Érdekes mód ez az idei tavasz sok mindenben, így az időjárásban is, a 70 évvel ezelőtti tavaszt idézi meg, és úgy látszik, majd a nyárelőt is. Ma is, éppen úgy, mint 70 évvel ezelőtt, vagy még A XX. század 30-as éveitől, de ha jobban belegondolunk, szinte a város kiépülésének a kezdetétől, nagyjából ugyanazokkal a problémákkal volt kénytelen szembenézni. Ezek közül két dolog állt szoros összeköttetésben a város fejlődésével. Az egyik az ivóvíz és a vízvezeték problémája, a másik pedig a szennyvizek, a csatornahálózat kiépítésének a kérdése volt, amelynek megoldását már a XX. század második felében is keresték, körülbelül az új városháza felépülésével egy időben.
A városháza felépült, a vízvezeték és a csatornahálózat pedig nem. Ez a két, igen nehezen megoldható probléma állta az útját a város igazi és gyors fejlődésének. Először is Újvidéknek egyetlenegy olyan vízforrása sem volt a Dunán kívül, amely megfelelő mennyiségű és minőségű vizet tudott volna szolgáltatni a fejlődésnek indult városnak. A csatornahálózat és a szennyvízelvezetés is problémát jelentett, ugyanis a város a Duna vízszintjétől alacsonyabban fekszik, és a szennyvizek természetes elvezetéséhez szükséges esést más, mesterséges módon kellett biztosítani. Akkor a Forbat Imre javasolta tervezet két szennyvízgyűjtő területet látott elő, az egyiket a mai Munkás utca környékén, amely a régi városmag és a Kis-Limán területét fedte volna, és még egyet, amely a többi városrész szennyvizét gyűjtötte volna egybe.
Sajnos ami nem sikerült a XIX. században, az a XX. század első felében is sántikált, így még 1936-ban is a város fejlődésében két alapvető problémát jelöltek meg, a vízvezeték és a csatornahálózat kiépítésének a kérdését, még akkor is, ha akkor, 1936-ban úgy értékelték, hogy csak pillanatok kérdése ennek a problémának a megoldása, ami után lehetővé válik majd a város terjeszkedése az akkor külvárosnak számító részekre. A két létfontosságú probléma megoldása azonban még a második világháborút követő évtizedben is váratott magára.
Az első vízvezeték, az úgynevezett „kis vízvezeték” csak 1953-ban épült meg. A szennyvíz elvezetése is problémákba ütközött, így még 1954-ben is, amikor a tavaszi időjárását tomboló viharok és esőzések jellemezték. A lezúduló eső miatt szinte úszott az egész város, majd a későbbiekben egész Szerémséget is elöntötte a víz, és a házak romba dőltek. Ilyen volt a helyzet Újvidéken is, a 70 évvel ezelőtti felhőszakadást követően. A hírek szerint annyi eső, szinte egycsapásra, már évek óta nem esett. Az újvidéki parkok „percek alatt tavakká változtak, az egyes utcák járhatatlanokká váltak”. A Futaki úti „piactéren” még órák múltán is egyméteres víz állt. „Az eső úgy zuhogott, hogy még a tetőről sem volt ideje lefolyni.” Noviszádon mintegy 50 belvárosi lakást elöntött az eső. A tűzoltók éjjel-nappal dolgoztak, hogy megmentsék az elárasztott lakásokat és vállalati raktárakat. Legtöbb dolguk akkor a Makszim Gorkij utcán és környékén akadt. Az akkori számítások szerint mintegy 200.000 liter vizet szivattyúztak ki. Érdekesmód akkor csak Újvidékről és Zomborból jelentettek felhőszakadást, míg Vajdaság többi részén alig esett pár milliméter. A noviszádi kommunális tanács akkor 10 tagú bizottságot bízott meg a kár felbecslésére. Majd az újabb viharok és esőzések arra késztették az újvidékieket, hogy megállapítsák, hogy „Az elavult városi csatornahálózat, amely még akkor épült, amikor a városnak alig harmincezer lakosa volt, nagy esőzések idején nem képes elvezetni a vizet…
– Részben a csatornák csekély kapacitása folytán a felszínen felgyülemlett víz folyt be a mélyen fekvő lakásokba, az ajtón, az ablakon, részben a csatornák vize tört föl a WC nyílásokon és más lefolyókon keresztül… – A város mélyebben fekvő részeiben a felgyülemlett esővíz alámosta több, silányabb lakóépület falait és 19 ház – összesen 44 lakással – összedőlt”. Az elárasztott lakásokban élők a tűzoltókat hívták, de azoknak kevés volt a szivattyújuk. A segítséget a városi népbizottságtól kérték, különösen az a 20 család, akik fedél nélkül maradtak. A vízkárosultakkal a Népbizottság akkori alelnöke, Virtz Károly foglalkozott, aki a kár felbecslésére bizottságot alapított. De a bizottság munkája előtt is észrevehető volt az, hogy a kár tetemes. „Nemcsak a lakóépületek szenvedtek kárt, hanem 26 vállalat is kárt jelentett be. Többek között a Trgocentar, a Pobeda, a Textilkolor, a Danica, a Budućnost nyomda, a Jugoalat gyárüzem, a
Putnik szálloda és az újvidéki kórházak, amelyeknek együttes kára „ötödfélmillió” dinárt tett ki.
Ha tudjuk, hogy az újvidéki csatornahálózat részletes terve csak 1955-ben készült el, akkor az akkori káron nem is kell csodálkoznunk, és ha a mellékelt listára tekintünk, akkor világossá válik, hogy kárunk attól a vízkártól, sokkal, de sokkal nagyobb.
Az ilyen „vizes” és az ehhez hasonló problémák még napjainkban is igen gyakran nyomasztják városunkat. Csak a napilapokat kell fellapoznunk. Csak nagyobb eső ne essen!
