felkészített bennünket helytállni az Európai Unióban is, mert ott is szükség lesz sok tájékozott, jóindulatú, önzetlen könyvtárosra. Még az informatika világa sem törölheti el a közvetlen kapcsolatot olvasó és könyvtáros között, a közvetlen emberi kommunikációt.
A kötetet jegyzetek egészítik ki, amelyekből megtudhatjuk, hol és mikor hangzottak el a szövegek, valamint az első publikálási helyét, ha megjelentetett anyagról van szó. Csáky S. Piroska így ír vallomásában: „...nem akarok a munka elől megszökni, ezért folytatom, úgy érzem, még sok megkezdett és megoldatlan feladat vár rám”. Valóban nem teszi ezt. Megjelent kötete után Kiss Gusztáv–Farkas Attila: A Híd Repertóriuma 1976-2001 (Újvidék, Fórum Könyvkiadó, 2005) 638 oldalas munkáját irányította és ellenőrizte. Tudtommal most is egy kéziraton dolgozik. Reméljük munkáját nyugdíjas évei során is folytatja.
Végezetül a következő Stefan Zweig-gondolattal zárnám, aki találóan a következőket mondta: „A könyvek néma katonák, melyek a legnemesebb hódító útra indulnak.” Könyveik közt Csáky Sörös Piroska a tábornok. Úgy igazgatta, hogy vezénylete alatt csak győztes csatákat vívott tanítványaival.
(Elhangzott a Határon Kívüli Magyar Könyvtárosok X. Zempléni Nemzetközi Tanácskozásán)
A szöveg megjelent a Magyar Szóban 2006. április 15-én
