Átváltozás

A múlt hétvégén 24. alkalommal rendezték meg Újvidéken az Utcai Zenészek Fesztiválját. Ismerőseimmel már egy ideje fejcsóválva szemléljük az eseményt, ugyanis úgy tűnik, az idő haladtával a névadó zenészkörnek egyre kevesebb köze van a fesztiválhoz. Hogy ez jó, vagy rossz, nem szeretnék belebonyolódni, de a kis képes riport kafkai címe nem véletlen. Sokat sejtető, hogy maguk a szervezők is leginkább Gradić festként hivatkoznak az eseményükre. A szervezők állítása szerint azért helyezték át a fesztivált Újvidék belvárosából Pétervárad óvárosába, hogy a kis barokk városka kulturálisan fellendüljön és feltöltődjön tartalommal. Hogy így van-e nem tudom, de az biztos, hogy a fesztivál többről szól, mint az utcai zenészekről, ugyanis rajtuk kívül helyet kapnak a regionális zenészek, a dzsesszzenészek, filmvetítések, különböző performanszok, színpadi előadások és workshopok is. Az idén három színpad közül csupán a legkisebbet bitorolhatták az utcai zenészek, plusz a Belgrád utca közepén léptek fel nevükhöz méltóan, az utcán. A másik két színpad a „profiké” volt.
 

Az idei fesztivál legnagyobb durranása kétségkívül a francia Planète Vapeur zenei társulat Microcosmos című előadása volt a felvonuláson. A kivilágított óriási 12 méteres acélszöcskén mutatványozó és zenélő légtornászok, valamint a gólyalábon egyensúlyozó bogaraknak beöltözött akrobaták elbűvölték a közönséget, főleg a legkisebbeket, akik tátott szájjal kísérték végig a mikrokozmosz nagyra nőtt világának előadását. A performansz előtt a báni palotánál hatalmas bulit csaptak az olasz Basterdjazz zenei formáció fúvósai, hogy a felvonulás után a Belgrádi kapunál felállított nagyszínpadon még nagyobbat csapjanak. Ők voltak az egyedüli utcazenészek a programban, akik mindkét nagyobb színpadon is felléptek és minden joggal, ugyanis a közönség imádta a különböző slágereket a fúvósokra és funkis beütésű pörgős dzsesszre áthangoló srácokat, valamint akárhol is léptek fel, hamar táncra perdültek az őket hallgató emberek. Az utcai zenészek között még szintivel és hegedűvel egyszerre játszó japán EPPAI is közönségkedvenccé vált. Egyszerre mulattatta a gyerekeket és a felnőtteket is: míg a legkisebbek a fura hangszerein, kiscsirkékkel beborított szintetizátorán mulattak, addig a felnőttek azon derültek, ahogyan kettéharap egy dobozos sört.

Rajtuk kívül még nagy sikert értek el a chilei La Tromba fúvószenekar tagjai is. A Belgrádi kapunál felállított nagyszínpadon regionális (horvátországi és szerbiai) zenekarok léptek fel, míg a Mihaldžić püspök téren a dzsesszzenekarok és színpadi előadások kaptak helyet, aminek megfelelően itt ülőhelyekkel készültek a szervezők, és kiváló karneváli hangulatú nyárzáró eseménynek bizonyult. Olyan érzésem van, mintha a fesztivál egy ingyenes mini összművészeti EXIT akarna lenni, nagyobbik bátyja kereskedelmi és negatív személyiségjegyei nélkül. Az óváros macskaköves utcácskáin botladozva nem tudtam nem arra gondolni, hogy a művészet az utcáé. Az utca emberéé.